Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 8. kedd (183. szám) - A nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1944 a turisztikai szereplőket, elárulták azokat, akik a Balaton partján vagy más desztinációkban ebből szeretnének megélni! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Most megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak két percben, és átadom az elnöklést Hiller István alelnök úrnak. (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Gelencsér képviselőtársam, jegyző úr, ugy e, azzal kezdte a mondandóját, hogy hát a törvényről, a törvényről, a törvényről, aztán érdekes módon itt az utolsó fél percben egy gondolat erejéig nem a törvényről szólt. Na, én a törvényről kérdeztem államtitkár urat már kétszer, a törvény kapcsán felte tt kérdések tekintetében nem méltóztatik választ adni, inkább beszélget Manninger képviselőtársammal és mindenki mással, csak ne kelljen válaszolni. Még egyszer azt szeretném mondani, államtitkár úr, vannak kézzelfogható, egyértelmű kérdések, amelyek elhan gzottak. Nem kell hogy megismételjem ezeket a kérdéseket önnek. Szeretném, ha erre egzakt, egyértelmű válaszokat adna, de nem a végén. Mert a mese, a mesedélután nem a parlament műfajai között kell hogy elhangozzon. Meg kell beszélni, meg kell vitatni a do lgokat, ha ön azt akarja vagy önök azt akarják, hogy érdemben bármelyik ellenzéki frakció a kérdés alakításához, formálásához, jobbításához hozzá tudjon tenni. A tartalmi része a dolognak pedig az, hogy akkor segítsek, még újabb kérdéseket teszek fel önnek , gyakorlatilag azt szeretném tudni, hogy ebből a koncepcióból, ebből a törvénytervezetből fakadóan hol látszik, hogyan köszön vissza az, hogy a turizmus jövedelemeltartó képességének a növekedése biztonsággal meglesz az elkövetkezendő időszakban. Hogyan, mikorra? Fokozhatnám a kérdéseket. Vagy épp az, hogy az európai uniós források hatékony felhasználása, és értse ezalatt államtitkár úr a lenyúlások nélküli, az ellopások nélküli felhasználásoknak a mikéntjét - hogyan és mikor? Milyen garanciákkal megáldott an? Vagyis hogy mindennek az eredményeképpen milyen munkahelyteremtési, bővülési lehetőségekkel számolnak? Ezeknek a nagyságrendje milyen kört ölel fel? És akkor még egyéb más, egyéb kérdéseket is meg kívánok majd fogalmazni, ha most sem kíván válaszolni, annak érdekében, hogy hátha egyszer eljutunk oda, hogy mégiscsak válaszol. Elnök úr, köszönöm szépen. ELNÖK : Üdvözlöm önöket, őszintén csodálva a téma iránti elkötelezettségüket és kitartó lelkesedésüket. Az elnöki székből kötelességem felhívni a figyelmü ket a házszabály betartására, amit be is fogok tartatni, történetesen, hogy új gondolatoknak szívesen adunk teret, az ismétlés a tudás anyja pedig egy későbbi napirendi pontban kerül majd felelevenítésre. Na, most akkor, minthogy a kétperces kör befejeződö tt most, Szilágyi képviselő úr nem első alkalommal kaphat szót ebben a napirendi pontban. Parancsoljon! SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Reagálni szeretnék az elhangzott dolgokra, amik egyébként véleményem szerint abszolút a törv ényhez kapcsolódnak. Azért engedjék meg, hogy azt kicsit sérelmezzem, hogy Gelencsér Attila meg akarja határozni, hogy mi miről beszéljünk - szerintem pont a törvényről beszélünk teljes mértékben , és Bányai Gábor, akinek nagyon vártam a felszólalását, hi szen azt hittem, annyira mondta itt folyamatosan a felszólalásom alatt a különböző információkat, hogy majd ő válaszolni fog a kérdéseimre, aztán amiket feltettem kérdéseket, azokra semmit nem válaszolt. Annyit mondott csak, hogy ne emlegessük Orbán Ráhelt . Hát, amikor a