Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről című politikai vita - ELNÖK: - RIG LAJOS (Jobbik): - ELNÖK: - DR. ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2158 nyújtani azzal, hogy a szociális ellátórendszeren belül létre fogunk hozni egy olyan formát, ami korábban ebben az országban nem működ ött. Ehhez bátorság kell. Ehhez soha senki nem mert hozzányúlni. Azért van hozzá bátorságunk, mert nem csökkenő források mentén kell végrehajtanunk változást, mint ahogy önök tették, hanem bővülő források mentén van bátorságunk ezt végrehajtani. Budapest - igazuk van, le vannak romolva ma az épületek. De ugye, nem gondolják, hogy az elmúlt hat évben romlott el az infrastruktúra itt Budapesten? Amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy uniós forrásokat fog felhasználni, akkor arról is döntenie kellett, hogy ehhez majd adja az önrészeket. Ezt meg is tette. Most, amikor már ez a dolog lezárult, most van lehetőségünk arra, hogy megint csak bátran, ebben a nagyon bonyolult, nagyon komplex rendszerben gondoljuk újra végre azt, hogy mire van szüksége a magyar állam polgároknak itt, ebben a régióban. Azt gondolom, hogy ahhoz is bátorság kell, hogy ezt a fajta igen összetett és komplex, rengeteg érdekkel szabdalt, partikularizált rendszert tegyük rendbe. (Dr. Józsa István: Ez igaz!) Korábban sem hiszem, hogy volt, aki lett volna olyan bátor, hogy ehhez hozzápiszkáljon. Most mi arra fogunk vállalkozni, hogy a főváros lakossága számára szükséges összes ellátást szeretnénk megtervezni öt évre, tíz évre, nem először betont akarunk önteni vagy bármi mást, hanem megtervezzük azt, hogy mire van szükségük, és ehhez szeretnénk minden fejlesztést hozzáigazítani; ami nyilván azt jelenti, hogy a budai oldalon egy nagyobb fejlesztés fog megvalósulni, hiszen a kapacitások száma ott kisebb, és lesz Pesten másik két központ. Megint csak hangsúlyozom, hogy a betegbiztonság az elsődleges, hiszen szeretnénk három olyan centrumot létrehozni, ahol az év minden napján, minden szakmában felvételes ellátást tudnak kapni az itt élők. (Dr. Józsa István: Jókedvű dolgozók?) Kancelláriamodell és adós ságállomány. Azt gondolom, hogy jól látszik, hogy miközben több mint 200 milliárd forinttal nőtt a gyógymeg. kassza mérete, ami azt jelenti, hogy bőven infláció felett kaptak az intézmények forrásokat, aközben az intézményekkel érdekes módon senki sem elé gedett, sem önök, sem a lakosság - és én se vagyok az. De ebből jól látszik, hogy csak pénzzel eredményeket ezzel a rendszerrel nem lehet elérni. Ma a döntések túlnyomó többsége a kórházak falain belül születik. Én azért lehetek itt ezen a helyen, azt gond olom, mert 2011ben, tehát ’10 után egy évvel írtam egy tanulmányt, ami kapcsán a saját szakmám sajnos - hogy is mondjam? - szembekerült velem, mert nem akarták nekem ezt elhinni. Ma azt tudom mondani önöknek, hogy az látszik, hogy az intézmények a saját é rdekeik mentén hozzák a döntéseket, és nem a lakosság igényei szerint. (Dr. Józsa István: Ennyit romlott a helyzet!) Sajnos ez a tanulmány ’11ben készült, tehát nagyon nehéz volt egy év alatt így rontani a helyzeten. Ebben az látszik, hogy a fekvőbetegin tézményekben a lakossági felhasználás háromszoros különbséget mutat területi alapon. Tehát hangsúlyozom, nem az intézményről beszélek, hanem az irányítószámok mögött lakó lakosságról beszélek, attól függetlenül, hogy ő hol ment be, melyik kórházba. Ha megn ézzük azt, hogyan oszlik el a források felhasználása a kistérségek között, akkor azt fogják látni, hogy a fekvőbetegintézményeknél ez háromszoros különbség, a járóbetegben ötszörös, a krónikusban pedig nyolcszoros különbségek alakultak ki az ország külön böző kistérségei között. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Például Berettyóban magasabb a felhasználás, vagy például - kár, hogy elmentek többen a frakcióból - Szabolcsban is magasabb a felhasználás, pedig azt hihettük volna, hogy ez nem így van. Tehát a lé nyeg, ha azt szeretnénk, hogy a felhasználás a lakossági igények szerint történjen, és ne pedig az intézményi érdek vezérelje Magyarországon az egészségügyi ellátást, akkor igenis szükség van egy olyan modellre, amelyben egy terület lakosságának az ellátás áért valakinek felelősnek kell lennie. Hogy ez most kancellár lesz vagy igazgató, azt gondolom, teljesen mindegy. De egy biztos, hogy azok a döntések, amelyek ahhoz kellenek, hogy hol milyen ellátás kerüljön nyújtásra, azok nem a kórház falain belül kell h ogy megszülessenek. Mi erre teszünk kísérletet, és ez a második olyan pont, amire korábban senki se mert vállalkozni, vagy pedig belebukott. A humán erőforrás helyzetéről egy picit beszéljünk már, mert itt is rengeteg olyan féligazság hangzott el, amit sze retnék rendbe tenni. (Dr. Józsa István közbeszól.) Tulajdonképpen három olyan
