Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 21. hétfő (188. szám) - Dr. Hadházy Ákos (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Milyen béremelés az, ami után csökken a bér?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2456 3035 ezer forintos kiegészítés helyett alig pár ezer forintot kaptak, ugyanis a kormányrendelet szerint 12 százalékot kellett kötelezően kifizetni bérkiegészítésként. A körzet nagyságától függően ez 16005600 forintot jelentett. Hiába kaptak azonba n újabb ígéretet az EMMItől, hogy a teljes összeget megkapják, az újabb kormányrendelet sem rendezte a helyzetet. Volt, akinek ugyanannyi maradt a fizetése, és bizony Szekszárdról eljutott hozzánk olyan információ, ahol az a nagyon szép dolog jött ki, hog y a béremelés után még csökkent is a fizetése a védőnőknek. Ez utóbbi esetben hiába kapták meg az első körben a nekik jutó összeget, az újabb kormányrendeletet már úgy értelmezte a munkáltató, az önkormányzat, hogy csak a kiegészítést kötelező megadni a do lgozóknak, a korábbi viszont elvonható. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara védőnői tagozata is jelezte, hogy teljes a káosz a kifizetések körül. Az önkormányzatok máshogy értelmezik a jogszabályokat, és továbbra sem érkezik meg a védőnőkhöz a beígér t összeg. A kétmilliárd forint tehát csak ígéret maradt, mint ahogy az egészségügyi bértábla kiterjesztésére sincsen szándék. Hiába lett hungarikum - ugye, hungarikum lett a védőnői hálózat, egyébként joggal, a százéves magyar védőnői szolgálat , a szimbo likus elismerésen túl nem tettek önök semmit a több mint ötezer védőnő valódi anyagi megbecsülése érdekében. A kérdésem, hogy a minisztérium adatai szerint hány védőnő nem jutott hozzá az őt megillető bérkiegészítéshez, és mikor szüntetik meg az alap- és s zakellátásban dolgozók fizetése között különbséget, mikor emelik be a védőnőket is az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá. Köszönöm szépen. Várom a válaszát. ELNÖK : Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erő források Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondoltuk, hogy azt az egészségtelen állapotot, ami 2010ben is jellemző volt a magyar egészségügyre, hogy ott, ahol a legkevesebb beteg ford ult meg, ott költöttünk a legtöbbet az egészségügyre, ahol pedig a legtöbb beteg fordult meg, ott költöttük a legkevesebbet, ezt igyekszünk arányosítani, és minél több forrást az alapellátásnak biztosítani, és arányaiban is növelni az alapellátásra fordíth ató tételeket. Ezt meg is tudtuk tenni, hiszen az utóbbi években érezhető többletforrás van az egészségügyben, ha csak az Egészségbiztosítási Alapot nézzük, 1500 milliárd forint alatt indultunk, és a jövő évi költségvetés már 2000 milliárd forintnál is töb bet tartalmaz. Tehát vannak is többletforrások, azoknak az elosztásáról is tudunk beszélni, amelyek nemcsak a béremelésekben nyilvánulhatnak meg, hanem másfajta többletfinanszírozásban is. De azért a béremelést sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen az is az or vosok esetében idén szeptembertől már 107 ezer forintot, jövő évben további plusz 100 ezer forintot eredményez, összességében 207 ezer forintnyi béremelést. A szakdolgozók, ápolók esetében pedig idén szeptember 1je 26,5 százalékos béremelést hozott, jövő év november 1je 12 százalékot hoz, majd az utána következő november 1jéig további 8 és 8 százalékot, összességében 2012 és 2018 között egy duplázást hoz a szakdolgozók esetében. Az alapellátásban a háziorvosok részére már többedik olyan évben élünk, amik or plusz 10 milliárd forint támogatást biztosít a költségvetés a háziorvosoknak. Ezzel az ő támogatásuk, a rendelkezésükre álló költségvetési keret is már közel másfélszeresére nőtt a korábbi kerethez, 2010hez képest. Ugyanakkor fontosnak tartottuk az ide i évi költségvetésben is a védőnői szolgálatok számára kifejezetten címzett, pántlikázott többletforrásnak a beemelését, 2 milliárd forint az a keretösszeg, amelyet a költségvetés erre fordít. Erre lehet fordítani, és másra nem lehet. Ez a 2 milliárd forin t sokféleképpen jut el a védőnőkhöz, sokféle szolgáltató van, van, ahol az önkormányzat teszi ezt meg, van, ahol más módon történik meg. Éppen ezért nem beszélhetünk annyira egységes munkajogi vagy