Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2161 igen régi rendelet. A rendelet 2. §a szerint ha egy gazdálkodó szervezet személyszállítási szolgáltatást lassújárművel kíván végezni, elegendő csupán bejelentéssel élnie az illetékes közleked ési hatóságnál, és már meg is kezdheti a közúti közlekedési szolgáltató tevékenységét. Vagyis ilyen esetben egy helyi önkormányzat nem kap lehetőséget arra, hogy a nyilvánvalóan szükséges helyi keretszabályokat is megalkothassa. Az új szabályozás erre tesz kísérletet, és én ezt a javaslatot hoztam a Ház elé. A személyszállítási törvény tervezett rendelkezései majd annyiban jelentenek új elemet, hogy ezen lassújárművek szabályozására annak turisztikai jellegére tekintettel fogalmaz meg többletszabályokat. Ja vaslatom a „különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó jármű” fogalmát hozza létre. Tehát a különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművét, és ebbe beletartoznának a lassújárművek. Ezek döntően az ismert kisvonatok a városon belül, amelyek g urulnak, és városnéző kisvonatok bent a településen belül; az emberi meghajtású eszközök, mert ma már van olyan, hogy biciklivel, triciklivel szállítanak turisztikai céllal utasokat; de ugyanez a helyzet motorkerékpár és segédmotorkerékpár esetén, ha ezen járművekkel turisztikai jellegű szolgáltatást valósítanak meg. Beletartoznak továbbá ebbe a kategóriába azok a buszok, amelyek szintén ilyen céllal közlekednek, viszonylag szintén elég lassan a településeken, de javaslatom ebből a kategóriából értelemszer űen kizárja a személygépjárműveket. Tehát a törvény az alapvető szabályokat tartalmazza, és felhatalmazást ad a helyi önkormányzatoknak, hogy a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő szabályokat rendeletben állapítsák meg erre az új kategóriára a különlege s személyszállító szolgáltatást nyújtó jármű fogalma esetén. A javaslatot a Fideszfrakció is megtárgyalta és azt támogatja. Tisztelettel kérem kedves képviselőtársaimat, hogy a most benyújtott törvényjavaslatot a vita után majdan a szavazáskor támogassák. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK : Megkérdezem Szabó Zsolt államtitkár urat, hogy kíváne hozzászólni. (Szabó Zsolt: Igen.) Meg is adom önnek a szót. SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvényt módosító javaslat célja az, hogy a különleges közúti személyszállító szolgáltatás nyújtására vonatkozó általános keretszabályokat módosítani tudjuk. A jelenlegi hat ályos szabályozás szerint aki lassújárművel, például kisvonattal vagy riksával kíván személyszállítási szolgáltatást végezni, annak a tevékenysége megkezdéséhez elegendő bejelentést tenni az illetékes közlekedési hatóságnál. Azonban ahhoz, hogy közlekedésb iztonsági, környezetvédelmi szempontból is részletesebb, a helyi viszonyokhoz igazodó szabályozást tudjunk bevezetni, mindenképpen szükséges a jelenlegi törvényi előterjesztés. Megfelelő felhatalmazás hiányában jelenleg a települési önkormányzatok a szolgá ltatást nyújtó járművek környezetvédelmi tulajdonságaira, műszaki felszereltségére, a megjelenésre, az útvonalra, a megállókra vonatkozóan nem tudnak szabályozást hozni. A keretszabály megállapítja a települési önkormányzatok számára a szabályozási felha talmazást, és további helyi szabályozásra nyújt módot, teszi azt lehetővé. Az előírt feltételek teljesítését maga az önkormányzat vagy az általa megbízott közlekedésszervező tudja ellenőrizni. A helyi igények és érdekek figyelembevételével az adott települ és határozza meg a szolgáltatás részletes feltételeit, színvonalát és működési elveit. (20.10) Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a képviselő urak indítványában foglaltak Magyarország valamennyi településének érdekeit szolgálják, ezért támogatjuk a zt, a kormány támogatja a kisvonatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Hörcsik Richárd: Hajrá, kisvonat!)