Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 27. szerda (146. szám) - Egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
2247 iskoláikat és diplomát szereznek. Természetesen mindez persze csak abban az esetben támogatható, ha ennek a jogi keretei megvédik a fiatalokat, és világos viszonyokat teremtenek számukra és a munkáltatók számára egyaránt. Ebben számos előrelépés t örtént az elmúlt időben, az egyik legfontosabb, hogy a főiskolai, egyetemi hallgatók szakmai gyakorlatukat iskolaszövetkezeti munka keretében is teljesíthették egy nemrég elfogadott módosítás szerint, természetesen csak abban az esetben, ha a munkát biztos ító vállalkozás nyilatkozik arról, hogy a rá vonatkozó előírásoknak egyébként megfelel. Ez a nemrég elfogadott módosítás is egyébként kifejezetten előnyös a fiatalok számára, és az iskolaszövetkezeti munkát mint atipikus foglalkoztatási munkát is vonzóbbá teszi a fiatalok számára, és nem a szürkegazdaságba vagy a feketegazdaságba irányítja őket, hanem szabályozott keretek között tudnak részt venni már így a munka világában. (12.10) Az előttünk fekvő javaslatot mi is támogatjuk, hiszen ennek célja az, hogy a z iskolaszövetkezeti szabályozást a jogrendszerben odategye, ahova való, a helyére tegye. Teszi mindezt úgy egyébként, hogy a szabályozás lényegét - és azt hiszem, ezt az ellenzéki, szocialista megszólalás után fontos hangsúlyozni, hogy a szabályozás lénye gét - ez érintetlenül hagyja, sőt még némileg érintett, meg is erősíti. A lényeg az, hogy a munka törvénykönyvéből a szövetkezeti törvénybe helyezi át. A hatályos szabályozás ugyanis a munka törvénykönyve alá tartozónak tekinti az iskolaszövetkezet és a na ppali tagozatos hallgató, tanuló tagja között a tag személyes közreműködésére irányuló megállapodást. A szövetkezeti törvény javasolt módosítása értelmében személyes közreműködés keretében történő feladatellátás megkezdésének feltétele, hogy az iskolaszöve tkezet és a tag írásban megállapodjanak a teljesítendő konkrét feladatban vagy feladatokban. Ez a megállapodás túllép a hagyományos munkaszerződés, illetve munkaviszony tartalmának keretein, s ennek megfelelően az iskolaszövetkezet és az iskolaszövetkezet nappali tagozatos tanulója, hallgatója, tagja közötti megállapodásnak alapvetően nem a munka törvénykönyve munkaszerződésre, munkaviszonyra vonatkozó rendelkezéseit, hanem a polgári törvénykönyv megbízásra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni a zzal, és ezt fontos kiemelni, hogy a javaslat meghatározott esetekben a tanuló, hallgató, tag védelme érdekében utal a munka törvénykönyve meghatározó rendelkezéseire. Mivel az iskolaszövetkezet és az iskolaszövetkezet nappali tagozatos tanuló, hallgató, t agja közötti jogviszony egy úgynevezett másodlagos, esetleges jogviszony, a tagsági jogviszony feltétele mögöttes jogviszony létén alapszik. Tisztelt Képviselőtársaim! A további módosításokat tekintve a javaslat a polgári törvénykönyv diszpozitív szabályoz ási szemlélete alapján az iskolaszövetkezet rendeltetésének megfelelően oktatási, képzési célt szolgáló közösségi alap létrehozását is előírja. Ennek felhasználása célhoz kötött kell legyen, kizárólag a szövetkezet tagjainak oktatását, képzését, továbbképz ését kell fedeznie. A módosítások eredményeképpen az iskolaszövetkezetek szabályozása a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének alapelveivel összhangban megalkotott polgári törvénykönyv előírásaihoz fog kapcsolódni, részévé válik így a polgári törvénykönyvn ek, hiszen a Ptk. szabályozza, tartalmazza azokat a speciális elemeket, amelyek a szövetkezetet megkülönböztetik más jogi személyektől, különösen a gazdasági társaságoktól. Úgy gondolom, hogy az iskolaszövetkezet mint atipikus foglalkoztatási forma Magyaro rszágon bevált, ezt az elmúlt 1015 év tapasztalatai igazolják. Ahogy az elhangzott, éppen emiatt a jelen módosítás több tízezer fiatalt érint. Ugye, közel 200 ezer, majdnem 200 ezer diákmunkásból 130 ezren dolgoznak valamelyik iskolaszervezet keretein bel ül. Mi úgy gondoljuk, hogy az előttünk fekvő javaslat egy újabb fontos lépés a diákok érdekében, ezért a Kereszténydemokrata Néppárt ezt a javaslatot támogatni fogja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szé pen. A Jobbik vezérszónoka a következő felszólaló. Farkas Gergely képviselő úr, tessék!