Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 23. hétfő (155. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mikor látja be a Kormány, hogy a demográfiai csökkenést meghaladó hallgatói létszámcsökkenés az elhibázott felsőoktatási politikájának következménye?” címmel
3472 forintot hagyunk a családok z sebében a személyi jövedelemadó 15 százalékra való csökkentésével, és, ahogy mondtam, 380390 ezer családot érint az a családi adókedvezmény, amely évente 15 milliárd forinttal javítja a családok helyzetét. Az a célunk, hogy olyan adórendszert működtessünk , legyünk képesek fenntartani a költségvetés teherbíró képességét figyelembe véve, amely a bérekre rakódó és elsősorban a személyi jövedelemadó mértékét csökkenti, ezáltal is az adócsökkentéssel hozzájáruljunk ahhoz, hogy még kedvezőbb legyen a magyar munk avállalóknak és természetesen azoknak is, akik minimálbérért dolgoznak. A közfoglalkoztatási bér jövő évi konkrét mértékére vonatkozó kérdése, úgy gondolom, még egy kicsit korai, előbb meg kell állapodni a minimálbér mértékében, és azután lehet erre vissza térni. Ugyanúgy szóba került az ön által is fölvetődött kérdés, a cafetéria rendszerének átalakítása, erről valóban nincs még kormányzati döntés. Azt tudjuk, hogy az Európai Unió sajnos az Erzsébetutalványt megszüntette. Megszüntette, de a kormány olyan m egoldást szeretne helyette, ami a munkavállalók, az emberek javát szolgálja, hogy tovább növekedjen a jövedelmük akár készpénz formában, akár más cafetériarendszer formájában. (15.50) Ezen az ülésen nem volt szó a munka törvénykönyve és a sztrájktörvény m ódosításáról, de a közeljövőben akár ez a kérdés is szóba kerülhet a tárgyalásokon. Szóba kerültek még a munkavállalók védelmével kapcsolatos aggályok is. Úgy gondolom, a kormányzat által a jelen lévők megfelelő válaszokat adtak (Az elnök a csengő megkocog tatásával jelzi az időkeret leteltét.) és eloszlatták az aggályokat a munkavállalók részéről. Tehát a tárgyalások folynak, várhatóan kompromisszumos végeredménnyel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Gúr Nándor képviselő urat, az Országgyűlés jegyzőjét, hogy elfogadjae az államtitkári választ. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Öt kérdésből hármat érintett államtitkár úr, de egyikre sem válaszolt. Azzal a kettővel meg foglalkoz ott, ami arról szólt, hogy a minimálbérek mikor fogják meghaladni, nettó értékben mikor fogják meghaladni a létminimum összegét, meg arra se válaszolt, hogy mikor fogja a kormány a saját mohóságát visszafogni és az embereknek forintosítani azokat a pénzeke t, amiket járuléktöbbletként beszed. Nyilván a válaszát ilyen értelemben nem lehet elfogadni, de azért egy gondolatot, kettőt hozzá kell hogy tegyek. Az elmúlt öt év, hat év tapasztalása arról szólt, hogy a hatból öt éven keresztül meglopták az embereket, a minimálbéres embereket, hiszen kevesebb értékű pénzt tettek a kezükbe, miközben önök a bruttóját félelmetesre emelték, és a kormány volt a haszonélvezője ennek a történetnek. Tudja, államtitkár úr, a tisztességes bérek alapját kellene megteremteniük azok nak az embereknek, azoknak a millióknak, kétmilliónál több embernek, aki a létminimum alatti összeget keresi ebben az országban úgy, hogy közben a munkaadóknak ez egy fillér többletébe ne kerüljön. Csak a kormány mohóságáról kellene lemondaniuk. Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem ezért, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a z államtitkári választ 110 igen szavazattal, 35 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mikor látja be a Kormány, hogy a demográfiai csö kkenést