Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - Pócs János (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Ki ellen uszít a Jobbik?” címmel - ELNÖK: - PÓCS JÁNOS (Fidesz):
2899 Mi lett ezekkel a dokumentumokkal? Nem találjuk ezeket kihirdetve. Milyen intézkedéseket tettek, hol milyen forrásokat fognak végrehajtani ez ügyben? Mi lett a nemzet i környezetvédelmi program negyedik megújításában szereplő azon vállalással, hogy 2015 végéig kiemelten érzékeny, felszín alatti vízminőségvédelmet is megvalósítanak? Hol tart jelen pillanatban ez az állapot, erre várnék választ. Köszönöm a szót, elnök úr . ELNÖK : Nagy István államtitkár úrnak adom meg a szót. DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Való igaz, hogy a múlt században végrehajtott intenzív szocialista iparosítá s és felelőtlen hulladéklerakás évtizedes gyakorlatából több ezer szennyezett terület környezeti problémája maradt a jelenkorra. Mára értünk el oda, hogy muszáj beavatkozni, mert nem tűr tovább halasztást, és lehet, hogy a károk felszámolásából még unokáin kra is marad feladat. A feltett kérdésben állítottaknak ugyanakkor ellentmondanak a makacs tények. Az elmúlt években megduplázódott a nemzeti költségvetésből kármentesítésre fordított pénzösszeg, amely tavaly meghaladta a 20 milliárd forintot. Ezt nem a Fö ldművelésügyi Minisztérium költségvetési sorában, hanem a kormányzati feladatmegosztás szerinti társtárcák működési feladatait biztosító sorokban kell keresni. A költségvetési forrásokon túl a 20142020 közötti európai uniós ciklusban a környezeti és energ iahatékonysági operatív program 3as prioritásában 25,9 milliárd forintot különített el a kormány az állami felelősségi körben elvégzendő kármentesítési feladatokra, amit állami vagyonkezelő szervezetek kaphatnak be. Emellett a terület- és településfejlesz tési operatív program 2es prioritásában több mint 22 milliárd forint áll rendelkezésre az önkormányzatok részére a barnamezős területek rehabilitációjára. November közepén országos szakmai konferencián számoltak be a társtárcák az állami felelősségi kö rben elvégzett alprogrami feladatokról, eredményekről, a szakértői vállalkozások pedig a legfrissebb kutatásfejlesztési eredményeikről. A konferenciáról készült sajtóközleményben is kiemeltük, hogy az elmúlt húsz év során több mint 580 állami felelősségi körbe tartozó intézkedést hajtottak végre, mintegy 232 milliárd forint nagyságrendben. Ehhez még hozzá kell tenni a vállalkozások saját finanszírozásában is ugyancsak az országos környezeti kármentesítési program keretében elvégzett beavatkozások számát is . A kérdésében felvetett dokumentumokkal kapcsolatosan tájékoztatom, hogy a tavaly elkészített jelentést a kormány elfogadta. Az országos környezeti kármentesítési program végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló előterjesztéscsomag sza kmai javaslata elkészült, és a kormány 2017. első félévi jogalkotási tervébe javasoltuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Pócs János (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Ki el len uszít a Jobbik?” címmel ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Pócs János, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Ki ellen uszít a Jobbik?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. (Dr. Rétvári Bence: Kevés a két perc a vála szra.) PÓCS JÁNOS ( Fidesz ):