Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 9. szerda (184. szám) - A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - FONT SÁNDOR (Fidesz):
2015 kötelező tagságra, mert a hegyközségi nemzeti tanácsnál tag, és kizárólag szőlőterülettel gazdálkodik, ha ezt az adatot a hegyközségi nemzeti tanács átadja a nemzeti agrárkamarának. (11.20) Tehát tessék vigy ázni itt a módosító indítvánnyal, mert akkor visszakerülhetne megint a káoszos helyzet. Épp a tisztázás miatt kellett ezt a felhatalmazást megadni, egyébként „adhatja át” címmel van ott több felsorolás ebben a 18. §ban, mintegy 810 államigazgatási szerv is, hogy kiknek adhatja egyáltalán át a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a tagjairól szóló adatokat. Ez esetben jogosult lett most, jogosult lesz majd a törvény elfogadásával esetleg a nemzeti agrárkamara is az előbb említett ok miatt. Magyar Zoltán képviselőt ársam elkalandozott a sérelmek és érdekképviseletek irányába, amiről itt valóban nem szól az előterjesztés, és egy mikroszegmenst ragadott ki a nyári, kora őszi szőlőfelvásárlási árak és ezzel kapcsolatos szőlőtermelői elégedetlenségek tekintetében. Önmag ában ez a helyzet igaz, ha így nézzük: általában a gazdálkodó magasabb árat szeretne kapni, a felvásárló meg alacsonyabbat szeretne adni; ez néhány ezer éves vita, amióta a kereskedelmet kitalálták, de hadd jegyezzem meg, hogy a már említett, általam vezet ett Szőlő, bor, pálinka albizottság ezzel a kérdéssel is foglalkozott. Tehát én nem tudok mást javasolni változatlanul, mint minden bizottsági tagunk megkapja a meghívót az előbb említett albizottsági ülésre, én nagyon kérem, hogy a Jobbik képviselete is l egyen ott, ugyanis erre a bizottságra, az albizottságra minden alkalommal meghívást kap négy országos lefedettségű egyesület, a szőlészek, borászok által létrehozott egyesület. Négy ilyenről tudunk: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Nemzeti Adó- és Vámhiva tal, a Nébih, az FM, az NGM, tehát ennél szélesebb kört el sem tudunk képzelni - meghívást kapnak. Sőt, most már a fiatal borászok, a juniborászok is meghívást kapnak mint új egyesület. De erre a legutóbbi albizottsági ülésünkre sajnos az egyik érdekképvis eleti szerv, pont az, amelyik az alföldi szőlőtermelők érdekében jött létre, így hirdeti magát, és tavaly a fővárosban egy tüntetéssel, az idén egyik kistelepülésen tüntetéssel fejezte ki elégedetlenségét, pont ez a szervezet nem jött el történetesen a leg utóbbi albizottsági ülésünkre, ahol ezzel a témával egyébként napirenden foglalkoztunk, az addigi szőlőbor helyzettel, a szüreti állapottal és a szőlőárak kérdésével. Tehát így nagyon nehéz az érintettek véleményét behozni ide a törvényalkotás körébe, ha k özben az érintettek egyébként a közmédiában elégedetlenségüket fejezik ki, de amikor a szakbizottság ezzel a kérdéssel foglalkozna, akkor pedig nem jelennek meg. Ezért rögtön jelezném Magyar Zoltán képviselőtársamnak - majd képviselőtársai adják tovább nek i, mert most éppen nincs bent az ülésteremben Magyar Zoltán, de jelezném neki , hogy a következő Szőlő, bor, pálinka albizottsági ülés, amely mintegy két héten belül várhatóan kitűzésre fog kerülni, ezen már éppen a rendszeresen eljáró Kónya Péter indítvá nyai közül többet napirendre fogunk tűzni, és még azonkívül is már mintegy 45 napirendi pont formálódik. Hogy érzékeltessem, hogy ez a bizottság valóban az érintettek kérdéskörével foglalkozik: felmerült, hogy az olaszrizling névváltoztatásával kapcsolato s helyzetet tisztázzuk. Ez egy nagyon izgalmas kérdés, egy őshonos magyar fajtáról van szó, de a neve alapján senki sem tudja, hogy miért olasz és miért rizling, mert egyiknek sincs köze egyébként a fajtához, se nem olasz, se nem rizling ráadásul ez a szől őfajta. Erre az északbalatoni borászatok indítottak egy akciót, a vége felé járunk az új névválasztásnak. Kőkeményen felmerült többszörösen a mezőgazdasági alkalmi munkavállalók hiánya és a közmunka kapcsolata, hogyan lehetne átjárást biztosítani a közmun kaprogramból a mezőgazdasági alkalmi munkavállalás, a szőlészet felé. Ezért Cseresnyés Péter államtitkár úr lesz majd megszólítva előadóként a következő ülésünkön. Nagy területet fog érinteni a bormarketing kérdése, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatóját fogom meghívni. Most már látjuk a következő évben a mozgáslehetőséget, egyáltalán remélem, hogy a Turizmus Zrt. már eltervezte a jövő évi marketingkoncepciót; erről hallunk majd egy beszámolót.