Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
3067 élethelyzetekkel, ami egy ország költségvetéséből adódik, legyen az akár a jövedelme, annak adóvonzata, legyen az akár egy v ásárlás a boltokban. És hát számtalan példát tudnánk még sorolni. A közösségi viszonyulásnak talán leginkább életszerű példája, hogy az önkormányzat, a szűkebb közösség, az a lakótér, ahol él, hogyan és miképpen részesedik a megtermelt javakból, hogyan és miképpen tudja biztosítani az ott élőknek a legpragmatikusabb viszonyokat. Az önkormányzatok vonatkozásában már feladatfinanszírozás van érvényben, és azt kell mondjam, hogy ez a finanszírozási rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nagyon sokan em lékszünk még azokra az időkre, amikor az önkormányzatoknál a működőképesség fönntartása is nagyon komoly gondot okozott, hiszen sorozatosan olyan feladatokat kaptak és olyan feladatokat kellett volna biztosítani az ott élők irányába, amire nem volt meg a f inanszírozási oldal. Nagyon fontos volt tisztázni, hogy kinek mi a feladata és ahhoz milyen finanszírozási viszonyok társulnak. Most már évek óta elmondható és a jelenlegi költségvetési tervezetből is kiolvasható, hogy kiszámítható lesz az önkormányzatok k öltségvetése. A költségvetés tervezetének szerintem nagyon fontos része az életpályamodellek kialakítása és ezek folytatása. Az előbb már említettem, egy döntést meghozni viszonylag könnyű dolog, de ezt éveken át rendszeresen finanszírozni már sokkal nehez ebb. Szerencsére itt, ebben a költségvetésben is látható, hogy azok az életpályamodellek, amelyek megkezdődtek, finanszírozási oldalról is biztosítva vannak, nemcsak az akarat oldaláról. Külön is kiemelném az óvodapedagógusok helyzetét, illetve a pedagógia i munkát segítő dolgozók helyzetét, akik a korábbi időszakban a rendelkezésre álló források miatt nem tudtak ebben a modellben részesülni, ebben a támogatási rendszerben. De most mindenképpen gondol rájuk a költségvetés. Nagyon fontos értéke a költségvetés nek a gyermekétkeztetés biztosítása, hiszen konkrétan is nagyobb összeg áll rendelkezésre, 71,7 milliárd helyett 73,9 milliárd forint. Ez óriási dolog egyébként, és az intézményi szünidei étkeztetés feltételeinek megteremtése minden egyes önkormányzatot, m inden egyes közösséget nagyon komoly feladat elé állít. De azért zárójelben megjegyezném, hogy ez a tevékenység is akkor lehet csak igazán célravezető és célirányos, ha a család felelősségvállalását is megtaláljuk mellette. Komoly teher ez egyébként, de ke dves teher ilyen értelemben a konyhán dolgozók számára, a pedagógusok számára, akik ezt szervezik, segítik, és a gyermekvédelmi szakemberek számára is. Ezt a munkát nem lehet eredményesen és hatékonyan segíteni, ha nem lennének olyan pályázatok, amelyek a tárgyi feltételrendszert is tudják segíteni. A területi operatív program pályázataiban szerintem minden önkormányzat talál kedvére valót. A választókerületemben lévő települések mindegyike készül ezekre a programokra, van, ahol már a beadási határidő elmúl t, van, ahol néhány nap múlva következik, néhány hét múlva. És ez mind nagyonnagyon fontos dolog. Emellett azért a költségvetésnek különös értéke az is, hogy újra van forrás, ismét van forrás arra, hogy az óvoda kapacitásbővítése, illetve ezeknek a konyhá knak, ezeknek a tényleg túlterhelt konyháknak a fejlesztésére is jusson hazai forrás. Ezek mindmind olyan értékei a költségvetésnek, amik számomra pozitívvá teszik, és tisztelettel javaslom a tisztelt Ház felé a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépe n. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Most Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak adom meg a szót. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, elég hosszú két napon vagyunk túl, és talá n mondhatni itt, a költségvetési vita végén, hogy a költségvetési tervezetet átolvasva, megismerve ennek a Háznak a falain belül a költségvetés egészen mást mutat, mint ha a Házon kívül vagyunk. Valahogy az elmúlt két napot végighallgatva, azt gondolom, az a véleményem, hogy nem akarjuk tudomásul venni a mai magyar valóságot. Végighallgatva a kormánypárti politikusokat, persze, nekik