Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Pontosan mikortól fog járni a könnyített magyar állampolgárság a letelepedési kötvények vásárlóinak?” címmel - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
325 Azt gondolom, hogy egyet tehet nek: visszavonják azt, amit eddig mondtak ebben az ügyben, és megadják ugyanazt a jutalmat a paralimpikonok sikerei után, mint az olimpikonok, az egészséges sportolótársaik után. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Egyperces viszonválaszra Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Elismétlem, hogy a kormány 2013ban nem maga dolgozott ki egy javaslatot, hanem me gkérdezte azoknak a közösségét, akik ebben a kérdésben illetékesek. (14.10) És ők azt a kérést fogalmazták meg a kormány felé, hogy a felkészüléshez nyújtott támogatások összegét emelje a kormányzat. Ennek nyilván többféle indoka van. Ha megnézi, összehaso nlítja a riói olimpián elért eredményeket, amin 205 ország indult 11 544 sportolójával, közülük 306an kaptak aranyérmet, a most befejeződött paralimpián 178 ország 4350 sportolója közül 526an kaptak aranyérmet. Tehát jóval nagyobb arányban kapták ezeket az érmeket. Teljesen természetesen ezt a teljesítményt nagyon fontosnak tartjuk a felkészüléshez. Jóval több támogatást is biztosítunk, de ha képviselő úrnak vannak javaslatai, akkor azok a szervezetek, akik megfogalmazták a kormányzat számára a mostani tá mogatási rendszert, akik reprezentálják a magyar olimpiai, paralimpiai közösséget, velük folytassák le ezt a szakmai egyeztetést, és utána a kormány, ahogy korábban is elfogadta ezen szervezetek javaslatát, a későbbiekben is nyilván így fog tenni. Köszönöm szépen. Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Pontosan mikortól fog járni a könnyített magyar állampolgárság a letelepedési kötvények vásárlóinak?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Staudt Gábor képviselő úr, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez: „Pontosan mikortól fog járni a könnyített magyar állampolgárság a letelepedési kötvények vásárlóinak?” címmel. Miniszter úr ha laszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Kontrát Károly államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem a képviselő urat, elfogadjae. (Dr. Staudt Gábor: Igen.) Köszönöm szépen. Staudt Gábor képviselő úré a szó. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): K öszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten a letelepedésikötvénykonstrukció nemzetbiztonsági kockázatát feszegettem, erre hívtam fel a figyelmet, és erre nem kaptam kielégítő választ államtitkár úrtól, és most sajnos egy újabb tényre kell felhívnom az ön figyelmét, és ebben kérdést kell intéznem az ön, illetve az ön főnöke által vezetett minisztériumhoz. Úgy tűnik ugyebár, hogy nem múlhat el hét letelepedési kötvényes botrány nélkül, a monopolpiacon dolgozó közvetítő cégek arcátlansága és a kormány sunyítása újabb csúcsokat döntött, hiszen már nemcsak az EUn belüli szabad mozgás és üzletelés lehetősége a közvetítő cégek által zászlóra tűzött hívó szó, hanem egyenesen magyar útlevél, szavazati jog, vagyis a magyar állampolgárság megszer zése. Az embernek egyszerre lesz libabőrös a háta, és szorul ökölbe a keze, amikor ezeket a reklámvideókat megnézi. Mintha nem is szeretett hazánkról, hanem valamilyen offshore banánköztársaságról szólnának a hírek, amikor az ügynökök fontosnak tartják kie melni, hogy a jelenlegi szabályok szerint a