Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 4. hétfő (139. szám) - Dr. Bene Ildikó (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „A vasúti járművek gyártásának jövője Szolnokon” címmel - ELNÖK: - DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz):
1416 Az évente mintegy 94 milliárd forint nettó bevétellel rendelkező 22 állami rendészet adózott eredménye nem éri el a 3 milliárd forintot, a többit felélik. Nyilván hangsúlyozni szeretném, h ogy semmilyen körülmények között nem lehet cél az állami erdők magánosítása vagy a zrt.k magánosítása, de ugyanakkor felmerül a kérdés, Magyarországnál lényegesen nagyobb erdőborítottságú területeken, mint Szlovéniában vagy Szlovákiában egy állami erdésze t van, egy állami erdészeti vezetővel. Miért kell itt 22? Miért kell 22 vezérigazgatói állás és fizetés? A miniszter úr intézkedett - mármint a Miniszterelnökséget vezető miniszter , hogy a Kehijelentésben találtak személyi felelőseivel mi történik, nem tudunk semmilyen eredményről. Érdeklődéssel várnám ez ügyben a válaszukat. Köszönöm a szót, elnök úr. ELNÖK : Államtitkár úr, parancsoljon! DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ami a fizetéseket illeti, valóban volt egy ilyen sajtómegkeresés. Én már az ellen is tiltakoztam, próbáltam az újságírót irányítani abból a szempontból, hogy mégis miért akarja megtudni azt, hogy hányszorosa a takarítónőének a vezérigazgató bére, hogy ebből milyen releváns következtetést szeretne levonni. A 45szörös az igaz, de ott valóban egy olyan munkatársról van szó, aki a tisztaságért felelős az adott cégnél, a vezérigazgatóhoz képest; tényszerű megállapítás annál a cégnél, 45szörösét keresi a ve zérigazgató, mint ahogy ez, azt gondolom, nagyon sok esetben így van. Az, hogy a miniszterelnök úr fizetése miért feleannyi, mint az állami erdőgazdaságokénak, nem akarok provokálni, de szerintem az állítás első felével van a probléma, de ezt majd nyilván a mindenkori miniszterelnök és a kormány eldönti, hogy mennyi bérezést ad Magyarország miniszterelnökének, de én ebből a szempontból inkább azt érzem problematikusnak, nem azt, hogy mennyi a cégvezető bére. Egyébként kormányhatározat van arról, hogy mennyi re kell megemelni e cégek cégvezetőinek a fizetését. Jellemzően az indukálja ezt, hogy ne a piaci szférába menjenek el, ne az legyen, hogy a piaci szféra a legjobb szakembereket elszívja, hanem próbáljuk meg megtartani a közszférában. Ami a 22 állami erdőg azdaságot jellemzi, 2010 előtt csődhelyzetről, mínuszokról, ilyen problémákról hallottunk; 2010 után ilyenről már szó sincsen, sem mínuszban nem működnek az állami tulajdonú cégek, sem csődhelyzetről nincs szó. 2010 óta összesen 15 milliárd forint értékben fejlesztettek közjóléti fejlesztéseket. Egyébként pedig a Kehijelentésben foglaltakkal kapcsolatosan nyilván mi is, a Földművelésügyi Minisztérium is meg fogja tenni a szükséges lépéseket, de egyelőre ennek még a sajtóvonzatait láttuk, írásos jelentést, zárójelentést a Kehitől nem kaptunk, ennek eredménye az, hogy per pillanat még nem is tudunk ilyen szempontból intézkedni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Bene Il dikó (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „A vasúti járművek gyártásának jövője Szolnokon” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bene Ildikó képviselő asszony, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési mi niszterhez: „A vasúti járművek gyártásának jövője Szolnokon” címmel. Parancsoljon! DR. BENE ILDIKÓ ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar vasúti gépgyártás fellendítése örömteli és egyben rendkívül fontos dönté se a kormányzatnak. (12.30)