Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - BANA TIBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2954 másik úgy hangzo tt, hogy a közszférán kívül foglalkoztatottak száma 4 százalékkal növekedjen, szintén ez alatt az évtized alatt. Arra vissza fogok térni, hogy ez hogyan valósult meg vagy hogyan nem valósult meg, de úgy hiszem, arról is érdemes néhány szót ejteni, hogy az az elosztási intézményrendszer, amely annak idején létrejött, közvetlen politikai befolyás alatt állt. Ez megnyilvánult a nagyberuházásoknál, és megnyilvánult akkor is, amikor szembesülhettünk azzal az előző időszakban, hogy megvolt azoknak a hűséges önkor mányzatoknak a köre, amelyek kellő módon tudtak részesülni a támogatásokból. Az igazán nagy probléma azonban az, tisztelt Országgyűlés, hogy a mostani, 20142020as időszakban sem változott ez a helyzet e tekintetben. Tehát amikor felidézzük Lamperth Mónik a miniszter asszony szavait, amire, úgy gondolom, mindannyian emlékezhetünk, aki arról beszélt, hogy nem kell aggódniuk az elvtársaknak, hiszen a regionális fejlesztési tanácsokban megfelelő pozíciókban majd ott lesznek azok az emberek, akik dönteni fognak a pénzek elosztásáról, akkor úgy láthatjuk, hogy a 2010es kormányváltást követően és kimondottan a mostani 20142020as ciklusban is az alapállás e szempontból nem változott. Így aztán a gazdasági racionalitástól, a tényleges fejlesztési igényektől függe tlen, sok esetben értelmetlen beruházások valósultak meg korábban is. Elég utalnom a 40 centiméter magas kilátó 40 millió forintból történő megépítésére, vagy a funkció nélküli Hegyaljakapu 100 millió forintból való felhúzására. Ezek után nem volt véletle n és meglepő, hogy a 2010es országgyűlési választásokat megelőzően sokak nagy várakozással tekintettek az új kormány megalakulására, és a Fidesz is komoly ígéreteket fogalmazott meg. Ezek az ígéretek az elszámoltatásról, a botrányos ügyek feltárásáról, va lamint a támogatások felülvizsgálatáról szóltak. Ehhez képest aztán 2010 után azt kellett tapasztalnunk, hogy a pályáztatás mondvacsinált indokokra hivatkozva egy évig gyakorlatilag szünetelt, és az intézményrendszer vonatkozásában átgondolatlan átalakítás okra került sor. Nem történt meg a felelősségre vonás, nem került sor azoknak az ügyeknek a felgöngyölítésére, amelyek korrupciógyanúsak voltak, és a támogatások érdemi felülvizsgálata is elmaradt. Úgy értékelhetjük tehát, hogy a Fidesz ott folytatta, ahol elődeik, a szocialisták abbahagyták, vagyis az uniós források felhasználásának rendszere továbbra is a korrupció melegágyaként működött, működik. Nem szűntek meg a visszásságok, és a presztízsberuházások, értelmetlen projektek továbbra is a középpontban á llnak. Itt elég a felcsúti kisvasút példáját hoznom, de számtalan hasonló ügyet tudnék még idehozni az elmúlt évekből is, amióta önök vannak kormányon. S a ciklus második felében, még az előző időszakban a visszaosztások, az arcpirító túlárazások minden ko rábbi méreteket felülmúltak, így aztán Brüsszel egész operatív programok kifizetéseit függesztette fel. Az a két fő célkitűzés pedig, amire utaltam a felszólalásom elején, vagyis a 10 százalékos növekedés és a 4 százalékos foglalkoztatotti bővülés a versen yszférában nemhogy nem valósult meg, hanem utóbbi esetben éppen ellentétes mozgások indultak el a kormányváltást követően. (16.00) Talán ezért is fogalmazott meg egy olyan komoly ígéretet a kormány a mostani, 20142020as időszak vonatkozásában, hogy a tám ogatások 60 százaléka közvetlen gazdaságfejlesztésre kerül majd kifizetésre, de sajnos az látható már most, 2016 végén, hogy ez nem fog teljesülni. De nézzük meg, mik is a keretek a mostani hétéves tervezési időszakban, miből is tud Magyarország meríteni, gazdálkodni! Látni kell azt, hogy az uniós források összege csökkent 20072013hoz képest. Annak ellenére történt meg ez, hogy nemhogy csökkentek volna az ígéretekkel szemben, hanem egyenesen növekedtek a különbségek a centrumországok és a volt szocialista országok között. Ez a bizonyos szakadék mélyült az elmúlt években, annak ellenére, hogy az úgynevezett centrumországok kihasználták ennek a régiónak a leértékelt természeti és humán erőforrásait. Emlékezhetünk arra és hallhatjuk azt folyamatosan, hogy köz ben pedig álságos módon az Unió arra hivatkozik, hogy ez az egyik elsődleges fő célkitűzés, hogy ezeket a különbségeket csökkenteni kell.
