Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről című politikai vita - ELNÖK: - DR. ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP):
2099 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2010 előtti időszak számá ra valószínűleg, ha röviden össze akarjuk foglalni, hogy mi van minden vektornak a gyújtópontjában azzal kapcsolatban, ami az egészségügyben született, akkor egy nagyon egyszerű választ tudunk adni erre, ez pedig az üzlet, a pénz, a nyerészkedés. Ez az a m ögöttes cél, ami szinte minden intézkedés mögött vagy elhanyagoltság mögött meglátható, és ez az egyik történelmi bűne a Magyar Szocialista Pártnak, hogy engedte, hogy ez a liberális, SZDSZes egészségügyi hozzáállás, amely keveseknek jó minőségű, drága sz olgáltatást nyújt, a többiekkel pedig nem foglalkozik, ez a magyar állam politikája lehetett nyolc éven keresztül. Hiszen ha megnézzük a vizitdíjnak és a kórházi napidíjnak nemcsak a napi összegét, hanem az egész filozófiáját, amire fölépítették, akkor ez azt mutatja, hogy ez egy egyértelmű felrúgása a korábbi, szolidaritáson alapuló társadalombiztosítási rendszernek. Mert a korábbi rendszernek az volt a filozófiai alapja, társadalmi megegyezéses alapja, hogy mindenki fizeti a tbjárulékot a saját fizetése után, és utána ebben a kockázatközösségben mindenkit ezen tbjárulék alapján ellátnak. Ezt az alapvető elvet törte át, rúgta volna föl, ha be tudták volna vezetni a vizitdíjat és a napidíjat, ha ezt nem akadályozza meg a népszavazás, mert innentől kezdve n em egy kockázatközösség lett volna, nem egy nemzeti sorsközösségben gondolkoztak volna, hanem egy egyedi szolgáltatásvásárlásban: aki egészséges, annak nem kell fizetni, aki beteg, annak kell fizetni. Megszűnt volna a szolidaritási elv vagy legalábbis hátt érbe szorult volna a szolgáltatásvásárlási elvvel kapcsolatban, és ezzel egy több évtizedes, vagy ha tetszik, évszázados közös megegyezést, közös megállapodást, társadalombiztosítási elvet rúgott föl vagy a közszolgáltatásoknak azt az alapelvét, hogy minél magasabb szintű közszolgáltatás minél több embernek minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre, nemcsak az egészségügyben, hanem a teljes közszolgáltatásszervezésben. És ugyanezt a nyerészkedő szándékot, szolidaritási elvet felrúgó szándékot láthatt uk akkor is, amikor akár kórházakat, intézményeket a HospInvestnek, akár teljes biztosítási kasszát a többbiztosítós rendszerben, akár a nyugdíjak területén, akár az egészségügy területén akartak, vagy volt, ahol meg is tudták részben csinálni, hogy priva tizáltak. Hogy ezek a pénzek, amelyek nagyon nagy pénzek, hiszen a nyugdíjkasszában (Dr. Józsa István: El is költenétek!) , az egészségügyi kasszában, a tbalapokban fordul meg minden országban a legnagyobb pénz, itt lehet a legnagyobb befektetési spekuláci ós műveleteket végezni a kasszákban szereplő pénzekkel, minél inkább kerüljenek ki a kormányzattól vagy kerüljenek ki a közszférából, az önkormányzatok fennhatósága alól, és kerüljön át privát szolgáltatókhoz. És ugyanígy a kórházaknál, amelyek nyilván egy óriási nagy költségvetési főösszeggel rendelkeznek, hiszen az egészségügyben nagyon drága műszereket kell vásárolni, azoknak nagyon drága a fenntartása, ezek az eszközök fogyóeszközök, folyamatosan pótolni kell őket, a társadalombiztosítás ezeket egységár on finanszírozza. (15.30) Tehát egy kiszámítható, biztos piac, és ha piaci szempontból közelítik meg a liberálisok, akkor nem kell megküzdeni a keresletért, hiszen mindenki lesz beteg, úgyis lesz ilyen szolgáltatás, és majd tőlük vásárolják ezeket a szolgá ltatásokat. S ezeknek is az egyik alapját jelenti az állam részéről, ha folyamatosan alulfinanszírozza az egészségügyet, ha folyamatosan rossz állapotban tartja a kórházakat, ha a fejlesztési forrásokat nem hatékonyan az egészségügyre fordítja, mert akkor négyöt éves távon be tudja mutatni a kormányzat, hogy lámlám, milyen rossz állapotban vannak a kórházak, az állam a legrosszabb gazda, ezért privatizáljuk ezeket az intézményeket, mert majd piaci körülmények között, piaci logika alapján sokkal hatékonyab ban tudják fenntartani őket. A szocialistaliberális kormányzás évei alatt ezen szépen végig is mentünk, végighallgathattuk ezeket, mígnem Eger esetében eléggé emlékezetes és erőszaktól sem mentes körülmények között privatizáltak is egykét kórházat, amely kórházakat 2010 után az államnak vissza kellett venni fenntartásba, és meg kellett menteni attól a csődközeli helyzettől, amibe a ki nem fizetett számlák vagy a kórházakból elvitt gépek juttatták a kórházakat. Ez a helyzet fogadta 2010 után az oda betérő betegeket, orvosokat és a fenntartó szervezetek, az önkormányzatok vagy az állam képviselőit.
