Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Kunhalmi Ágnes (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Tényleg kézivezérli a KEHI-t Miniszterelnök Úr?” címmel - KUNHALMI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
1378 DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, akkor ezek szerint jobban mentek a kötvények, mint gondoltuk. 470 ezer új munkahely ezeknek a kötvényeknek az eredménye, ha jól értettem. Hát ez fantasztikus! Ez tényleg egy európai csoda. Egyébként el kell mondjam, hogy általában Európában, ahol ez a konstrukció van, valamit elvárnak azért a pénzbefizetésen túl, és általában nem offshore cégek közbeiktatásával működik ez a konstru kció. Tehát az állam és az adott állam polgárai igenis fognak ebből profitálni. De ha a kockázatokról beszélünk: kikerestük, hogy Rogán Antal a Gazdasági bizottság ülésén mit mondott 2013. március 4én. Nézzék meg, elismerte, hogy van kockázat a konstrukci óban, de úgymond ezt be kell vállalni, ez a kis kockázat belefér. Ha önök nem hozták volna létre ezt a kötvénykonstrukciót, akkor nulla lenne a kockázat. S ha Rogán Antal is elismeri, hogy igenis van benne kockázat - azóta láttuk a konkrét tényeket, hogy e z nagyon is igaz , akkor azt hiszem, hogy ez a válasz kétszeresen is elfogadhatatlan. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Tisztelettel kérdezem az Országgyűlést, elfogad jae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 108 igen szavazattal, 39 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! 16 óra 9 perc van, az interpellációs kérdések időszakána k a végére értünk. (16.10) Kunhalmi Ágnes (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Tényleg kézivezérli a KEHIt Miniszterelnök Úr?” címmel Most áttérünk az azonnali kérdések órájá ra. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Kunhalmi Ágnes képviselő asszony, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Tényleg kézivezérli a KEHIt Miniszterelnök Úr?” címmel. Kunhalmi Ágnes képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): Ti sztelt Miniszterelnök Úr! A Társaság a Szabadságjogokért két év pereskedés után érte el, hogy a Miniszterelnökség elárulja, ki volt annak a soron kívüli kormányzati ellenőrzésnek a megrendelője, ami két évvel ezelőtt zajlott a Norvég Civil Támogatási Alapb ól támogatott civil szervezetekkel szemben. A bíróság 2015 februárjában úgy döntött, hogy ki kell adnia a kormányzati ellenőrzési szerveknek az információt, de másfél évnek kellett eltelnie, mire ez megtörtént. A TASZ nyilvánosságra hozta a birtokukba kerü lt levelet, ebből látni, hogy személyesen ön volt, miniszterelnök úr, aki elrendelte ezt az intézkedést. Viszont akkor ön 2015 februárjában nem mondott igazat. Ugyanis egy, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy csak a véletlen műve volte, hogy a civil szervezetek szerepét taglaló beszéde után hatósági eljárások kezdődtek az egyik érintett szervezetnél, azt felelte, szó szerint idézem önt: „most hallom először”. Pedig ön rendelte el a vizsgálatot, miniszterelnök úr. Mi ért hazudott? (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Miniszterelnök urat illeti két percben a szó. Parancsoljon, miniszterelnök úr! ORBÁN VIKTOR miniszterelnök :