Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Üzenjük a Fidesznek: 98% a letelepedési bizniszre is nemet mondott! – Önök szerint valódi befektető az a személy, aki még a letelepedési kötvényt is hitelből veszi?” címmel - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
1377 Önmagában persze az is elborzasztó, hogy egy oknyomozó újságíró hatékonyabban tárja fel a kötvényvásárlók hátterét, mint a magyar titkosszolgálat, valamint a bevándorlási és a terrorelhárítási hatóság együttvéve. De a történet itt még nem ér véget. A kor mány folyamatosan a nemzetgazdasági indokokat hangoztatja, amely okán megéri fenntartani a konstrukciót. Mivel a négyszeres kamat, amit fizet az állam, biztosan nem tartozik ebbe a körbe, csak a munkahelyteremtésre lehetne hivatkozni. Már ha lenne ilyen, h iszen semmilyen konkrét választ nem kaptunk arra, hogy hány új munkahely jött létre a konstrukciónak köszönhetően. A legújabb hírek szerint pedig több közvetítő cég is fél áron kínálja a letelepedési kötvényeket, a maradék összeget pedig bankhitelből pótol ják ki. Igaz, hogy a befektető nem is kapja vissza a futamidő végén a pénzét, no de azért az 50 ezer euró körüli jutalék így is jár a közvetítő cégeknek. Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy mennyire komoly az a befektető, aki csak egy gyanús, hitel lel kombinált konstrukcióban tudja kifizetni a letelepedési kötvény árát. Hogy lesz így pénze munkahelyteremtésre? A Jobbik egyértelművé tette, hogy az emberek október 2án nem hagytak kiskaput, egyaránt nemet mondtak a szegény és a gazdag bevándorlókra, u gyanúgy megálljt parancsoltak a Junckerféle kvótaterveknek, mint a Rogán Antal által megálmodott, fizetős betelepítésnek. Miniszterelnök Úr! Államtitkár Úr! Nem gondoljáke, hogy akinek a kötvény megvásárlása is gondot okoz, az nem túl sok új munkahelyet fog teremteni ebben az országban? Illetőleg, ha ezt cáfolná: pontosan hány új munkahely jött létre a letelepedésikötvénykonstrukciónak köszönhetően? Számokat, konkrét eredményeket várunk, államtitkár úr, miniszterelnök úr, illetve miniszter úr. Köszönöm s zépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint említettem, a választ - az interpelláció ugyanis zárt és kötött műfaj - Kontrát Károly államtitkár úr fogja megadni. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót , elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném ismételten tájékoztatni önt arról, hogy a letelepedési kötvény rendszere egy olyan pénzügyi konstrukció, amelyet sok nyugateurópai országban is alkalmazna k, és egyben megfelel az európai uniós szabályoknak is. Ön ezt a konstrukciót támadja, és különböző visszaéléseket említ, teljesen megalapozatlanul. Gyöngyösi Márton képviselőtársa is tett föl egy kérdést az interpellációjában a mai napon, arra is határozo ttan nemmel válaszoltam, ami a visszaéléseket illeti. Tisztelt Képviselő Úr! A letelepedési kötvény magyar törvényi szabályozása és alkalmazása Magyarország gazdaságát, a nemzetgazdaságot segíti, a 315 milliárd forintos bevétel hozzájárul az adósságszolgál at rendezése mellett ahhoz, hogy a magyar nemzetgazdaság, különösen a külkereskedelem területén jelentős fejlődést érjünk el. A helyes válasz az ön kérdésére, amikor a foglalkoztatási adatokat, illetve azt kérdezi, hogy hány új munkahely jött létre: szeret ném elmondani, hogy 2013 nyara óta Magyarországon összességében 470 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliség jelentős mértékben visszaszorult, mára 5 százalék alá csökkent. Ilyen kedvező adatokat 26 éve nem regisztráltak Magyarországon. Kérem a tisz telt képviselő urat, hogy erre a válaszra tekintettel hagyja abba a letelepedésikötvénykonstrukció támadását, inkább ehelyett támogassa azt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Staudt Gábor képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon!