Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 12. hétfő (197. szám) - Napirend utáni felszólalók: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
3705 szerencsés, de határozott, hogy létezik, tehát megvan a feketelista terve. Ez a jövő évben működni fog; szeretnék utalni az előttem szóló képviselő úr mondandójára. S ugyanakkor valóban egy dilemma az, hogy az adminisztratív jellegű, illetve a súlyos jogsértéseket elkövető cégeket hogyan ítéljük meg. Megítélésünk szerint különböző módon kell megítélni, az adminisztratív hibát elkövető cégek számára lehetőséget kell adni, hogy azt kijavítsák; a súlyos jogsértést elkövető cégeket pedig ilyen értelemben nevesíteni kell, hogy a vásárlók pontosan tudják, hogy kitől érdemes ódzkodni, kitől nem érdemes vásárolni, kitől érdemes megóvni a családjukat. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a mostani törvényjavaslat meg a zárószavazás előtti módosító is arra vonatkozik, hogy interneten történő vásárlás esetén magasabb szintű védelemben részesüljenek az emberek, illetve bővebb tájékoztatás álljo n mindannyiunk rendelkezésére arról, hogy mely webáruháztól nem érdemes terméket venni vagy nem érdemes szolgáltatást igénybe venni. Mindezekre tekintettel kérem, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslatot is és azt követően a törvényjavaslatot is t ámogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a türelmüket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a vitát lezárom. Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésn apon kerül sor. Napirend utáni felszólalók: Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentke zett Lukács László György képviselő úr, a Jobbik képviselője: „Több ezer lakos állt ki a Szent János Kórház megmaradása mellett” címmel. Parancsoljon! DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2015 tavaszán vagy talán a tél végén kezdődött az a mizéria, amely most a Szent János Kórházat, illetve más budapesti kórházakat is érinthet. 2015 tavaszán látott ugyanis napvilágot az a terv, mely szerint a kormány szeretné korszerűsíteni a budapesti ellá tást, és ezáltal a budapesti kórházak helyzetét szeretné meghatározni, ha úgy tetszik, újraértelmezni Budapesten belül. Vitathatatlan, hogy Budapesten az egészségügyi ellátás nemhogy valójában XX. századi, hanem sokkal inkább már a XIX. századhoz tartozik ahelyett, hogy egyébként a jelenben, a XXI. században és annak erényeit csillogtatva működjön. Az is jól látszik, hogy míg a vidéki kórházak uniós forrásokból megújulhattak, és nagyobbrészt egyébként csak külsejük, illetve a fizikai állapotuk javult meg, a ddig a budapesti egészségügyre a kormány nemhogy uniós forrásból, de saját erőből sem kívánt fordítani, így maradtak a területi egyenlőtlenségek és ezáltal Budapest lemaradása. Az elmúlt időszakban, mint láthattuk, megindult a szuperkórházprojekt, amelynek rögtön lett egyébként kormánybiztosa, rögtön került az előkészítésére elő egy halom pénz, azonban mégis ott járunk és mégis ott tartunk, hogy a betegeknek, illetve a dolgozóknak mégis inkább csak félnivalójuk van a szuperkórháztól. A szuperkórházprojektbe n egy biztos: kilövési listára került több budapesti kórház, így a Péterfy Sándor Utcai Kórház és esetünkben a Szent János Kórház is. De nézzük is át akkor a Szent János Kórház helyzetét, mi is itt a probléma, illetve milyen kihívásokkal kell megküzdenie. Való igaz, hogy a Szent János Kórház egyik ékköve volt egyébként a budapesti ellátásnak, és talán még szakmailag most is az, épületállagában viszont már nagyon leromlott. (19.40)