Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 25. szerda (157. szám) - A településkép védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BOLDOG ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3817 értékek a településkép védelméhez kapcsolódnak, illetve mi a garanciája, a törvényi garanciája annak, hogy az újonnan létrejövő vagy az így létrejövő új épületek vagy felújított épületek valóban illeszkedneke abba a vizuális környezetbe, ahol a funkciójukat be kell tölteniük, és hogyan tudjuk a vadhajtásokat a lehető legszűkebb keretek közé szorítani, úgy, hogy mégsem adunk ennél túlzott szabályozói szigorításnak helyet. Én azt gondolom, hogy a most önök előtt fekvő javaslat pont ezt a cé lt szolgálja: egy keretet ad annak a tartalomnak, ami a bürokráciacsökkentés és az otthonteremtés felpörgetésére mint kormányzati szándék megjelent, és az, hogy az ezt megelőző vitában úgy a Jobbik, mint a KDNP vagy az LMP képviselői lényegében támogatólag álltak ehhez a kérdéshez, azt gondoljuk, hogy ebben egy egészséges kompromisszumot találunk, ahol a szabályozói szintnek a mértéke nem magasabb a szükségesnél, az elégségesnél, és nem akadálya annak, hogy ott, ahol például akár állami támogatással - a csa ládi otthonteremtési kedvezményre gondolok , akár államilag garantált vagy nem államilag garantált hitelekre támaszkodva valósul meg valamilyen új lakóingatlannak a létrehozása vagy bármilyen más építkezés, ott valóban a bürokratikus akadályoknak a lebont ása nem veszélyezteti a településképnek a rendezését. Ehhez kérjük a parlament közreműködését, és azt gondoljuk, hogy ez a javaslat azt a keretet, azt a biztosítékot, amit a bürokráciacsökkentő intézkedések kapcsán hiányolt adott esetben az ellenzék, ebben a javaslatban megtalálhatja. Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót a Fidesz vezérszó nokának, Boldog István képviselő úrnak. Parancsoljon! BOLDOG ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy mindnyájan úgy gondolhatjuk, hogy bár ez nem egy hosszú törvény, de egy nagyonnagyon fontos törv ény. Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, akkor mindnyájan tudnánk elrettentő példákat mondani arra, hogy hogyan nem tudtuk megvédeni a településeink arculatát, képét, és a településkép védelméről szóló törvény arról kíván gondoskodni, hogy azokat az építészet i örökségeket, amelyeket az elődeink ránk hagytak, meg tudjuk védeni, új épületeket pedig úgy tudjunk építeni, hogy ebbe az arculatba belekerüljenek. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos része ennek a törvénynek, ráadásul ehhez a legfontosabb helyet jel öli ki, az önkormányzatokat, hiszen mindig az önkormányzatok azok, akik tudják utcáról utcára, épületről épületre, hogy hogyan is kellene megóvni, megvédeni ezeket az épületeket, és hogyan kellene oda újakat építeni esetleg, vagy a felújításokkor mit kelle ne kijelölni. Nagyon fontos ennek a törvénynek a célja, az építési beruházások támogatása, egyúttal a hazai városok és községek egy sajátos településképének védelme és alakítása olyan módon, hogy a településképi önkormányzati rendeletben egyértelműen kerül jenek meghatározásra a településképvédelem elemei, a településképi követelmények alkalmazásának felelősségi viszonyai; az önkormányzat biztosítson széles körű tájékoztatást a településképi követelményekről, ezzel elősegítve a településkép védelmének eredm ényes érvényesülését az építmények tervezése és kivitelezése során. Azt gondolom, hogy az, hogy az önkormányzatok, bevonva a lakosságot és az építési szakmát, alakítják ki az építési rendeletüket, a településképi rendeletüket, az nagyon fontos, de ezt a te lepülésképi rendeletet meg kell hogy előzze a településképi arculati kézikönyv, amely kézikönyvet úgy kell elkészíteniük, hogy az építési szakmát bevonva és a helyi közösséggel megtárgyalva, közösen teszik meg. Ennek a kézikönyvnek kell tartalmaznia minden olyan arculati elemet, amely alapján majd az építkezők megkaphatják a lehetőséget arra, hogy építsenek. (14.40)