Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - Schmuck Erzsébet és Ikotity István (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Haverok, buli, kaszinó? II.” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
2344 jogosultsági időként. Miért? Miért nem becsülik meg az anyaságot? Meddig lesznek hátrányos megkülönböztetésben az anyák a „Nők 40” nyugdíjprogramban? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm. Rétvári államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A felszólalása elején valószínűleg csak véletlenül, de egy fontos igazságot mondott ki képviselő úr, amikor azt mond ta, hogy önök a „Nők 40” kedvezményt vezették be. (12.40) És nagyon helyesen fogalmazott, hogy itt a kormánypártokra utalt, hiszen amikor erről itt szavaztunk 2010. december 20án, este fél nyolc utá n hat perccel, akkor bizony ezt a kedvezményt a Jobbik itt nem támogatta a parlamenten belül. Némi szépsége (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Hazudsz!) a dolognak, hogy az MSZP és a Jobbik szavazott ugyanúgy ebben a kérdésben. Úgyhogy akkor az volt az áll áspontjuk, hogy nem akarják (Novák Előd: Saláta!) támogatni ezt a javaslatot. Most pedig az a felszólalásának a lényege, hogy az a kedvezmény, amit a FideszKDNP úgy vezetett be, hogy a Jobbik nem támogatta, az miért nem bővebb, miközben önök még az alapke dvezményt sem támogatták, ami egy igen jelentős és nagyon sikeres lépése a kormányzatnak, hiszen már 160 ezer fő igényelte a „Nők 40” kedvezményt, vagy ahogy máskor mások hívják, nagymamanyugdíjat, hiszen ez népszerű, az emberek által nagyon nagy mértékben igénybe vett, mint ahogy mondtam, 160 ezer ember által már igénybe vett kedvezmény. Teljes mértékben tiszteli azoknak a teljesítményét, akik munkával töltenek 40 évet, és azokét is, akik elsősorban édesanyaként ennek a 40 évnek egy részét gyermeknevelésse l töltik. (Novák Előd: Csak nyolcat…) Már korábban is voltak kormányzati lépések, amelyek azt kompenzálták, hogy az édesanya a munkaerőpiacon nyilván nem vesz részt akkor, amikor a gyermekét neveli, így a szolgálati időbe - hangsúlyozom: a szolgálati időbe - a gyermekneveléssel töltött időszak korlátozás nélkül beszámít. Sőt, a nyugdíj összegének kiszámításakor az ekkor esetleg vállalt és szerzett ellátás csökkentő hatása a nyugdíj összegébe nem számít bele. 2011től pedig valóban a „Nők 40” bevezetésével p árhuzamosan bevezettük annak a lehetőségét is, hogy valaki már (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) 32 év munkajövedelem után nyugdíjba vonulhat, ha 8 évet gyermekneveléssel töltött. Ez egy jelentős kedvezmény, azt hiszem, ezér t olyan népszerű ez az új jogi lehetőség. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Novák Előd: Többet ez nem számít...) Schmuck Erzsébet és Ikotity István (LMP) - a nemzetgazdasági miniszter hez - „Haverok, buli, kaszinó? II.” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet képviselő asszony és Ikotity István képviselő úr, az LMP képviselői, kérdést kívánnak feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Haverok, buli, kaszin ó? II.” címmel. Képviselő úr, parancsoljon! IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől kérdeztem meg, személyesen milyen szerepet játszott régi kedves ismerőse és üzlettársa kaszinókhoz jutásában. A kilencedik magyar kaszinót ugyanis Győrben nyitják meg, a TreffKlub nevezetű cég, amelynek ügyvezetője Kruppa Zsolt, Seszták Miklós miniszter régi