Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 25. szerda (157. szám) - Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZABÓ SZABOLCS (Független): - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3815 Azt szeretném hozzátenni, mindig elfelejtjük azt, hogy az adott szakember tanulása nem ér véget az egyetemen vagy nem ér véget a középfokú intézményben, hanem ez folytatódik. Sajnos ebben Magyarország nem áll jól, azért nem á llunk jól, mert ha megnézzük az OECD számait, az OECDországokban a 3034 éves korosztályból átlagosan 35 százalék vesz részt valamifajta felnőttképzésben. Nálunk ez 10 százalék. Valami miatt az iskolában megszerezett tudásra szeretnénk hagyatkozni. Egy re ndes cégnek több ezer elemből álló tréningkatalógusa van, ahonnan egyébként kiválasztják azt, amit el kell végezni, tehát nem ér véget a tanulás. Ami nagyon fontos, a tanulási képesség megszerzése, mert a tudás gyorsan változik. Ha ezt meg tudjuk tenni - é s ebben állapodtunk meg itt az előző hozzászólásom elején, hogy itt a cél közös , akkor én azt hiszem, itt a dolog kifejezetten jól működtethető. Az autonómia kérdése itt elhangzott, az egyetemi autonómia, illetve az oktatási rendszer autonómiája. Ha megn ézzünk, szintén az OECDjelentésben van egy ilyen érdekes dolog, hogy a pedagógusok tantervi autonómiája milyen Magyarországon: az elsők között van. Meg kell nézni ugyanazt a jelentést, ugyanarról beszélek, mint képviselő úr. Tehát a tantervi autonómia hat almas, nincsenek olyan korlátok, mint máshol. Az egy másik kérdés persze, hogy hogyan tudunk ezzel élni, és erre mondanék egy példát. Itt beszéltünk a NAT átalakításáról. Van egy rövidebb távú megoldásunk. Ez év szeptemberétől kezdődően is feladat az, hogy a gyerekek terhelését csökkentsük. Erre kidolgozott az Oktatásfejlesztési Intézet a kerekasztal részvételével egy javaslatot, amit most egyeztetünk. Ez azt mondja, hogy határozzuk meg azt a nemzeti minimumot, tehát az akkori standardokat vagy szinteket ne gyedikben és nyolcadikban, amit mindenkinek, aki Magyarországon iskolába jár, tudnia kell. Ez a mostani Nemzeti alaptanterv egy meghatározott része, és ezt kell az iskolának elérni. (14.30) Ezen túl az az iskola döntése, meg a pedagógus döntése, hogy a mar adék órakeretet, a maradék időt mire használja, és itt már az iskolák között meg a tanárok között nagyon nagy különbség lesz, hiszen egy budapesti belvárosi gimnáziumban ez egy sokkal magasabb szintet jelent, mint mondjuk, egy zalai falunak az általános is kolájában, mert ennek ilyen a természete, de ez így rendben is van egyébként. Egy a lényeg: hogy azt, ami nemzeti minimumként meghatározásra került - és ez lesz majd a NAT teljes átalakításának az egyik eleme , azt viszont el kell tudnia érni mindenkinek, hiszen itt akar érettségizni, itt akar élni, tehát ez szükséges. Ez lényeges könnyítést fog jelenteni. Vannak aztán további elemei, hogy első, második osztályban az óra ne 45 perces legyen, hanem 30 perc legyen a kötelező, a maradék 15 percet a pedagógus döntse el. Ugye, itt kisgyerekekről beszélünk, akik 11 órakor már valószínűleg tényleg fáradtak is, meg játszani akarnak, nem akarnak tanulni, tehát bízzuk ezt a tanárra. Ugyanígy bízzuk a tanárra azt is, hogy a tanmenetből az ajánlásokat mennyire veszi fi gyelembe. Egy kérdés: el kell jutni addig a szintig negyedikben, nyolcadikban és az érettséginél, amiben közösen meg fogunk állapodni. Ez lényeges változást fog jelenteni. Én azt hiszem, hogy ez a fajta autonómia ilyen értelemben lényegesen erősödni fog. A zt hiszem, hogy jelentős részben válaszoltam. Ikotity képviselő úrnak közben válaszoltam, hogy nem kerülnek át a speciális szakiskolák az NGMbe, tehát itt nincs kérdés, ők maradnak a Klebelsberg fenntartásában. (Dr. Józsa István: A Waldorffal mi lesz?) A Waldorf ugyanez, arra a törvény, ennek a törvénynek a módosítása nem vonatkozik; a költségvetési törvénynél erre szerintem én egy héttel ezelőtt válaszoltam. Abban nincsen semmilyen bizonytalanság. (Dr. Józsa István közbeszól.) Beszéltünk a Waldorffal több ször, ez egy pontosítást tartalmaz, gyakorlatilag az ő finanszírozásuk, tehát az alternatív iskolák finanszírozása ugyanolyan, mint eddig, tehát nem változott semmi sem. Ez egy olyan megfogalmazás volt a törvényben, amivel egyébként soha senki nem élt, ez került ki a törvényből. Tehát itt, én azt gondolom, ők időközben meg is nyugodtak. Az alapítványi iskolákkal pedig szívesen tárgyalnánk, hogyha eljönnének a meghívó alapján arra a megbeszélésre, amit kerekasztalnak hívnak. Horn György erre írt egy levelet, hogy ő majd részt fog venni, hogyha egyébként a Tanítanék Mozgalommal is leülünk. Én azt gondolom, hogy itt szakmai