Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BODÓ SÁNDOR (Fidesz):
3066 Külön forrás, további 100 millió forint áll rendelkezésre a nemzeti minősítésű színházművészeti szervezetek balettjátszásának támogatására. A nemzeti minősítésű szervezetektől elvárt a balettelőadások meg valósítása, melyre a normál működési támogatás nem minden esetben nyújt elegendő fedezetet, ezért kiemelkedően fontos ennek a költségvetési tételnek a megléte. Az előadóművészeti törvény végrehajtási soron szintén többletforrást biztosítunk 2017ben. Ez 11 0 millió forint többletforrást jelent. Ez az előirányzat az előadóművészeti törvény alapján meghirdetésre kerülő pályázati forrásokat tartalmazza. Ilyenek a nem minősített szervezetek működési célú pályázatai, valamint az előadóművészeti törvény 21. §a sz erinti kiemelt művészeti célú programpályázatok, melyek a működésen és az alapvető szakmai feladatellátáson túl kultúrpolitikailag fontos célokra biztosítnak előadóművészeti szervezetek számára többletforrásokat. Ilyen például a Katona József produkciós pá lyázat, a Weöres Sándor bábszínházi pályázat, színházi nevelés, színházi akadálymentesítés, táncprodukciók forgalmazása. Tisztelt Képviselőtársaim! A FideszKDNP részéről a kulturális alapellátás fogalmának bevezetésével az volt a célunk, hogy határon inne n és túl minden magyar hozzáférjen a társadalom emelkedéséhez szükséges értékekhez, és így erősödjön a magyar identitás. Az alapellátás keretében a költségvetési törvényben támogatjuk a saját helyzetük javításán dolgozó, cselekvő, tevő közösségeket, főként az elmaradott térségekben. Reményeink szerint a közösségi cselekvés gyakorlati tevékenységének kipróbálásán keresztül aktivizálja az embereket, formálja hozzáállásukat a szűkebb lakókörnyezet, a település, a térség, az ország és a magyarlakta területek el őtt álló kihívások megválaszolásához. Formálja kulcskompetenciáikat és identitásukat, összességében véve azt a helyhez kötődő tudást, ami szükséges ahhoz, hogy bármely térség vonzó és sikeres legyen akár az ott lakók, akár az ott fejleszteni kívánók számár a. A hazai és külhoni magyar közösségek megmaradásáért tett erőfeszítéseinket olyan tényezők indokolják, mint a magyar civilizáció értékeinek megőrzése és bővítése, vitalitásunk és lelki egészségünk megőrzése, gazdasági, demográfiai és külpolitikai érdekek érvényesítése. A költségvetési források lehetővé teszik az Alaptörvényben foglalt értékek megőrzését, azok továbbadását a jövő generációk, utódaink, gyermekeink, unokáink részére. Ilyen a nemzeti felemelkedésünk és szellemi megújulásunk biztosítása, ilyen a nemzet egységének erősítése, ilyen az elődeink által az elmúlt évszázadokban következetesen vallott és vállalt értékek megbecsülésére, vállalására és továbbadására való nevelés, ilyen a magyar történelem eseményeinek, kiemelkedő személyiségei tetteinek, életútjának, a magyarság kulturális teljesítményének elismertetése nemcsak Magyarországon, hanem a világban és az európai kontextusban is. Ilyen a magyar nyelv és a magyar kultúra értékeinek megbecsülése, annak megőrzése és átörökítése. Tisztelt Ház! Tisz telt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény kulturális fejlesztésekre fordítható forrásai ezeket a célokat szolgálják. Mindezek áttanulmányozása után jó szívvel ajánlom a költségvetést elfogadásra a tisztelt Háznak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Ta ps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Most Bodó Sándor képviselő úrnak adom meg a szót. BODÓ SÁNDOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési vita sokadik órájában talán már nehéz új szempontokat felsorolni, de mindenképpen vannak olyan értékei a költségvetésnek, amit érdemes akár többször elmondva, hangsúlyozva is nyomatékosítani. (20.30) Az állampolgárok szempontjából nyilvánvalóan fontos hozzáállás, hogy hogyan is viszonyulnak az ország költségvetéséhez, akár magánemberké nt, akár egy kisebbnagyobb közösség tagjaként. Természetesen magánemberként mindenki találkozik azokkal a szabályokkal, azokkal az