Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
898 DVTKcsaládot említeném és számos olyan sportértéket, ami Miskolcon támogatásra szorulna, de a töredékét sem kapja meg annak a lehetőségnek, amit például a felcsúti akadémia. Ez azért probléma, mert azzal együtt, hogy higgyék el, hogy nagyon sok olyan ellenzéki képviselőtársam van, aki a szívén viseli a magyar sport ügyét, és szívese n venne részt olyan jogszabályok közös megalkotásában, ami valóban koncentráltan tudna segíteni, úgy a tömegsporton, mint a versenysporton, addig én úgy érzem, hogy a társadalomban egy komoly kritika van ezekkel a döntésekkel és jogszabályokkal kapcsolatba n, azok átláthatóságával kapcsolatban, és ez árt a magyar sportnak. Ha önök is egy kicsit hosszabban vezették be a mondandójukat, én csak ennyit szeretnék hozzátenni, hogy mindenesetre én ebbéli hitemet nem fogom feladni, és várom a Tao. II.t, amely nyilv án Brüsszelben egyeztetésre kerül. Én abban bízom, hogy lehet szélesíteni a támogatottak körét, az átláthatóságot mélyíteni, mert jelenleg ez nem biztosított, és valahogy olyan döntéseket sikerül majd hozni a későbbiekben, ami a társadalmi támogatottságát helyreállítja ennek a történetnek, mert ma ez nincsen meg, én ezt érzem, és sportszerető emberként ezt őszintén sajnálom. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Folytatjuk a vezérszónoki kört. Szilágyi György képviselő ú r, Jobbik. SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretném üdvözölni és örömmel köszönteni mind Bánki Eriket mind pedig államtitkár asszonyt. Ezt azért is mondom, mert az előző Tao . törvény tárgyalásánál én tettem szóvá, hogy egyikőjük sem volt itt. Egyébként akkor Tállai András államtitkár úr képviselte itt a szakmát. Most minőségi változás van szerintem, és egyébként is mind a kettőjüket leszúrta volna a Tállai államtitkár úr, meg itt mindannyiunkat, mert itt azt mondta, hogy itt most ez a módosítás, erről kell beszélni, hagyjuk már azt, hogy mi a sportról, az olimpiáról meg ilyenekről beszélünk a tisztelt Házban. És most mind Bánki Erik felszólalásában, mind államtitkár asszony fe lszólalásában nagyon sok szó esett a sportról, ami elvileg valóban nem konkrétan erről a törvényről szól, de mégis erről a törvényről szól, hiszen a taokedvezmények és minden egyéb más kapcsolódik szorosan a sporthoz. Ha megengedik, akkor én is egyébként e gy kicsit távolabbról kezdem el a törvénymódosítás tárgyalását, hiszen megnéztem, pontosan felírtam, Bánki Erik 6 perc 20 másodpercnél mondta azt, hogy beszéljünk néhány mondatot az előttünk lévő törvényjavaslatról, úgyhogy akkor még van egy kis időm arra, hogy a sportról beszéljek; és valóban fontos egyébként. Mindig azt mondtam és azt mondta a Jobbik Magyarországért Mozgalom is, hogy a tao valóban egy fontos támogatási rendszer a sport irányában, elismertük. A problémánk csak azzal van, amit egyébként Var ga képviselő úr is mondott, hogy amikor az volt látható most már az évek folyamán, hogy a taónak nemcsak pozitívumai vannak - mert önök mindig a pozitívumokat mondják el , hanem igenis vannak negatívumai is, vannak a taón keresztül visszaélések és hasonló dolgok, meg egy kicsit talán túlszaladtak bizonyos stadionépítkezések is, akkor ezt át kellene értékelni. Tehát meg kellene próbálni tényleg még jobbá tenni ezt a taót, hogy azokat a negatívumokat, amik egyébként a társadalomban valóban óriási ellenérzése ket váltanak ki - és ez nem használ, hanem árt a sportnak egyébként , azokat megpróbáljuk lenyesegetni vagy pedig visszaszorítani. Hiszen azért amikor az emberek azzal találkoznak, hogy a taónak is köszönhetően, ha valaki Budapesten - szerintem nincs még egy ilyen város a világon - elindul a Kerepesi úttól az Üllői útig azon a durván talán két kilométeres szakaszon, és majd három stadionnal fog találkozni, mert állni fog a Puskás, épül az MTK, eljut az Üllői úti Groupama Arénába, azért ez egy kicsit vissza tetsző. Főleg akkor visszatetsző, amikor azt látják az emberek, hogy itt milliárdokért épülnek stadionok, és közben a kormány a rendelkezéseivel meg a tótumfaktumaival kiüldözi az embereket a stadionokból. Ezek a stadionok konganak az ürességtől.