Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 25. szerda (157. szám) - Az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi ... törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
3847 Mezőhegyesre az ügy tekintetében, ezért az összpárti konszenzust ebben a tekintetben semmiképpen nem akarom megbontani egy pol itikai zárszóval. Ezért köszönöm szépen, ennyit szándékoztam hozzászólni. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatok benyújtására holnap, csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Mivel a következő napirendi pont is államtitkár urat érinti, megkérdezem, kére pár perces szünetet, hiszen vannak szorító szükség oldására szolgáló emberi szükségletek, amelyeket ki kell néha elégíteni, és nem szeretném ennek a gátját képezni. (Jelzésre:) Nem, akkor áttér hetünk a következő napirendi pontra. Az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi ... törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Soron következik az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi … törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/10723. számon a parlamenti informatikai hálózaton valamennyiük számár a elérhető. Tájékoztatom önöket, hogy a törvényjavaslat címe nem tartalmazza az állami tisztviselőkről szóló törvény sorszámát, tekintettel arra, hogy a törvényt az Országgyűlés tegnapi ülésnapján fogadta el, de még nem került kihirdetésre értelemszerűen, így még nincs sorszáma. Elsőként megadom a szót Csepreghy Nándor államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 30 perces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr! CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója : Tisztelt E lnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a lehetőséget. A kormány 2010es hivatalba lépését követően számos intézkedést tett az államigazgatás, ezen belül is a területi közigazgatás szervezeti rendszerének átalakítása és megújítása érdekében. Kezdte ezt 2011. január 1jével, egy két évtizedes dezintegrációs folyamatot követően, létrehozva a fővárosi és a megyei kormányhivatalokat, majd 2013. január 1jén a járási hivatalokat is. 2015. április 1jével pedig megvalósult a kormányhivatalok szervezeti és működési rendszerének átalakítása, ezek hatékonyabbá tétele érdekében. Az eddigi kormányzati intézkedések a kormányhivatalok költséghatékony és racionális működését, valamint a közigazgatási eljárások egyszerűsítése révén az állampolgárok bürokratikus ter heinek csökkentését egyaránt célozták. Az ügyintézési reformhoz szervesen kapcsolódnak a területi közigazgatás személyi állományát érintő változások, annak érdekében, hogy az állam a területi közigazgatásban dolgozók számára az ellátott feladatokkal és fel elősséggel arányban álló, a tisztviselők hivatalához méltó megélhetést tudjon biztosítani. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy átlagosan 30 százalékkal nőtt az állami tisztviselők fizetése, ezzel tovább folytatva a kormány béremelési programját a közszféra különböző területein, ahogyan ez az oktatás, az egészségügy vagy a rendvédelem tekintetében már látható. Ennek érdekében fogadta el az Országgyűlés az állami tisztviselőkről szóló törvényt 2016. május 24én. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Az állami tisztviselőkről szóló törvény Országgyűlés által történő elfogadásával és a köztársasági elnök által történő kihirdetésével megvalósul a kormány azon célkitűzése, amely szerint a területi közigazgatás tisztségviselői számára a modern szolgáltat ó állam kereteibe illeszkedő, a szakmai képzettséget és tapasztalatot, valamint a teljesítményt megbecsülő illetményrendszer kerül kialakításra, amely által a közigazgatási munka