Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - Szél Bernadett és Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „A Fidesz kormány mindent visz - a föld után az erdők jönnek?” címmel - ELNÖK: - DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
372 Nyilvánvalóan érdekes az, hogy olyan demokratikus eszközöket is sértő javaslatok vannak benne, amelyek korlátoznák a helyi önkormányzatok lehetőségeit arra, hogy helyi védetté nyilvánítással, amennyiben erdő művelési ágú területről van szó, a helyi védett terület erdőg azdálkodását maguk határozhassák meg, és ezt a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörére emelnék fel. Nyilvánvalóan meglepő az is, hogy a Natura 2000es területekről gondoskodik ez a jogszabálykoncepció, és nyilvánvalóan aggasztó az, hogy a természetvédele mért felelős miniszter alapvetően a természetvédelem érdekeit jelentős mértékben sértő javaslatot, illetve koncepciót terjeszt be. Tisztelt Államtitkár Úr! Most azért mondom csak, hogy világos legyen. Ha azt mondja, hogy ezt a koncepciót visszavonják és sz éles körű társadalmi egyeztetés alapján újragondolják, el fogom fogadni az interpellációját, mert a kérdés nyilvánvalóan arra irányul, hogy az a fajta törekvés, ami látható a kormány és kormányközeli körök törekvéséből, hogy lenyúlják a természeti erőforrá sok sokaságát, most újabb teret kape az erdőgazdálkodás kapcsán vagy sem. Amennyiben visszavonják, el fogom fogadni a válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A válaszadásra azzal adom meg a sz ót az államtitkár úrnak, hogy megkérdezem, az eredeti interpellációs szövegben ez volte, és válaszole az államtitkár úr. Köszönöm. DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, nem tudunk ezen túllépni, hogy van az interpelláció, aminek van egy műfaja, meg van az azonnali kérdés, ami egy másik műfaj. A kettő között jelentős különbség van, de megpróbálom áthidalni ezt a különbséget néhány válaszommal. Ha jól értem, akkor ön azt kéri tőlem, és azt mondja, hogy akkor elfogadja az interpellációmat, ha visszavonjuk a koncepciót a társadalmi vitáról, és ennek az az indoka, hogy folytassunk társadalmi vitát. Na de azért tettük fel a koncepciót a honlapra, hogy folytassunk társadalmi vitát! Az a lényege a társadalmi vitának, hogy mindenki el tudja mondani a véleményét, azért nem igazán világos, hogy most pontosan ebben a disszonáns elképzelésben melyik kérését kövessük: most vonjuk vissza, vagy hogy legyen társadalmi vita, mert a kettő üti egymást. Szerettük volna megtisztelni önt is és mindenkit, aki ebben a vitában részt kívánna venni, hogy már a koncepcióról is társadalmi vitát folytatunk, nem előrántunk a fiókból egy normaszöveget, nem azt mondjuk, hogy ez lesz az új tör vény és pont, hanem már a koncepcióról is folytassunk társadalmi vitát. (16.20) Szívesen értekeznék arról hosszabban, hogy tulajdonképpen mi is van ebben a koncepcióban, de ha megengedi, inkább csak így megmutatnám önöknek (Felmutat egy iratot.) , ez van fö nt a minisztérium honlapján. Itt tíz pontban foglaltuk össze a legfontosabb teendőket. Ebben egyébként hangsúlyosan - szó szerint - a következő mondat van benne: „az aktív természetvédelem a fenntartható erdőgazdálkodás keretében”. Ön félreérti ezt a helyz etet, tisztelt képviselő úr, nem szembeállítani szeretnénk, hanem pont szeretnénk feloldani azt a konfliktust, ami adott esetben erdőgazdálkodás és természetvédelem között van. De azt a tényt nem lehet elvitatni, hogy az erdőknek alapvetően hármas funkciój a van: van egy védelmi funkciója, van egy közjóléti funkciója, és van egy gazdasági funkciója. És mind a háromnak nagyon fontos szerepe van, a három között meg kell találni az egyensúlyt, ami egyébként most a törvényben nem jelenik meg. Vagy nem jelenik me g az a különbség sem, hogy a kétmillió hektár magyarországi erdőből egymillió hektár magánerdőtulajdonos van, akik profitot szeretnének termelni, akik használni szeretnék a saját erdejüket, nagyon díjazzák a közjóléti funkciót meg minden védelmi funkciót is, de mégiscsak a saját