Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 25. hétfő (144. szám) - Az igazságügyi szakértőkről szóló törvényjavaslathoz benyújtott jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2003 DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszö nöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. április 21én megtárgyalta a T/9782. számon benyújtott, az igazságügyi szakértőkről szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 20 igen szava zattal, 5 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. A Törvényalkotási bizottság tárgyalta az Igazságügyi bizottság 49 pontos módosító javaslatát, a Jobbik képviselői által kezdeményezett hét darab egypontos módosító javaslatot és a kormánypárti képviselők által kezdeményezett egy darab 19 pontos javaslatot. Ebből a Törvényalkotási bizottság az Igazságügyi bizottság 49 pontos javaslatából azokat támogatta, amelyek nem a regionális kamarákra vonatkozn ak, hanem attól eltérőek, ez 5 vagy 6 darab módosító indítvány volt, és támogatta a kormánypárti képviselők 19 pontos módosító indítványát, úgyhogy az összegző módosító javaslatba és az összegző jelentésbe ezek a módosítások kerültek bele. Ú gy gondolom, hogy szakértői közreműködésnek nagy jelentősége van a legtöbb eljárásban, legyen szó polgári perről, közigazgatási hatósági eljárásról, büntető szabálysértési vagy fegyelmi ügyről. A korábbi ülések alkalmával képviselőtársaim elmondták már, ho gy jelenleg nem túl impozáns szabályok vonatkoznak az igazságügyi szakértőkre, amelyeket a forráshiányos kamarákhoz igyekeznek igazítani. A javaslatban számos innovatív rendelkezés megtalálható, amely a XXI. században szükségeltetik. Az igazságügyi miniszt er szakpolitikai programjában kiemelten szerepel az igazságügyi szakértői rendszer reformja, amelyet kérem, támogassanak ezen törvényjavaslat elfogadásával. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglal ja el.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Jó estét kívánok mindenkinek. Folytatjuk a munkánkat, méghozzá kisebbségi vélemény ismertetésével, amely kisebbségi véleményt két felszólaló ismertet összesen hétperces időkeretben. Elsőként megadom a szót Bárándy Gergely ké pviselő úrnak. DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a bizottság ülésén fogalmazódott meg kisebbségi vélemény, és nagyjából azt lehet mond ani, hogy mivel a módosító javaslatok a törvényjavaslat, az előterjesztés érdemét érintették, ezért számos olyan álláspont ismét az asztalra került, amelyet az általános vitában fogalmaztak meg kritikaként ellenzéki képviselőtársaim. Megfogalmaztuk például azt, hogy teljesen mindegy, hogy a kormányzat eredeti előterjesztése, avagy az Igazságügyi bizottság által megfogalmazott háttéranyagban szereplő módosító javaslatokat fogadja el az Országgyűlés, végül csak odajutunk, hogy a kormányzat ismételten egy korá bban autonómként működő testületet a saját hatásköre alá kíván vonni, és afölött a mi meglátásunk szerint meg nem engedett módon, illetve alkotmányellenes módon felügyeletet gyakorolni. Az igazságügyi szakértői kamarával kapcsolatban a háttéranyag azt tart almazta, ahogy erre Vas Imre képviselőtársam is utalt, hogy ne jöjjön létre egy országos kamara, hanem ahelyett három regionális kamara felügyelje ezt a tevékenységet. Egyébként a bizottság ülésén végig nem derült ki az, próbáltam ezzel kapcsolatban kérdés t feltenni, hogy a három regionális kamara esetén egyébként léteznee egy afölött működő országos testület, vagy pedig csak a regionális kamarák léteznének, és országos testület nem. Ez egy elég furcsa szervezeti megoldást jelentett volna. Végül az Igazság ügyi Minisztérium képviselője nem mondott erre semmilyen választ, ami annyiból érthető, hogy végül is ezt a javaslatot nem támogatta a minisztérium. De azok, akik előterjesztették, KDNPs képviselőtársaim, szintén nem válaszoltak erre. Egyébként azt is meg kérdeztük, hogy a szakértői kamarával egyeztetésre kerülte az, hogy egy ilyen irányú, már a regionális átalakításra vonatkozó