Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 11. kedd (173. szám) - Egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
867 Fel lehetne tenni a kérdést, hogy jó, jó, de eddig is voltak úgynevezett gyakorlókórházak vagy oktatókórházak, hogy ez miért nem elégséges. Nos, az a helyzet, hogy ez a rendszer, amely persze elég régóta van, legalábbis papíron van, a gyakorlatban nem működőképes. Ennek ugyanis nagyon egyszerű oka van: azok a magyarországi kórházak, amelyek az orvosképzés szempontjából ezzel a titulussal rendelkeznek, hogy egyfajta oktatókórházak vagy gyakorlókórházak, azo k többnyire nem ott vannak helyileg, földrajzilag, ahol a képzőhelyek, és nem életszerű azt elképzelni, hogy mondjuk, a SOTEn tanuló hallgatókat esetleg egy soproni kórházba tudjuk elküldeni gyakorlatra, vagy éppen a debreceni orvosi fakultáson tanuló ese tleg a miskolci megyei kórházban tud gyakorolni. Ennek egyszerűen az az oka, hogy sem a hozzá kapcsolódó szállást, étkeztetési dolgokat nem tudjuk megoldani, sem pedig a közlekedést, arról nem is beszélve, hogy ennek nagyon komoly pénzügyi vonzatai lennéne k. Ezek tehát a gyakorlatban nem működnek. Hadd mondjak egy egyszerű példát ennek érzékeltetésére, hogy papíron van, a gyakorlatban nincs. A soproni kórház például a Debreceni Egyetemhez kapcsolódóan úgymond gyakorlókórház. Nem életszerű, hogy Debrecenből nap mint nap oda tudjunk küldeni hallgatókat az orvosképzésben való részvételre. Van még egy fontos oka, amely miatt ez a javaslat megfogalmazódott. Azok a kórházak, amelyek eddig - most tekintsünk el attól, hogy csak papíron, de mégiscsak - oktatókórházak voltak, azok arra viszont nincsenek felkészülve, hogy oda olyan hallgatókat küldjünk, akik viszont nem magyar anyanyelvűek, magyarán akiknek angolul vagy éppen németül kell a tanulmányokat folytatni, ilyen nyelven hallgatják az előadásokat, és ilyen nyelv en kell a gyakorlati képzést is lebonyolítani. Az egyetemi kórházi rendszer ebből a szempontból azt a célt is szolgálja, hogy a személyi feltételek szempontjából ezeket a kívánalmakat érvényesíteni lehessen. Természetesen, ha ez a jogszabályi változás, ez az új terminus technicus megjelenik a törvényben, akkor ehhez kapcsolódóan szükségeltetik néhány kiegészítő pontot is bevenni. Ez nyilván érinti azt a kérdéskört, hogy rendelkezike ez a kórház OEPazonosítóval vagy nem rendelkezik. Nyilván erre vonatkozóa n van előterjesztés, mert ha nem rendelkezne, összeolvadna a klinikával, márpedig nem az a cél, hogy a klinikát növeljük, hanem hogy a klinika mellett legyen egy másik, a már elmondottaknak megfelelően a progresszív ellátási rendszerben nem a csúcsot jelen tő ellátóegység is. (15.40) Természetesen a hozzá kapcsolódó szervezeti és egyéb dolgokat is érinti, és ami a legeslegfontosabb mindezekkel kapcsolatosan, hogy mely kórházakból lehet egyetemi kórház. Az nem egy egyetemnek a saját szuverén döntéseként jelen ik meg és nem egy kórház saját döntéseként születik meg, hanem ez szigorúan a magyar egészségügyi ellátórendszer egészéhez illeszkedően, kormányrendeletben nevesítetten, konkrétan történne, és lényegében az egészségügyért felelős miniszter és az oktatásért felelős miniszter jóváhagyása és szakmai felügyelete mellett. Szó sincs tehát arról, hogy itt valamiféle egyetemi túlterjeszkedés történne vagy valamiféle egyéb szándékok; kifejezetten, ahogyan az általános indoklásban is szerepel, a magyar orvosképzés to vábbfejlesztése, annak erősítése érdekében, és alapvetően azért, hogy a gyakorlóhelyek számát tudjuk növelni. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK : Most megkérdezem a kormány képviseletében Palkovics államtitkár urat, kíváne hozzászólni. (Dr. Palkovics Lász ló: Igen.) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Urak, Hölgyek! Csatlakozva Pósán képviselő úr elő terjesztéséhez, meg szeretném erősíteni az egyetemi kórház szükségességével kapcsolatosan elmondottakat. Ha megnézzük a magyar négy nagy orvostudományi egyetemet, ami orvosképzéssel is foglalkozik - 11 olyan intézményünk van, amelyik általában egészségtudo mányi képzéssel foglalkozik, de ezen belül csak négy, a három vidéki