Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 5. hétfő (193. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
3237 Ő működtetheti a háttérből, és oszthatja le a különböző feladatokat a különböző embereknek. És Rogán egy fontos láncszem ebben az orbáni rendszerben, ő az ütközőpont, aki a te stével és a személyével hárítja el a támadásokat Orbán Viktorról. Ő a rosszfiú, aki ezzel a szereppel nagyon jól keres, mert a főnök hagyja keresni. Rogán Antal a legutóbbi miniszteri meghallgatásán maga jelentette ki, hogy addig örül, amíg őt ütik, addig sem a miniszterelnökkel teszik ugyanezt, mondja. Ebből is látszik, hogy nem más, mint maga a miniszterelnök állhat a háttérben, ő találta ki, hogy kell neki egy korrupcióügyi miniszter, aki elviszi a balhét, míg a háttérben a szajrén osztoznak. Így már az is teljesen más értelmet nyer, hogy miért mondta Orbán Viktor, hogy a támadások pedig csak megerősítik Rogán Antal pozícióját, érthető ugyanis, hogy a miniszterelnök semmit sem szeretne kevésbé, mint hogy maga kerüljön a korrupciógyanús esetek középpontjáb a. Naivitás ugyanakkor azt gondolni, hogy ez mindig így marad, hiszen látható, hogy mára már a Fidesz táborában is oszlásnak indult a miniszterelnök nimbusza. Korrupcióügyi miniszter ide vagy oda, Rogán, Mészáros Lőrinc, Tiborcz, Vajna, Habony üzelmei nyom án maga a miniszterelnök vált a korrupció emblematikus figurájává. Nem lehet elmenni szó nélkül azonban amellett sem, hogy a korrupció mocsara mármár olyan bűzös és olyan szennyes, hogy már egyes fideszes prominensek is elhatárolódnak. Gondolok itt a háze lnök többszöri megnyilvánulására vagy éppen a Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyzésére, mely szerint mindenkinek saját magáért kell felelnie. Érthető, de mégis abszurd, hogy egy magára adó miniszternek jelenleg nincs más lehetősége, mint hogy a k ollektív felelősséget visszautasítva, lényegében elhatárolódjék saját minisztertársától. Uraim, ez így nem mehet sokáig! És az, hogy önök ebbe belebuknak, az még nem is lenne baj, de ha még sokáig működtetik ezt a fideszes korrupt rendszert, akkor abban sa jnos az ország is tönkremegy. Ha önöknek fontos Magyarország, akkor számolják fel azt a korrupciós rendszert, amit önök építettek föl, önök tökéletesítettek az elmúlt hat évben, és hagyják abba az ország szétrablását és kirablását! Köszönöm szépen, hogy me ghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Válaszadásra ismét Dömötör Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Ami a miniszterrel kapcsolatos megjegyzéseit illeti: am ióta közvetlenül segíti a miniszterelnök munkáját, jól látszik, hogy Rogán Antalt egyre több politikai támadás éri. Ezen semmilyen csodálkoznivaló nincs, hiszen a baloldal már 2008ban arra szövetkezett egy maffiavezérrel, hogy lejárató anyagokat gyűjtsön vagy gyártson fideszes politikusokról, és azon a listán Rogán Antal már akkor is szerepelt. Az egy új fejlemény, hogy ezek szerint önök is csatlakoznak ehhez a baloldali törekvéshez. Az ön felszólalása is jól bizonyítja azt, hogy valójában a miniszterelnök öt támadják, most éppen a munkatársain keresztül. Egyébként meg furcsa elfogadni kioktatást egy olyan párttól, amelyik mind a mai napig nem tisztázta saját frakcióvezetőjének egy kiterjedt áfacsalásban játszott szerepét (Dúró Dóra: Nem igaz!) , és amely min d a mai napig nem képes arra választ adni, hogy hogyan áramolhat a frakcióköltések jelentős része egy titokzatos üzletemberhez. (Dúró Dóra: Nem igaz!) Feltettéke már önök ezt a kérdést? De hogy a lényegről beszéljünk: megint azt érzi az ember a felszólalá sa után, hogy a Jobbik kapkod, agresszívan támad, és megpróbálja valahogy meg nem történtté tenni azt, hogy fajsúlyos kérdésekben rendre szembemegy az ország érdekeivel. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Sok példát tudunk erre felhozni. Ezek közül a legkirívóbb mégiscsak az, hogy a Jobbik pár héttel ezelőtt nem támogatta az Alaptörvény módosítását. Ennek az volt a célja, hogy kellő erővel tudjunk fellépni a brüsszeli betelepítési tervek ellen. A Jobbik a többi ellenzéki párttal együtt keresztbefeküd t a módosításnak, pedig korábban hazaárulásnak minősítették ezt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: