Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 22. kedd (189. szám) - Egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
2584 szerzett jogokat veszünk el, akkor az alaptörvényellenes, tehát jelezze ez t a történetet, mindenképpen konkrétan mondja meg, hogy mire gondol. A másik, amit Farkas Gergely mondott az egyeztetésekről, hiszen a törvénymódosítás célja, hogy a diákok érdekei érvényesüljenek, és mi az iskolaszövetkezetet kérdeztük meg, hiszen a tagok dolgoznak ott - (Közbeszólás.) egy pillanat, szeretném befejezni, a tagok dogoznak ott , és azt feltételezzük, hogy megkérdezik a tagokat, hogy az ő érdekeik hogyan érvényesülnek; ez nem egy közvéleménykutatás, tehát hogyha valakivel kapcsolatban vagyunk , akkor ez az egyeztetés mindenképpen megjelenik. A harmadik a szabadság. Hadd idézzem itt - talán még van annyi időm - magát a törvényjavaslat indoklását: a felsőoktatásban tanulók számára, a főiskolai vagy egyetemi hallgatók főállása az iskola, iskolaszö vetkezeten keresztüli feladatteljesítést eleve csak szabadidejükben végezhetnek vagy vállalhatnak, vagy vállalnak. Természetesen a munkaközi szünet és a pihenőidő biztosítása az ő esetükben is érvényesül; ez a megfontolás nemzetközi sztenderdeken, nemzetkö zi tendenciákon alapul. Úgyhogy ebben szeretném ezt a pontosítást megtenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétperces felszólalások következnek. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő ú rnak. Parancsoljon, képviselő úr! GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! A nemzetközi sztenderdek alapján való mozgásokat, vélem, fél évvel ezelőtt is ismerték, vagy ha nem, hát akkor nagyon nagy a baj. Fél évvel ezelőtt ön ök hoztak egy olyan törvényt… (Dr. Vinnai Győző közbeszól.) Gombot kell nyomni, úgy lehet beszélni, igen… Fél évvel ezelőtt hoztak egy olyan törvényt, amely arról szólt, hogy teljesen mindegy, hogy valaki nappali tagozatos hallgató vagy nem, mindegyiküket a munkavégzési tevékenység ellátását követően, ha jól emlékszem, 13 munkanap után egy szabadság, egy szabadnap megilleti. A szabadság megilletésének a jogát vették el, merthogy úgy szólt az a törvénytervezet, hogyha megint csak nem csapnak be az emlékképei m, hogy 2017. január 1jétől foganatosítódik az a törvény, amit fél évvel ezelőtt elfogadtak e tekintetben, magyarul: a hallgatók, akik nappali tagozatos tevékenységük, fő feladatuk ellátása mellett munkatevékenységet folytatnak, január 1jétől szabadságra mehettek volna minden 13., munkában töltött napot követően egy napra. Ezt a jogot, ezt a lehetőséget, ezt a megszerzett jogot, amit a fél évvel ezelőtti törvényük elfogadásakor biztosítottak, ezt a jogot veszik most el és szüntetik meg, és ugyanazért a mu nkáért a nappali tagozatos hallgatók és a nem nappali tagozatos hallgatók között teszik meg a különbséget. Na, ez a szerzett jog elvétele, tisztelt képviselőtársam, ez a legtisztább formája annak, amit egy fél évvel ezelőtt meghoztak, és amit most ebben a törvénytervezetben pedig elvesznek. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra jelentkezett Farkas Gergely képviselő úr, megadom a szót. FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Csak reagálnék Vinnai Győző hoz zám intézett szavaira. Úgy gondolom, hogy ön is érti, de azért a biztonság kedvéért még egyszer elmondom: a mi meglátásunk szerint ebben a konstrukcióban, ami itt az iskolaszövetkezetek körül létrejött, ebben a diákok, a fiatalok az egyik fél, az iskolaszö vetkezeteknek jogilag valóban diákok a tagjai, de annak a vezetői a másik fél, akik működtetik, fenntartják, üzemeltetik ezt az egészet, az iskolaszövetkezeteket. Önök az utóbbival, az iskolaszövetkezetek vezetőivel vannak kapcsolatban, akiknek megvan a sa ját maguk érdeke, a saját