Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A hivatalos statisztikáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2713 Higgye el, államtitkár úr - talá n elhiszi nekem , én olvastam ilyen közjogi rendszerekről szóló könyveket, mi több, még írtam is ilyet, például az egyikben 550 oldalnyi érvem és bizonyítékom van arra, hogy hogyan bontották le a közjogi rendszert Magyarországon. Én mindig azt szoktam err e mondani, hogy nagyon örülnék annak, ha a kormányzati oldalról akár politikai, akár tudományos igényességgel valaki cáfolná az abban szereplő adatokat és tényeket vagy akár a gondolatmenetet is. Ez három éve jelent meg, eddig ilyen cáfolatot még nem olvas tam, pedig jó lenne, hátha tévedek, hátha egy kicsit jobb a helyzet annál, mint amit én gondolok. De egy biztos: adatok alapján írtam, és adatok alapján vontam le azt a következtetést, hogy itt a fékek és ellensúlyok rendszere hihetetlen módon meggyengült, azt, hogy a jogállamiság eszméje már a múlté, és ebben a rendszerben - még egyszer mondom - teljesen fölösleges ilyen törvényeket előterjeszteni. S végezetül, tisztelt államtitkár úr, valószínűleg elkerülte a figyelmét; nem az, amit most fogok mondani, ho gy évek óta ezzel a kérdéskörrel - már ami az állami rendszert és az államrendet érinti - én foglalkozom, én érdeklődéssel várnám azokat az idézeteket saját magamtól, ahol én az Egyesült Államok rendszerének az átvételére bármikor javaslatot tettem volna. Én azt gondolom, hogy az Egyesült Államokból sok mindent át lehet venni, vannak jó dolgok; én nagyon szomorú lennék, ha egy az egyben az ő államrendjüket kellene itt Magyarországon megvalósítani, már csak azért is, mert az egy angolszász jogrendszer, én me g híve vagyok a kontinentális jogrendszernek, tehát összehasonlítani például hivatali időket egy angolszász jogrendszernél és egy európai, középeurópai kontinentális jogrendszer esetében fölösleges, mert egészen más felfogásra és egészen más jogi környezet re és struktúrára épül az a rendszer. Arra meg, hogy vannake parlamenti ciklusokon átnyúló megbízatási idők: vannak, voltak is, sőt, mi több, amiket én kárhoztatok, hogy önök megemelik, azok már eredetileg is azok voltak, ugyanis 4 éves egy parlamenti cik lus, az OBH elnökének, a legfőbb ügyésznek például 6 éves ciklusa volt, az másfél parlamenti ciklust jelent, de az ÁSZelnöknek is jóval hosszabb volt, az alkotmánybíráknak is 9 év volt a megbízatásuk, az több mint két parlamenti ciklust jelent. Csak az a baj, hogy a 9 nem volt elég, azt meg kellett emelni 12re, a 6 nem volt elég, azt meg kellett emelni 9re, most megint a 6 nem elég, azt meg kell emelni 7re. Ez az a tendencia, ami nem helyes. Egyébként az, hogy a ciklusokon átnyúló hivatali idők vannak, az az. S a másik, ami nem helyes, ha már itt tartunk, hogy önöket a legkevésbé sem zavarta egyébként, hogy ilyen hivatali ciklusok vannak, mert mind a Legfelsőbb Bíróság elnökének a mandátumát, mind az adatvédelmi biztos mandátumát, mind az Országos Válasz tási Bizottság tagjainak a mandátumát megszüntették annak előtte, mint hogy lejárt volna a ciklus. (12.40) Ezek közül voltak, akik Strasbourgban egyébként a nagy kamara előtti eljárásban elégtételt is nyertek, és a jogsértést megállapította Strasbourg. Teh át azt tudom mondani, hogy amikor ezekről a számokról beszélnek, akkor egy bizonyos visszafogottságot mindenképp elvár az ember, és ezt most nem önre értem, államtitkár úr, mert ön egyébként ebben a stílusban szokott beszélni. Nagyon szépen köszönöm a figy elmet. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, kettőperces felszólalásra jelentkezike valaki. (Nincs jelzés.) Nem. Akkor új kört tudunk kezdeni. Ismételt felszólalásra Gúr Nándor képviselő úr, az Orsz ággyűlés jegyzője kap szót. Parancsoljon! GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Figyelemfelkeltő gondolatait alapul véve kértem szót, hogy ne a pulpitusról kelljen könnyíteni az államtitkár úrnak a válaszában. Akkor úgy el lehetett volna rendezni, de ha az elnök intelme így szól, akkor, államtitkár úr, egy kicsit bővebben kifejtem a történetet.