Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2799 A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz közvetlenül kapcsolódó társaságok közel 50 ezer főt, ponto sabban az elmúlt hónapi zárás szerint 48 875 főt, az MNV Zrt. kezelésébe tartozó társaságok pedig több mint 50 ezer főt foglalkoztatnak. Tehát az általam előbb említett 100 ezer, illetve azt meghaladó fő jelenleg is aktuális. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a mu nkavállalóknak a mindennapjai, munkavégzésük feltételeinek biztosítása, egyáltalában a foglalkoztatási körülményeik, tekintettel az általuk ellátott közfeladatokra, messze meghaladják a köznapi értelemben vett munkadóimunkavállalói viszony kereteit. Nyilv ánvaló, hogy ezeknél a vállalatoknál is ugyanúgy fontos a bérszínvonal alakulása, ugyanezen vállalatoknál ugyanúgy érzékelhető a magyar munkaerőpiac ma délután már többször említett feszültségei és körülményei. Engedjék meg, hogy néhány konkrét példa ismer tetése előtt szóljak arról is, hogy az állami vállalatoknál lévő foglalkoztatási viszonyoknak a szolgálati jellege mellett melyek azok az előnyök, amiket ezek a cégek a mindenki számára fontos béreken túlmenően nyújtani tudnak. Számos állami vállalat, mint említettem, közfeladatot lát el, ennek megfelelően ezeknél a vállalatoknál a jogutód nélküli megszűnés veszélye gyakorlatilag nem áll fenn. A versenypiacon sajnos elég gyakran tapasztaljuk, hogy egyegy cég az egyik pillanatban még jól működik, majd válto zik a piac, és egyik pillanatról a másikra jogutód nélkül megszűnik, munkavállalói pedig az utcán találják magukat. Az állami tulajdonú társaságok viszonyai átláthatóak, a munkahely megtartásának biztonsága nagyobb, kiszámíthatóbb az előbbre jutás. És ezt szeretném hangsúlyozni, hiszen sok éven keresztül, hogy mondjam, rosszallóan mondták azt, hogy a szolgálati viszony mennyire tradicionális, maradi dolog, holott az emberek nagy része szeret az életével előre tervezni. A munkakörülményeket jogszabályok bizt osítják, és nem utolsósorban az állami cégekre azért alapvetően igaz a jogszerűen bejelentett foglalkoztatás - ezeknél a cégeknél a feketemunka gyakorlatilag kizárt , a közterhek szabályszerű megfizetése és nem utolsósorban a munkavállalók társadalombizto sítási jogviszonya. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy a munkaerőpiac körülményei ezeket a cégeket is érintik. Engedjenek meg három nagy csoportból hozott példát. A MÁVcsoportnak, tehát nem magának a MÁV Startnak, hanem a MÁVcsoportnak jelenleg mintegy 40 ez er munkavállalója van. A MÁVcsoportnál a munkavállalók foglalkoztatási biztonsága az elmúlt hat évben jelentősen megnövekedett. Engedjék meg, hogy ezt egyetlenegy adattal tanúsítsam. 2010ben ennek a vállalatcsoportnak 330 milliárd forint adóssága volt, é s hetvenvalahány cégbe voltak szétszórva. Jelenleg három nagy cégbe összpontosult ezek munkája, és hiteleik mértéke, amelynek többsége ma már nem úgynevezett tradicionális, tehát maguk előtt görgetett hitel, hanem fejlesztési hitel, ez év december 31én 70 milliárd alá fog menni. Ez egy ilyen több százmilliárdos cégnél már akár versenypiaci feltételek mellett is vállalható arányú összeg. A MÁVnál az elmúlt években egy évről évre kiszámítható bérnövekmény volt. 2015ben és ’16ban az év elején 3 százalékos bérszint körül folytak a tárgyalások, és ezt a béralkuban részt vevő érdekvédelmi szervek és a munkaadó javára írom, hogy mindegyik érzékeny volt az eltérő jövedelmi viszonyú foglalkoztatói csoportoknál, ezért például a MÁVnál a 350 ezer forint havi jöved elem alatt keresőknél egy fokozottabb százalékú bérfejlesztést hajtottak, hajtottunk végre. Ez az év eleji 3 százalékos bérmegállapodás a bérmegállapodás részét képező, majd az év során realizálódott egyedi kifizetések során 2012ben és ’13ban, de ’1415ben és ebben az évben is érvényesült. A korábbi években, aki ismeri a vasutaskörülményeket, annak talán a fogalom nem lesz ismeretlen, a három éven keresztüli úgynevezett pulykapénz folyósítása, majd ebben az évben az előre vállalt egyszeri kifizetések al apján ez a 4 százalékot is meghaladta. Nagyon bízom benne, hasonlóan a többi nagy állami vállalati bércsoporthoz, hogy a bértárgyalások az elkövetkezendő időszakban is abban a konszolidált, mindkét fél érdekeit kölcsönösen figyelembe vevő formában fognak v égbemenni, mint ahogy az idén, tavaly és tavalyelőtt végbementek. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a másik nagy közlekedési vállalatról, a Volánbuszról és a közlekedési központokról, tehát arról a hét Volánvállalatról, amely a korábban meglévő 23 vá llalat