Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 11. péntek (186. szám) - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint a nemzeti akkreditálásról szóló 2015. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2309 Akkreditálási Együttműködés szervezete és az Európai Bizottság vizsgálatai során tett kifogások és feltételek alapján került sor. (12.30) Az alábbiakban röviden összefoglalom ezeket a módosításokat. Az akkreditálási eljárás vizsgálata során a jogorvoslati rendszer kiemelt figyelmet kapott, az eljárások sajátosságára tekintettel az eljáró bírónak speciális szakértelemmel kell rendelke znie, hogy az Akkreditáló Hatóság döntéseit érdemben és megalapozottan tudja elbírálni. A nemzetközi elvárásoknak is megfelelő egységes bírói joggyakorlat kialakulásához indokolt ez a változtatás, hogy egy országos hatáskörű, szakmai tapasztalattal rendelk ező bíróság bírálja el a hatóság döntéseit. Ezért a módosítás után, szemben a korábbi általános hatásköri és illetékességi szabályok használatával, speciálisan egy intézményhez, országos hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel a Fővárosi Közigazgatási é s Munkaügyi Bírósághoz kerül telepítésre. Az akkreditálási eljárást érintő bírósági felülvizsgálati kérelmek csekély számára figyelemmel a bíróság számára nem jelent olyan fokú leterheltséget, amit ne tudna ellátni. A módosítás eredményeként az akkreditáci óról szóló határozat mellékleteként részletező okirat kerül kiállításra, amely az egyes akkreditálási területek jellegének megfelelő előírásokat tartalmazza. Az okirat tartalmát a 2015ben kiadott kormányrendelet szabályozza. Az európai akkreditálási együt tműködés szervezetének jelentése pedig arra világított rá, hogy a hatályos jogszabályban meghatározott időintervallumon belül nem lehetséges hatósági felülvizsgálat kezdeményezése. Szükséges lehet ezért az egyes akkreditált szervezetek sajátosságaihoz jobb an igazodó, felügyeleti és újraértékelési tervek kidolgozása, ezért a hatályos joganyagban szereplő kógens időpontmeghatározások mint törvényi maximum szerepelnek a továbbiakban, azaz rövidebb időn belül lehetőséget nyújt felülvizsgálatra mind a hatóság, mind a kérelmező számára, hosszabb időt viszont a továbbiakban sem engedélyez. A törvény további módosításával automatizáljuk az EGTn kívüli olyan tagállamok akkreditációjának elismerését, amelyek az európai együttműködés tagjai, illetve kétoldalú elismer ési megállapodást kötöttek a megfelelőségértékelésre tekintettel. A Bizottság kérésének megfelelően ez a szabály került pontosításra. Tekintettel arra, hogy a Bizottság vizsgálata a folyamatban lévő ügyek kezelésének vizsgálatára is kiterjedt, azokkal kapc solatban is javaslatokat fogalmazott meg, indokolt a folyamatban lévő ügyekre is kiterjeszteni a módosítás hatályát is. Az ezzel kapcsolatos kívánalmaknak megfelelő változásokat is megtalálják tisztelt képviselőtársaim a törvényjavaslatban. Összességében t ehát elmondhatjuk, hogy a benyújtott törvényjavaslat teljes mértékben eleget tesz az akkreditációs nemzetközi szervezet kívánalmainak, így minden akadály elhárul a hatóság európai együttműködésen alapuló munkája elől. Célunk a magyar vállalkozások versenyk épességének javítása, a kutatásfejlesztések ösztönzése, a hazai cégek külföldi piacokon történő minél hatékonyabb érvényesülése úgy, hogy szolgáltatásaik és termékeik a megfelelő minőségben, a kellő tanúsítványokkal a fogyasztók bizalmát is elnyerjék. Min dezek fényében kérem a tisztelt képviselőtársaimat, a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot támogassák. Köszönöm figyelmüket. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Gúr Nándor képviselő úr, az O rszággyűlés jegyzője, az MSZP vezérszónoka a következő felszólaló. Tessék! GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításával a Nemzeti Akkreditá ló Hatóság döntéseivel szembeni bírósági felülvizsgálat kizárólagosan, ahogy ön is említette, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatáskörébe fog tartozni, oda fog kerülni.