Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - Pócs János (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Ki ellen uszít a Jobbik?” címmel - ELNÖK: - ÍJGYÁRTÓ ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
2900 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Pár napja szimbolikus mérföldkőhöz érkezett a Thyssenkrupp jászfényszarui beruházása. Az új üzemű létesítmény elérte a legmagasabb pontját, és megtartottuk az ehhez az alkalomhoz illő bokrétaünnepet. Nagy siker ez a Jászságnak, és siker az országnak is, hogy egy újabb nemzetközi vállalat döntött úgy, hogy itt bővít, itt valósítja meg fejlesztéseit, itt fektet be 30 milliárd értékű beruházásba, itt teremt újabb munkahelyeket, és itt fog adót fizetni. Az új üzemnek a vállalat budapesti központjának mérnökcsapata által kifejlesztett okos kormányrendszerek előállításában lesz fontos szerepe. (12.30) A magyar gyárban a világ technológiai élvonalát képviselő termékeket fognak előállítani. Min deközben a JászNagykunSzolnok megyei Jobbik folyamatosan azzal támadja a legnagyobb helyi munkaadókat, hogy nem hazai munkaerőt alkalmaznak, igyekeznek a cégek és a kormány ellen hangolni a közvéleményt. A valóság azonban az, hogy a Jászságban működő vál lalkozások által biztosított mintegy 25 ezer munkahelynek mindössze 2 százalékát töltik be vendégmunkások. Ezzel párhuzamosan a régió árbevétele (sic!) meghaladja a válság előtti szintet, több mint 40 milliárd forint. Tisztelt Képviselőtársaim! 2010ben a kormány 10 év alatt 1 millió munkahely megteremtésének a programját hirdette. Azóta folyamatosan következetes intézkedéspolitika zajlik, amelynek köszönhetően ma a Jászságban is folyamatosan javul a foglalkoztatás, a munkanélküliséget felváltotta a munkahe lyek dömpingje. Mindenesetre ezek a tények nem tűnnek fel az országos és a megyei Jobbik szervezetének. Ha rajtuk múlna - ma már látnunk kell , minden bizonnyal ellehetetlenítenék és elüldöznék az országból azokat a cégeket, amelyek most a régió felemelke dését segítik. Elvük: ami nem magyar, az idegen, annak mennie kell. Kimondhatjuk: a Jobbik a Jászságban ezzel a hozzáállásával gyakorlatilag a magyar emberek munkahelyei, a magyar emberek megélhetése ellen harcol, és ebben a harcban valószínűleg járulékos veszteség lenne egy világszínvonalú fejlesztéseket produkáló magyar mérnökcsapat is. Kérdezem a tisztelt államtitkár urat: hogyan támogatja a kormány a munkahelyteremtést? Mekkora része van a kormány munkahelyteremtő intézkedéseinek abban, hogy a ThyssenKr upp Magyarországot választotta fejlesztése helyszínéül? Államtitkár úr, várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Íjgyártó István államtitkár úrnak adom meg a szót. ÍJGYÁRTÓ ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány 2010 óta mindent megtesz annak érdekében, hogy a befektetők megfelelő, ideális üzleti környezettel találkozhassanak Magyarországon. Ezt az állapotot segíti elő az egyszerűsített adórendsz er, a rugalmas munkatörvénykönyv, a felsőoktatás átszervezése, valamint a duális szakképzés német mintára történt bevezetése. A kormány hat éve folytatott gazdaságpolitikájának eredményessége önmagáért beszél. 2010 óta 680 ezer új munkahely jött létre, eze k kétharmada, 460 ezer a versenyszektorban. A rendszerváltás óta, azaz 26 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint napjainkban. Ennek köszönhetően hazánk ma az ötödik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkezik Európában. A folyamatos adó- és közte hercsökkenés, a bürokrácia mérséklése, ezáltal a versenyképesség javítása áll gazdaságpolitikánk középpontjában. Mindez a társasági adó és a munkáltatói járulék csökkenésével párosul. A magyar gazdaság újabb mérföldkőhöz érkezett. A kormány egyszerre javít hatja a versenyképességet és növelheti a béreket. A társasági adó 9 százalékra mérséklése lehetővé teszi majd a beruházási ütem gyorsítását, a vállalatok csökkenő közterhei pedig hozzájárulnak Magyarország versenyképességének erősítéshez.