Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 2. szerda (132. szám) - Az ülésnap megnyitása - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénynek a járásbíróság törvénykezési helyének létrehozása érdekében szükséges módosításáról szóló ... - DR. VAS IMRE (Fidesz): - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
634 felszólalásokra lesz lehetőség. Elsőként megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, Fideszképviselőcso port. DR. VAS IMRE ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Schiffer képviselőtársamnak szeretném felhívni arra a figyelmét közérdekű adatok kiadása tekintetében, hogy korábban is egyébként töretlen volt a bíróság gyakorlata abban, hogy ha a per során, illetve a közérdekű adat kiadása per során a törvény megváltozott, akkor az új törvénynek megfelelően adták, illetve ítélte meg a bíróság. Én saját magam is kértem ki többször közérdekű adatot, mondjuk, 2005ben, amikor megváltozott a közúti közlekedési törvény, hog y egy szakértői névjegyzékből nem ennyi nyilvános, csak ennyi, és másodfokon, tehát az első- és a másodfokú ítélet között megváltozott a közúti közlekedési törvény, és csak az új törvényi szabályozásnak megfelelően ítélte meg a bíró a közérdekű adatok kiad ását. (Dr. Bárándy Gergely: Csak jogerős az ítélet már.) A másik, amire szeretnék reagálni, azt meg bízzuk a választópolgárokra, hogy 2018 után Völner Pálnak, nekem vagy éppen Schiffer Andrásnak kell az ügyvédi tevékenységét folytatnia. Köszönöm szépen. EL NÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. DR. GYÜRE CSABA ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vas Imre mostani kétpercese miatt nyom tam egy gombot, mert úgy látom, hogy pontosan nem látja annak a lényegét, nem érti annak a lényegét, amiről Schiffer képviselőtársam itt az előbb elmondott. Éppen ez a baj, amit éppen Vas Imre képviselőtársam az előbb elmondott, hogy ha megváltoztatja mene t közben a törvényt az Országgyűlés, természetes, hogy a bíróságnak az éppen hatályban lévő törvények alapján kell elbírálni azt az ügyet, és ha időközben megváltozott a törvény, akkor akár más, akkor természetes, hogy akkor másfajta ítélet is fog születni . De pontosan ez a baj, hogy személyre szólóan a parlament az alapján, hogy itt a többségnek, a kétharmados többségnek, ami már hál’ istennek, nincsen meg, de 50 százalék plusz 1 még megvan… - ahhoz képest úgy változtatja a törvényeket menet közben, hogy s zemélyre szabottan megváltoztassa a bíróság ítéletét, mert már nem fogja tudni ugyanazt a törvényt meghozni. Pontosan ez a jogbizonytalanság, ami születik ezzel, hogy akinek megvan a többsége, a saját akaratára, akár adott esetben személyre szabottan vagy ügyre szabottan, saját érdekből változtatja úgy meg a törvényeket, hogy az alapján kell majd a bíróságnak ítélkezni. Az természetes, hogy a bíróság nem tud mást tenni, mint hogy a hatályos magyar jogszabályok szerint ítélkezik, és azt figyelembe is kell ve nni, de pontosan ez az, ami a jogbizonytalanságot okozza, hogy ez alapján bármikor megváltoztatjuk, és a folyamatban lévő ügyekben már másfajta ítéletnek kell születni, mint amit előtte a társadalom megszokott, ami kialakult, és pont ez hozza azt a jogbizo nytalanságot, amiről itt a képviselőtársam az előbb beszélt, és pontosan ez a baj. Úgy látom, hogy a kedves fideszes képviselőtársak nem érzik ennek a jelentőségét és azt a jogbizonytalanságot, amit ezzel okoznak az országban. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vas Imre képviselőtársamnak mondanám, hogy persze, tehát számtalan közérdekűadatkérési pert folytattam magam is 2014 előtt, amíg önök hagyták, hogy a képviselő is ügyvéd lehessen, és a helyzet úgy áll, hogy amennyiben akár 2010 előtt is - jegyzem meg, azért, mert valami helytelen volt 2010 előtt, talán nem kéne nagy mellénnyel ugyanazt folytatni , ha 2010 előtt is volt olyan anyagi jogi szabály, amit úgy léptettek hatályba, hogy