Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik):
2820 De higgyék el, ez a másik nagyon nagy gond lesz: hogy lehet visszaszoktatni azokat az embereket, akik a közmunkaprogramban - ahogy mon dották, nem helyesen és bántóan mondták egyébként, hogy a közmunkások életminősége, illetve emberi tartása meg a munkavégzésük morálja milyen. Egyébként Magyarország településeinek nagy részén, ha nem lennének közmunkások, szemétben, koszban úsznának. Akár merre, ahol a közmunkások dolgoznak az országban, higgyék el, számtalan szép, nagy dolgot tesznek, őket inkább dicsérjék. Még egy adalékot szeretnék mondani. Azt láttuk abban a nyolc évben, hogy annak a baloldali kormánynak, amelynek a nyűgjét a mai napig viseljük, és mindenki eszi a mérget azóta is, a béremelés valahogy sohasem volt olyan égetően sürgős, mint az áremelés. Ezt tapasztalta az ország minden polgára. Ebből is meg kellett jönni, és abból is, hogy tisztelt képviselőtársaim, ne felejtsék el, Magy arország nyolc év alatt 7400 milliárd forintnyi adósságról 21 000 milliárd fölé tornázta az államadósságát. Ha ebből kiindulnak meg a többi negatívum, amit felsoroltam, higgyék el, katasztrofális helyzetet örökölt a második polgári kormány, nem is beszélve a devizahitel csapdájáról. Mondhatja Harangozó képviselő úr, hogy mi döntöttük be a forintot, de 2008 októberében 150 forintról 270 forintra már fölszaladt pár hétre a svájci franknak az értéke, és akkor már bedőltek a tisztelt és sajnálatos módon bajba k erült magyar devizahiteles csapdába került honfitársaink. Én csak azt szeretném önöknek mondani, hogy a megoldást kérdezi mindenki mindenkitől, egy biztos: amíg nincs erősebb magyar gazdaság, nincs erőteljesebb növekedés, nincsenek innovatív vállalkozók az országban, akik képesek Magyarország gazdaságát más pályára állítani, igenis szükség lesz azokra a beruházókra, akik Magyarországra eddig érkeztek vagy érkezni fognak. De van már egykét példa több helyen az országban, ahol magyar tőkeerős vállalkozók haz ahozzák a pénzüket, saját településükön vagy környékükön kezdenek beruházni. Számtalan példát tudok én is felsorolni BácsKiskun megye déli részéről. De a lényeg az, hogy még ma nincsenek azok a magyar tervek, amelyek korábban megvoltak, és ’9496 közt, a privatizáció során szét lettek verve cégek, azoknak a piacai és termékei a mai napig nagyon hiányoznak. Úgyhogy van teendő, és nézzenek vissza önök is a múltba, mert ez a múlt, amit örököltünk, higgyék el, nemhogy sötét, attól sokkal rosszabb volt. Köszönö m a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Most Gyöngyösi Márton képviselő úrnak adom meg a szót. GYÖNGYÖSI MÁRTON ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszú órák óta követem ezt a vitát, és az rendben is lenne, hogy az ülésteremben helyet foglaló, kormányt képviselő miniszterek, illetve államtitkárok felmondják a kormányzati propagandát, de az, hogy parlamenti képviselők, akik még ha kormánypárti képviselők is, de választókerületekből, ráadásul egyéni vála sztókerületekből nyerték el a mandátumukat (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) , és több tízezer választót képviselnek itt, ebben a Házban, azok ugyancsak a kormányzati propagandáig jussanak el, ez több mint elkeserítő, és sokat elárul a magyar parl amentarizmusnak a jelenlegi állapotáról. Az, hogy itt a kommunikációs kormányzásnak a hatodik évében tündérmeséről és fantasztikus virágzásról szónokolnak egyes kormányzati tényezők, azt én megértem, és lássuk be, legyünk méltányosak, legyünk igazságosak, a makroszámok tekintetében lehetnénk is akár derűsek és optimisták, hiszen valóban, a makroszámok alapján igaza van a kormánynak (Font Sándor: Köszönjük.) , ha azt mondja, hogy a pénzügyigazdasági válságnak véget lehetett vetni, a GDP szárnyal, a gazdaság növekszik, a foglalkoztatottság az egekben van, és a munkanélküliséget leszorította a kormány, az infláció lecsökkent, és ilyen értelemben a költségvetési hiányt is sikerült a minimumra szorítani, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen a különböző nemze tközi