Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért tesznek különbséget két ugyanolyan érem, két ugyanolyan siker között?” címmel - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
324 Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces válaszra Rétvári Bence államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr ! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy mindnyájan gratulálhatunk mindenkinek akár az olimpián, paralimpián, fociEbn elért eredményéhez a nyár folyamán. Azt hiszem, az, hogy a közmédiában nemcsak az olimpiát, de a paralimpiát is lehetetett követni, pontosan mut atja, hogy ez a kormány igyekszik ugyanolyan súlyt adni a sportteljesítménynek, igyekszik minél inkább bemutatni azt, hogy a paralimpián is micsoda emberi teljesítményt tudnak felmutatni, és gratulálunk az aranyérmes, ezüstérmes, bronzérmes sportolóinknak egyaránt. Ami a jutalmazás kérdését illeti, tisztelt képviselő úr, ha körbenézünk a világ országaiban, nem találunk egységes szabályozást, országonként más és más az olimpikonok, paralimpikonok jutalmazási gyakorlata. Svédországban, Luxemburgban és Izlando n például nem biztosítanak jutalmat sem az olimpiai, sem a paralimpiai versenyeken érmet szerző sportolók számára (Közbeszólások a Jobbik és az MSZP soraiból.) , Dániában a paralimpián indulók 50 százalékos, Bulgáriában 20, Litvániában 15 százalékos jutalma t kapnak. (Az elnök csenget.) Érdemes a magyar szabályozás eredetét is ismerni, képviselő úr. Az elismerés összege a Magyar Olimpiai Bizottság fogyatékosok sportjáért felelős tagozata által 2013ban kidolgozott, az érintett sportszövetségekkel és sportszer vezetekkel egyeztetett sportszakmai javaslat alapján került kialakításra, amely arra irányult, hogy a jutalmazás helyett inkább a fogyatékosok sportjának állami támogatása emelkedjen. A sportszakma által javasolt és támogatott jutalmazási szabályozást a ko rmány elfogadta, nem változtatott rajta, 100 százalékban átvette az ágazati javaslatot, a sportolók felkészüléséhez pedig magasabb összegű támogatást biztosított. A szabályozás hatálybalépése óta két alkalommal került sor a szabályozás felülvizsgálatára, a felülvizsgálat során tartott társadalmi egyeztetések alkalmával nem fogalmazódott meg e téren változtatási igény, az érintett civil érdekképviseleti és sportszakmai feladatokat ellátó MOB a kormányrendelet tartalmával egyetértett. Nyilvánvalóan más és más az olimpián és a paralimpián a két versenyrendszer is, de akár még az olimpián belül is van differenciálás az ép sportolók esetében; más összeget kapnak például azok, akik egyéni számban állnak fel a dobogóra, páros versenyben vagy csapatjátékban érnek el eredményt. Felhívom a figyelmét arra is, hogy a fogyatékosok sportjában versenyengedéllyel rendelkező sportolók létszáma nem hasonlítható össze az épek sportjának sportolói bázisával (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és in nen fogom folytatni. Bocsánat! ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Azért tisztelettel arra kérem államtitkár urat is, hogy az időkeretet szíveskedjék betartani. Varga László képviselő urat illeti viszonválaszra a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök tényleg nem értik a helyzetet szerintem, tehát ez most már teljesen világos. Az a helyzet, hogy mindenféle nemzetközi kitekintést el lehet mondani, meg fel lehet olvasni ilyen válaszokat, de egy jó üzenet vol t 2008ig az, hogy ugyanannyi jutalmat kaptak a paralimpikonok a sikereik után, mint ép társaik, ép sportolótársaik, az olimpikonok; ez meg egy rossz üzenet. Az egész fogyatékkal élő társadalmi csoport felé egy jó üzenet volt az, hogy ugyanannyi volt ez a jutalom, azt üzente nekik, hogy figyel rájuk a kormány, figyel rájuk ez az ország, és hogy van értelme annak, hogy komoly teljesítményeket hoznak létre az élet minden területén. Az, amit önök tesznek ebben az ügyben, az egy rossz üzenet. Nem volna akkora k öltségvetési teher az, hogy egyébként megadják ugyanezt a jutalmat; számtalan luxuskiadásra rá tudunk mutatni a költségvetésből, ami helyett bizony ennek a pénznek sokkal jobb helye lenne a paralimpikonok sikereinek díjaként.