Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - Szél Bernadett és Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „A Fidesz kormány mindent visz - a föld után az erdők jönnek?” címmel - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
373 tulajdonáról van szó. A jelenleg hatályos törvényben nem válnak el egymástól megfelelően a különböző rendeltetésű erdők. A jóléti erdők nem válnak el a gazdasági funkciójú erdőktől, vagy mondjuk, per pillanat nem igazán tudjuk keze lni azt az erdőterületet, amit egyébként ipari méretben, kombájnnal aratnak, mert energiaültetvénynek hívjuk. Ezek között mégiscsak meg kell találni a különbséget, és pontosan le kell tudni írni, hogy mit szeretnénk, hogyha ezekben az erdőkben tennénk. Azt a tényt pedig szeretném szintén a figyelmébe ajánlani, hogy az a rossz szellemiség, ami a jelenleg hatályos erdőtörvényben benne volt… - megjegyzem egyébként, ezt ön is megemlítette, és ebben egyetértünk, hogy nem az erdészektől kell védeni az erdőt, és n em is az erdőtulajdonosoktól kell védeni az erdőt, mert neki jól felfogott érdeke, hogy vigyázzon rá és minél több profitot termeljen belőle. Az erdészek meg évszázadok, évezredek alatt alakították ki ezt az erdősültséget, ami egyébként most Magyarországon megvan. Tehát az új törvényben a hármas funkciók közötti egyensúlyt próbáljuk megkeresni, erre teszünk javaslatot egy tíz pontból álló, nagyjából tízoldalas koncepcióban, amit feltettünk társadalmi vitára. Zárójelben szintén szeretném felhívni a figyelmét , hogy ezt az anyagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara véleményezte, támogatta, az Országos Erdészeti Egyesület az egyik kidolgozója volt, ami a legrégebbi magyarországi egyesület, 150 éves. A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Egyesülete támoga tta, a fagazdálkodók országos egyesülete támogatta. Konferenciát szerveztünk már a koncepciójáról is, ahol nagyon érdekes viták alakultak ki. És valóban úgy van, ahogy ön említi, van még nagyon sok vitapont. Csak azt szeretném kérni, hogy egy picit tekints ünk rá erre, és vegye a fáradságot, olvassa el ezt az anyagot, mert nem egymással rivalizálnak ezek a funkciók, hanem pont egymást szeretnék segíteni. A társadalmi vita meg pont arról szól, hogy mindenki el tudja mondani a véleményét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Elnök úr, az államtitkár ú r nem akarja, hogy elfogadjam, tehát nem tett semmi olyat, amivel azt szerette volna. (Dr. Bitay Márton Örs: Ez igaz.) Államtitkár úr, miután fogunk még egy darabig idejárni, hadd mondjam el, hogy a Házszabály 42. §a nem írja elő, hogy szó szerint kelljen elmondanom. Új tényt nem közölhetek, és nem is közöltem semmilyen új tényt az interpellációmban. Majd megszokja ezt a műfajt, tehát hogy ez szükséges. A koncepció: azt mondja, hogy a koncepció mire való. Pont arra céloztam a kérdésemmel, hogy ez a koncepc ió nem alkalmas megtárgyalásra, és nem alkalmas így társadalmi vitára. Most nyilvánvalóan megint azzal jön, mint a földprivatizációnál, hogy az agrárkamara meg a Magosz, meg saját maguk, az ifjúsági tagozatuk megtárgyalta és ez volt a koncepció. Ez elfogad hatatlan! Szakmai szervezetekre lenne szükség; a szakmai szervezetek nem tudnak... Az önkormányzatokról egy szót nem szólt, hogy miért vonják el a jogait az önkormányzatoknak, amelyek helyi védett területeket hoznának létre. És miután azt mondja, hogy sajá t tulajdonáról van szó: tudjuk jól, hogy lehet tulajdonosnak kezelni ezeket, de ennek ellenére nem jogosít fel valakit, hogy a jogszabályokat átlépje. Önök az ön által említett három funkcióból a gazdálkodáshoz való jogot és a profitmaximalizálást tartják elsődlegesnek ebben a koncepcióban. Ez az, ami elfogadhatatlan, hogy a természetvédelemből, az ökológiából, a közjóléti funkciókból csak egy díszmasnit tesznek egy teljesen alkalmatlan, rossz javaslatra. Ezért kell visszavonni a koncepciót. Köszönöm szépen . (Dr. Bitay Márton Örs: Taps! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Tapsolja meg valaki! - Nincs itt Szél Bernadett!)