Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 7. hétfő (182. szám) - Rig Lajos (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A 20. században ragadt magyar egészségügy. A mentődolgozókat érintő egyes problémák.” címmel - RIG LAJOS (Jobbik):
1703 KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi á llamtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A törvényt védjük, képviselő úr. (Dr. Bárándy Gergely: A törvényt nem kell védeni! A törvény védi az embereket.) Előrebocsátom, hogy a rendőrség mindent megtesz a bűncselekmények megelőzése és felderítése érdekében, minden esetben szakszerűen és a törvényeknek megfelelően járnak el a magyar hatóságok. Már több alkalommal is tájékoztattuk önt, hogy a büntetőeljárásban kirendelt szakértő véleménye a nyomozati iratok részét képezi, nem minősül közérdekű adatnak. A törvény szerint a nyomozás megszüntetése esetén csak a gyanúsítottnak és a védőnek nyílik meg az iratmegismerés lehetősége más eljárási résztvevő számára nem, képviselő úr. Az ügyben a nyomozó hatóság a jogsz abályok betartásával járt el, a szükséges és indokolt nyomozási cselekményeket végrehajtotta, és így jutott el a nyomozást megszüntető döntés meghozataláig. Ha önöknek valóban fontos, hogy a nyomozó hatóságok eredményesen végezzék a munkájukat, akkor kérem , hogy hagyják abba a rendőrség támogatását. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Támogatását?) Abban is bízom, hogy ha ezt önök így gondolják, akkor elfogadja a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: És eb ből mi volt a válasz?) ELNÖK : A képviselő úrnak adom meg a szót viszonválaszra. GŐGÖS ZOLTÁN ( MSZP ): Igazából nem tudom, mi a válasz. Elfogadni nem tudok semmit, mert ez nem volt válasz, államtitkár úr. Azért nem volt válasz, mert a törvé nyt nem kell védeni - ez az egyik. Kettő: én képviselői minőségemben kértem egy hivatalos iratot, amiben nyilvánvalóan le van írva, hogy miért történt ott bűncselekmény. Engem nem érdekel, hogy a rendőrség hogyan keverikavarja ezt a dolgot, a legfőbb ügyé sz, még egyszer mondom, megtette azt a szívességet, hogy beidézte nekem annak a tartalmát. És miután én leírtam ismételten a belügyminiszternek, hogy egyéb bűncselekményre utaló dolgot is találtam, hiszen költségvetési csalás merült fel, szerencsére a legf őbb ügyész úr úgy nyilatkozott, és azt jelezte vissza, hogy ismételten elrendelik a nyomozást, most másfajta bűncselekmények okán is. Államtitkár Úr! Én mint országgyűlési képviselő akarok beletekinteni egy hivatalos okiratba. Ez egy véletlen, hogy most én voltam a feljelentő. Milyen alapon tagadják meg ennek a kiadását? Erre ön nem válaszolt. Nyilvánvalóan nem fogom tudni elfogadni a választ. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. (Szavazás.) A Há z 115 igen szavazattal, 40 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Rig Lajos (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A 20. században ragadt magyar egészségügy. A mentődolgozókat érint ő egyes problémák.” címmel Most Rig Lajos, a Jobbik képviselője következik, aki interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „A 20. században ragadt magyar egészségügy. A mentődolgozókat érintő egyes problémák.” címmel. Parancsoljon, kép viselő úr! RIG LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügyben, azon belül is a mentőknél eltöltött éveim alatt testközelből megtapasztalhattam, hogy milyen problémák nehezítik a