Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 10. csütörtök (185. szám) - Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2169 tud vezetni, és akkor egy hatalmas költségvetéssel rendelkező, ámbár úgy gondolom, az egyik legfontosabb szolgáltatást nyújtó intézményrendszer ne marginálisan kerüljön kezelésre. Én abban biztos vagyok, hogy ez nagyonnagyon fontos. Ezzel kellene foglalkozni. A kormányb an ezért kellene egymással küzdeni, és nem azért, hogy átkerüle majd az oktatás alá és az egyetemek alá be lehete gyűrni a kórházakat vagy nem lehet, és ezzel lehet egy nagyon jót szkanderozni. Mosolyogni is lehet, államtitkár urak, csak tudják, ebben me g emberek dolgoznak, meg embereket látnak el benne, akik meg nem mosolyognak közben. Biztos, hogy hallani fogják majd most a fanfárokat, hogy mennyivel nőtt a fizetésük, aztán amikor kinyitják a tárcájukat, akkor meg nem ezt látják. Amikor én beszélek rezi densekkel, beszélek fiatal doktorokkal, pályakezdőkkel, akkor ők megértik azt, hogy nekik pályakezdőként alacsony a bérük, csak azt látják, hogy ha még tíz évet nagyon keményen, fegyelmezetten és jól fognak dolgozni, akkor a bérük maximum a duplájára fog n őni. Ezért ők motiválatlanok, ezért ők alulfizetettek, és már készülnek a nyugateurópai meg az egyesült államokbeli versenyvizsgájukra, mert szeretnének innen elmenni azért, mert önök nem biztosítják azt az életpályalehetőséget, hogy nem kell neki 300 ór át dolgozni egy hónapban ahhoz, hogy ki tudja fizetni az albérletét. Önök úgy megemelték ezeknek az embereknek a béreit, hogy közben elvették az ösztöndíjukat, és nem jártak vele jól. A nővéreket aligalig érintette, a gazdasági, illetve műszaki munkatársa kat pedig egyáltalán nem érintette a béremelés. Mi ezért mondtuk azt és ezért fogunk behozni egy javaslatot ide, hogy az ő bérüket, a nővérek bérét, valamint a gazdasági és műszaki kollégák bérét azonnal 50 százalékkal meg kell emelni. Azonnal emeljék meg a fekvőbetegellátás díját 30 százalékkal, és fogadjuk azt el, és kötelezze el magát a parlament, hogy az egészségügyre fordítandó költségvetési pénz minden évben GDParányosan fél százalékkal emelkedjen! Nem lehetünk sereghajtók, és azt nem lehet dicsőítő fanfárokkal elmondani, hogy a 28 európai uniós országból időnként elérjük a 26. meg a 25. helyet is. Államtitkár urak, erre nem lehet büszkének lenni, ezen pironkodni kell. Én úgy gondolom, ha erre van egy jó javaslat - a miénk, úgy gondolom, hogy jó , a kkor azt el kell fogadni. Még mielőtt rákérdeznének, hogy ennek a költségvetési forrása honnan lenne, kérem szépen, hogy nézzék meg, hogy az elmúlt költségvetéseket, amikor módosítottuk, akkor mennyi pénzt költöttünk el. Mennyi pénzt költött el a parlament , illetve a kormányzó pártok mennyit szavaztak meg? Csak a legutóbbi volt 450 milliárd forint. Egy fillér nem volt belőle az egészségügyre. Egy fillér sem, talán még az odavezető utakra sem. Az nem lehet, hogy most már minden évben felhívjuk a figyelmet, h ogy az Olimpiai Bizottságnak magasabb a költségvetése, mint a mentőszolgálatnak, és ez minden egyes esetben süket fülekre találjon. Az nem lehet, hogy süket fülekre találjon az, hogy a fiatal doktoroktól az idős mentőtisztekig mindenki annyit keres, hogy n agyjából 20ától egymástól kérnek kölcsön, és tőlük azt várjuk el, hogy precízen, pontosan lássák el a feladatukat. Arra kérem önöket, hogy ebben segítsenek nekem. Mindkettejüktől hallottam a „koncepció” szót. Melyik volt ebből az, amelyik illeszkedett a k oncepcióba? És melyik koncepcióba? Én nagyon örülök annak, ha sokféle gondolkodás van, főleg egy ekkora területnél, mint az egészségügy, de a kormány ezt vehetné annyira komolyan, és állhatna ehhez a dologhoz annyira komolyan, és lehetne akkora prioritás, hogy legyen egy koncepció - de most sok van. Van államtitkár úrnak a koncepciója, van az a koncepció, amiről a vezérszónok beszélt, és van egy valóság, s ebben a valóságban, és úgy gondolom, hogy sem beteg, sem orvos a mai napon nem érzi jól magát. A mai n apon az esélyegyenlőtlenség az, ami az egészségügyet jellemzi, az jellemzi, hogy nem mindegy, hogy ha valaki beteg, hogy ő kicsoda, kit tud felhívni telefonon, és no pláne nem mindegy, hogy hol él. Ez a három dolog az, ami meghatározza egy ember sorsát akk or, ha beteg; föl tudjae hívni valamelyik orvos ismerősét vagy kórházigazgató ismerősét, vane elég pénze ahhoz, hogy az ellátást megfizesse magának, és oda tude jutni, ahol van ellátás, ha ott éppen nincs, ahol van.
