Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 11. péntek (186. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
2293 Köszönöm szépen a szó t, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen az elhangzott észrevételeket. Azt gondolom, hogy a hozzászólások, az észrevételek két kérdés körül összpontosultak. E két kérdés közül az első az, ami a tisztelt Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatban szerepel, nevezetesen, a közbeszerzés tekintetében a nemzeti értékhatárok növelése. A másik kérdéskör pedig, amiről szó volt, a kiszámíthatóságra vonatkozott. Az első téma a közbeszerzési értékhatárok esetén, hadd mondjam azt, hogy a javasolt módosítás ös szhangban van az Országgyűlés előtt lévő közbeszerzési törvény módosításával, mely módosítás azt célozza, hogy a közbeszerzések egyszerűbbek, de szigorúbbak is legyenek. Köszönöm szépen TuriKovács Béla képviselő úr hozzászólását. Az ő érveit azzal egészít eném ki, hogy ez az egyszerűbb és szigorúbb eljárás nemcsak azt jelenti, hogy bizonyos nemzeti értékhatárok növekednek, hanem azt is, hogy a közbeszerzési törvény értelmében 1 millió forintnál - a javasolt módosítás értelmében - nagyobb beszerzés esetén kö telezően legalább három ajánlatot kelljen kérni. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert nem arról beszélünk, hogy egy 10 millió forintos árubeszerzés esetén bárkinek közvetlenül megrendelést lehessen adni, hanem arról beszélünk, hogy új szabályként 1 millió for int felett legalább három ajánlatot kelljen kérni. Hegedűs Lorántné képviselő asszony azt mondta, hogy ezeket a javaslatokat ki lehet játszani. Kérem szépen, minden költségvetési szervnél van belső ellenőrzés, ezenkívül működik a Kehi intézménye, működik a z Állami Számvevőszék intézménye, mely Számvevőszék minden közpénz felhasználását ellenőrizheti, és bizony európai uniós források tekintetében az európai uniós hatóságok is ellenőrizhetik a közpénzek felhasználását. Számot kell adni annak az intézménynek a rról, hogy milyen beszerzést folytatott le, akinél egyegy ilyen vizsgálat hibát tár fel. Csatlakozom ahhoz, amit TuriKovács Béla képviselő úr említett, ahol szabálytalanság van, ott lépéseket kell tenni mindenkinek. Úgy gondolom tehát, hogy a közbeszerzé s tekintetében nemcsak a költségvetési törvényben lévő módosítást érdemes górcső alá venni, hanem a közbeszerzési törvénynek azon módosítását is, amely a tisztelt Országgyűlés előtt hever. Ami pedig a második kérdést, a kiszámíthatóságot illeti, Hargitai J ános képviselő úrral együtt vitában vagyok Szakács képviselő úrral a tekintetben, hogy vajon az a költségvetési politika, amelyet a 2010 óta működő kormány folytat, a kiszámíthatóságot erősítie vagy sem. Azt gondolom, hogy a kiszámíthatóságot a költségvet és területén az erősíti, ha a kormány az államháztartási számokra vonatkozó vállalásait teljesíti. Ismerünk olyan időszakot Magyarország történetéből is, és ismerünk olyan európai uniós országokat, amelyek a számok tekintetében kiszámíthatatlanoknak minősí thetők. Azt látom, hogy 2010 óta a kormány a vállalásait teljesíti. Ez az elsődleges követelménye a kiszámíthatóság érvényesülésének. Ami pedig a számok érvényesülésén túl a költségvetés elfogadását illeti, azt gondolom, hogy egy korábbi költségvetés igeni s erősíti a kiszámíthatóságot a vállalkozások számára, hiszen tudják, hogy milyen adózási környezetben kell működjenek a következő évben, erősíti a kiszámíthatóságot a családok vonatkozásában, hiszen tudják, hogy például néhány alapvető élelmiszer áfája ho gyan változik adott esetben, például 2017től Magyarország esetében csökken, erősíti a kiszámíthatóságot a pénzügyi és reálgazdasági befektetők előtt, és erősíti a kiszámíthatóságot a Magyarországot megítélő intézmények előtt. Ha az intézményeket nézzük, a kkor bizony az Európai Bizottság is, a sokszor emlegetett hitelminősítők is és egyéb nemzetközi szervezetek is úgy ítélték meg, hogy a korai költségvetés erősítette a kiszámíthatóságot, ha úgy tetszik, igen, ez a lépés is egy elem volt abban a lépéssorozat ban, amelynek eredményeként ma már mindhárom nagy hitelminősítőnél Magyarország a befektetésre ajánlott kategóriában van. Ezt a kiszámíthatóságot, ezt a stabilitást, amelyet a 2017es év tekintetében a kormány és az Országgyűlés döntésével már az idei év n yarán megteremtett a 2017es évre vonatkozóan, nem befolyásolja az önök előtt lévő módosítás. Így azt gondolom, azok a célok, amelyek a gazdaságpolitikát illetően a 3 százalék fölött növekedéssel jellemezhetőek, amelyek a társadalompolitikát illetően a min él szélesebb rétegek jövedelmének növekedését illetően