Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről című politikai vita - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK: - BOLDOG ISTVÁN (Fidesz):
2155 Harkányba látogató vendégek pedig megfelelő gyógymódot és gyógyítást kapnak. Ennek érdekében kérem a magyar kormány tiszteletteljes segítségét, hogy a harkányi emberek és az idelátogató emberek megfelelő gyógyulásban részesüljenek. Köszönöm szépen a tisztelt figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.) (19.40) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Ketten jelentkeztek kétperces időkeretre, de mindössze 2 perc 25 másodperc áll a Jobbik számára rendelkezésre, hogy beszéljenek, és egymás után két ké tpercesre nagyon nem is adhatnék szót, úgyhogy nem tudom, hogy eldöntike, hogy melyikük vállalja ezt a két percet. (Dr. Lukács László György: Normált nem lehet kérni, elnök úr?) Jó, akkor Lukács László György képviselő úrnak adom meg a szót két percben. D R. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A felszólalási idő a vitanapon mindig úgy van, mint az egészségügyben a pénz, hogy nagyon kevés, tehát innentől kezdve lehet, h ogy nem duplázást, triplázást szeretnénk kérni mindig, hogy minél többet beszélhessünk. Én azért mindenképpen tettem magamnak egy olyan ígéretet, hogy kérdést fogok feltenni, hogy az államtitkár úr tudjon rá válaszolni, sajnos hamarabb nem tudtuk elmondani időmenedzsment és menedzselési problémák miatt. Viszont arra mindenképp kíváncsi lennék, hogy mi az álláspontja arról, hogy például miért nincs az egészségügyben még mindig egy hiteles HR, tehát dolgozói leltár. Én magam egyébként az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól kérdeztem ezeket az adatokat, azt mondták, hogy ők ilyen adatot nem vezetnek, forduljak a kórházakhoz, a kórházak sem nagyon tájékozottak ebben a kérdésben. Ez azért fontos, mert szükséges látni, hogy hányan dolgoznak ma, jelenleg Magyaro rszágon, hány emberrel tudjuk az egészségügyet ellátni. A másik ilyen a kórházi fertőzések adatbázisa. Mikor lesz már teljesen jól átlátható, jól érthető? Én úgy gondolom, hogy méltatlan az, hogy ezt pereskedéssel kell majd jogvédő szervezetnek kiperelnie. Egy közérthető adatbázisra lenne szükség. A harmadik pedig, hogy a kormány mit kíván tenni azokkal az állami számvevőszéki jelentésekkel és azokkal a kritikákkal, amelyek megfogalmazódtak. A mai napon is, azt hiszem, két újabb jelentés került napvilágra, komoly kritika van benne. Valamit tenni kell ezekben a kérdésekben. Én úgy gondolom, hogy még egy nagyon rövid zárásra is jut időnk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most Boldog István képviselő úrnak adom meg a szót két percben. BOLDOG IS TVÁN ( Fidesz ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy röviden levonhatjuk a tanulságot a mai vitanapról: a szocialisták Gyurcsány Ferencet támogatva még a tapsukkal is újra fizetőssé akarják tenni a magyar emberek számára az egészségügyet (Dr. Józsa István: Csak neked! Csak neked!) , a Jobbiknál pedig most bújt ki a szög a zsákból: miután nem lesz hiteles listája Lukács úrnak, így nem tudja kiközvetíteni az orvosokat külföldre. (Moraj a Jobbik soraiban.) Fantasztikus! Képviselőtársa, Szilágyi úr világosan megmondta: ők bizniszt és üzletet látnak a magyar egészségügyben és a magyar emberekben, ezt szeretnék, ha kormányra kerülnének. Ez a Jobbik és az MSZP. Köszönjük szépen, én azt gondolom, hogy a magyar emberek ebből nem kérnek. (Közbeszólás a ko rmánypártok soraiból: Úgy van!) A folyamatos és jó fejlesztésből kérnek, amit mi csinálunk. Köszönöm szépen. (Taps és közbeszólások a kormánypártok soraiból, köztük: Bravó!)