Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 21. hétfő (188. szám) - Lukács Zoltán (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem veszik figyelembe az esztergomi intermodális csomóponttal kapcsolatosan az ott élők véleményét, érdekeit, az állampolgári jogok biztosainak megállapításait?” címmel
2457 más viszonyokról, mint egyéb esetekben, mondjuk, mint az á polóknál vagy a pedagógusoknál, itt sokkal összetettebb az, hogy kit milyen konkrét szerződéses formában alkalmaznak. De úgy gondoltuk, hogy a finanszírozási díjtétel emelése, amely a finanszírozási díjak növekedésével jár, az egyértelműen többletforrást j uttat ide, és így a védőnői ellátás finanszírozását ezzel a 2012. novemberi 14 százalékos emelés után újból meg tudtuk emelni. Ahogy ön is mondta, ez a 2 milliárd forint körülbelül 3035 ezer forintot jelent, ugyanakkor látható volt, hogy bár a védőnők els öprő többségéhez megérkezett ez a 3035 ezer forint, de bizonyos szolgáltatók, bizonyos önkormányzatok nem tették ezt meg, és kvázi lenyelték a különbözetet, lenyelték a 35 ezer forintnak egy részét, és nem mindegyiket adták tovább a védőnőknek. Ezért hozt unk idén augusztus 31én egy kormányrendeletet, a 258/2016os kormányrendeletet, amely a korábbi 43/1999est módosította. És ez egyértelművé tette - szó szerint idézem a kormányrendeletet , hogy ezt a megemelt összeget „köteles a szolgáltatónál védőnői sz olgálatot ellátó védőnők havi díjazásának a 2016. július havi díjazásuk arányában történő megemelésére fordítani, első alkalommal a 2016. szeptember hónapra járó díjazással egyidejűleg”. De tartalmazza ez a visszamenőlegesen járó különbözetnek a kifizetési kötelezettségét is. Tehát a szeptember 1jén megjelent Közlöny egyértelművé tette, hogy augusztustól be kell építeni ezt a többletfinanszírozást a védőnők bérébe, sőt ki kell fizetni az előző hónapoknak is a különbözetét. Aki ezt nem teszi meg, az a kormá ny által augusztus 31én hozott rendeletet megszegi, jogszabálysértő. Tehát a védőnőknek mindenképpen jár ez a többlet 3035 ezer forint havonta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae a választ. DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ): Köszönöm szépen. Nem tudom elfogadni. Mindenképpen maga a lépés és a kiegészítő lépés az helyes irány, de ezeknek a dolgozóknak is mindenképpen járna az, hogy beemeljék az egészségügyi szakdolgozói bért ábla alá. Ezt mindenképpen a munkájuk fontossága indokolja; az, hogy azt mondjuk, hogy hungarikum, attól még nem lesznek boldogok. Attól lennének boldogabbak, ha az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá esnének. Ön felhasználta ezt a viszonválaszt , hogy milyen fantasztikus béreket kapnak már az egészségügyi dolgozók. Ez sajnos késő és kevés, ezt önök is tudják, hiába nagyon szép kommunikációs trükk, hogy egyszerre előre bemondjuk, hogy lépcsőzetesen mennyit fognak kapni, mennyivel fog emelkedni, de önök is nagyon jól tudják, hogy ez bőven kevés. Köszönöm szépen. ELNÖK : Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: 103 igen szavazattal, 23 nem ellenébe n és 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta az államtitkári választ. Lukács Zoltán (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem veszik figyelembe az esztergomi intermodális csomó ponttal kapcsolatosan az ott élők véleményét, érdekeit, az állampolgári jogok biztosainak megállapításait?” címmel