Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 13. kedd (166. szám) - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vita - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
152 státuszuktól függetlenül egyértelműen védendő csoport tagjainak tekintendők. A menekültek alapvető jogainak v édelmében az alapvető jogok biztosa több intézkedést is tett; ezt most nem sorolnám fel, mert ez fellelhető a jelentésben. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Néhány észrevétel. Üdvözlendő, hogy a kormány idegengyű lölő kampánya közepette felemelte szavát a menedékkérők emberi jogainak védelmében. Külön örvendetes, hogy az ombudsman köszönetet mondott a menedékkérőket segítő civil szervezeteknek, akiket emlékezetes módon a kormány eléggé támadott. Kérdés, hogy mi let t a menedékkérők Bicskére utazása ügyében lefolytatott vizsgálat eredménye. Ugyanakkor meglepő, hogy az alapvető jogok biztosa a menedékkérők tagállamok közötti áthelyezésére vonatkozó EUhatározattal összefüggésben kérte az Alkotmánybíróságot az Alaptörvé ny értelmezésére. A megfogalmazott kérdések meglehetősen egybecsengenek a kormány kvótaellenes kampányával. Az alaptörvényértelmezésre vonatkozó indítvány benyújtása különösen meglepő annak fényében, hogy az ombudsman nem mutat különösebb aktivitást az al kotmánybírósági beadványokat illetően. A beszámoló 2900 (sic!) 2015ben benyújtott utólagos normakontrollindítványról tesz említést. Ez azért sajnálatos, mert utólagos normakontrollt csak az ombudsman, illetve az országgyűlési képviselők egynegyede kezdem ényezhet. A beszámoló ezúttal sem fest rózsaszín képet Magyarország szociális helyzetéről, reálisan ábrázolja az egyre elfogadhatatlanabb állapotokat. A beszámoló 123. és 124. oldalán például a következőket olvashatjuk: „A biztosi gyakorlatban az egyes pan aszok vizsgálatakor a szociális biztonság vagy az egészség joga, illetve az oktatáshoz való jog önálló sérelme kivételes. Jóval gyakrabban fordul elő e jogok közvetett, áttétes sérelme azért, mert az alapvető eljárási garanciákat, jogállami elveket figyelm en kívül hagyja a közhatalom. Ezzel együtt a beszámoló keretében indokolt önálló fejezetben is ismertetni azokat az ombudsmani vizsgálatokat, tendenciákat, amelyek az egyes szociális jogok biztosítását és védelmét szolgáló, szolgáltató intézményrendszer mű ködésével hozhatóak kapcsolatba. A tágabb értelemben vett ’szociális ügyek’ halmazából kiemelhetőek olyan esetek, amelyek az egyéneket ért visszásságok mellett nagyobb, akár rendszerszintű aggályokat jeleznek. A 2015ös tárgyév kapcsán arra a tendenciára l ehet utalni, hogy a panaszbeadványok nem csekély része közvetve vagy közvetlenül a panaszosok szociális helyzetével, egészségi állapotával és az ellátórendszerrel függött össze, azok túlnyomó többségét ugyanakkor a biztos hatáskör hiányában nem vizsgálhatt a. A panaszok továbbra is tartós elszegényedési folyamatokról, a kiszolgáltatottság más dimenzióban való újratermelődéséről árulkodnak, a szociálpolitika szűkülő eszközrendszere pedig nem képes valódi, hosszú távú segítséget nyújtani a mélyszegénységben, t artósan a létminimum alatt élők problémáinak javításához. A legelesettebbek továbbra sem vagy csupán esetlegesen jutnak hozzá segítséghez és támogatáshoz.” Azt gondolom, ezek elég súlyos mondatok a jelentésben, és jelezni szeretném, hogy én már előre kíván csi vagyok a 2016os jelentésére az elnök úrnak, csak azért, mert 2016ban az egész gyermekvédelmi rendszert szétverte a FideszKDNPkormány. Az MSZP továbbra is fenntartja az alapvető törvényben létrehozott új ombudsmani struktúrá val szembeni kritikákat, különös tekintettel a szakosított ombudsmanok önállóságának megszüntetésével, az adatvédelmi biztos intézményének felszámolásával összefüggésben kifejtett kritikákra. Üdvözölhető, hogy az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek beszámolója átfogó képet ad az alapvető jogok érvényesülésének magyarországi helyzetéről, és hűen tükrözi a magyar társadalom jelenlegi legfeszítőbb problémáit. Emellett ki kell emelnem, elmondtam már, képviselőtársaim, hogy épp ugyanúgy, mint az előző év ben is, az MSZP támogatni fogja az elfogadását a jelentésnek.