Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - Hollik István (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hogy állunk a bölcsődei ellátások fejlesztésével?” címmel - HOLLIK ISTVÁN (KDNP):
369 Ehelyett olcsó kovácsbélázásba menekült, amiért nem tudom, adott esetben Habony Árpád mennyit számlázott ki önöknek, hogy ezt mindenre válaszként elmondják, és mekkora kommunikációs fog ás ez. Azonban egy dologban szeretném önt pontosítani: a kommunizmus áldozatainak emléknapjára Pokorni Zoltán nem tett anno javaslatot, ő csak a holokauszt áldozatainak emléknapjára való emlékezésre tett javaslatot. Horváth Béla kisgazda képviselő volt az, aki a kettős mércére való rávilágítással elérte azt egy módosító indítványával, hogy végre emlékezhetünk a kommunizmus egyébként világszerte százmilliónyi halálos áldozatáról, (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amiről, úgy tűnik, önök azonban nem kívánnak emlékezni, és az antikommunista követelésekkel sem kívánnak foglalkozni. Nagyon sajnálom. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, a képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 103 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Hollik Istv án (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hogy állunk a bölcsődei ellátások fejlesztésével?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „H ogy állunk a bölcsődei ellátások fejlesztésével?” címmel. Hollik István képviselő urat illeti a szó. HOLLIK ISTVÁN ( KDNP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Számunkra mindig is különösen fontos volt a c saládok, illetve a gyermekek helyzete és azok jövője. Éppen ezért különösen örvendetes számunkra, hogy az elmúlt időszak híradásaiból értesülhettünk, hogy további jelentős bővítésre van lehetőség a bölcsődei ellátás terén. Itt jegyezné m meg, hogy a Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014ben már 38 ezer fölött volt a bölcsődei férőhelyek száma, míg például a második Orbánkormány hivatalba lépését megelőző évben ez a szám még a 27 ezret sem érte el. Emelkedett a bölcsődék finanszírozás ára fordított összeg is, az új férőhelyek mellett több ezer bölcsődét újítottak fel a kormány támogatásának jóvoltából, és a folyamat eredményeképpen csaknem ezer új munkahelyet is sikerült létrehozni. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy értesültünk, hogy nemcsak az idén várható jelentős fejlesztés e területen, hanem a jövő évtől is, amikor új ellátástípusok közül is választhatnak majd a szülők: például a családi, a munkahelyi bölcsőde. A bölcsődei férőhelyek további bővítésével egyébként nemcsak a népességnöveked ést tudjuk ösztönözni, hanem közvetetten a munkaerőpiacot is támogatjuk. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a települések, a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű térségek életében is fejlődésösztönző lehet egy felújított bölcsőde. A férőhelyek számának bővülése , az itt kapott ellátás, a nevelői munka jótékony hatása mindmind segíti az igazán szegény családok életét, ezáltal úgy is tekinthetünk rá, mint a szociális segítségnyújtás egy fontos formájára. (16.10) Tisztelt Államtitkár Úr! Az eddigi lépésekre és a jö vőben várható fejlesztésekre tekintettel kérdezném, hogy a gyermekeket nevelő családok helyzetének javítása érdekében 2018ig a