Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 7. hétfő (182. szám) - Rig Lajos (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A 20. században ragadt magyar egészségügy. A mentődolgozókat érintő egyes problémák.” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1704 dolgozók munkavégzését nap mint nap. Még ha a közelmúltban érték is ezt a területet pozitív változások, még mindig bőven van tennivaló a mentődolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében. Az Országos Mentőszolgálat még mindig nyögi az előző igazgatók gyakori váltogatását és azok szaks zerűtlen intézkedéseit, amelyek a mentőszolgálat leamortizálódásáért nagyban felelősek. Burány Béla már 2014 novemberében készre jelentette az úgynevezett integrált mentésirányítási projektet, amelynek keretein belül a mentőautókat korszerű informatikai es zközökkel szerelték volna fel, ezzel elérve a vészhívástól számított maximum 15 perces kiérkezési időt. Az 5 milliárd forintos EUs támogatás ellenére sem sikerült a rendszert élesíteni, és a mindennapi használatba átültetni. A projekt alapjául szolgáló ta bletek egy raktárban porosodnak és avulnak már több mint három éve. Informatikai problémák adódtak az adatátvitellel, nem működött, és a megvásárolt tabletek sem bírták a terhelést. Mindennapos problémát jelent a mentősöknél a munkaruhák tisztítása, mosása , amely a mai napig nincs megfelelően megoldva. Pedig egyértelmű, milyen fontos lenne megteremteni a lehetőséget a munkaruhák központi tisztítására. A mentősök ruhái gyakran vérrel és egyéb váladékokkal szennyezettek, ezáltal komoly fertőzéseknek lehetnek kitéve családtagjaik, hiszen a mentődolgozók otthon mosatják a munkaruhájukat. Még egy nagyon fontos kérdésre szeretnék kitérni, tisztelt államtitkár úr. A mentődolgozók erkölcsi megbecsülésének bizonyítékául mihamarabb be kellene vezetni a rájuk vonatkozó korkedvezményes nyugdíjkorhatárt. Ez a szakma erőt, jó teljesítőképességet és magas tűréshatárt kíván meg. Nem várható el egy közel 65 éves embertől, hogy adott esetben a negyedik emeletről egy 120 kilós beteget kelljen levinnie a kocsihoz. Az ismert körü lmények miatt a mentősök hivatástudatának köszönhetjük, hogy valaki még ellátja ezt a munkát. Így ennyit minimum megérdemelnek, ha már az emberéletekért küzdenek nap mint nap. Az általam felvázolt problémákkal kapcsolatban kérdezem tisztelt államtitkár ura t, hogyan lehetséges az, hogy sok milliárd uniós támogatás ellenére évekig porosodnak a beszerzett eszközök. Mikor és hogyan kívánják megoldani a mentődolgozók munkaruháinak tisztítását? Hajlandóe a kormány a mentősök nyugdíjkorhatárának lecsökkentésére, ezzel is növelve az erkölcsi megbecsülésüket? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg a szót. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnö k úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm elismerő szavait, amivel az elmúlt évek intézkedéseit illette a felszólalásának az elején. A mentőszolgálat részére valóban jóval nagyobb költségvetést biztosítottunk, mint korábban. Előtte egy 5,2 százalékos csökkenés volt tapasztalható a mentőszolgálat költségvetésében, 2010 óta azonban 31 százalékkal nőtt a mentésre fordítható összeg; 22,8 milliárd forintról 32,7 milliárd forintra. Tehát majdnem harmadával emelkedett a mentésre fordítható összeg. Ezenfelül még fontos elmondani, hogy EUs forrásokból is és hazai forrásokból is 27 új mentőállomás épült, 85öt újítottunk fel, pontosan azért, hogy országszerte mindenhova 15 perc alatt ki tudjanak érni a mentők. Mentőautóból sem keveset vásárolt unk, 467 új mentőautó érkezett, és még 130 érkezik a jövő év végéig. Azért is volt erre szükség, hiszen a 2010 előtti utolsó években lényegében évente szinte semennyi mentőautó beszerzésére nem volt szükség. Kicsit ellentmondó az ön felszólalásának a címe és a tartalma. Azt kéri számon, hogy miért nem korszerű az egészségügy, XXI. századi teljesítményt szeretne várni az egészségügytől, mindemellett pedig a táblagépek beszerzését kritizálja. Pedig ez a fejlesztés biztosítaná azt, hogy pontosan már az adott d iagnózis vagy az adatok a mentőautóból elektronikus úton jussanak a sürgősségi betegellátási osztályra, és amikorra a beteg megérkezik, addigra már a legfőbb adataival tisztában legyenek az ott