Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 7. szerda (103. szám) - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
972 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az az államtitkári expozéban is elhangzott, ez az előterjesztés, a 2015. évi költségvetés módosítása két területet cé loz meg. Az egyik az MTVAnak az adósságátvállalását jelenti, valamivel több mint 40 milliárd forint értékben. Nem szól az előterjesztés arról, amiről Szakács képviselőtársam egyébként nagyon intelligensen és hosszan beszélt, hogy mit gondol a hatóság költ ségvetéséről és az ott lévő forrásokról. Egyedül csak azt célozza meg, hogy átvállalja az állami költségvetés egy állami intézmény adósságát. Tettük ezt sok esetben. Láttuk, hogy a magánemberek adósságban úsznak, kezelnünk kellett ezt a kérdést, láttuk, ho gy az önkormányzatok belefulladnak az adósságaikba, kezelni kellett ezt a kérdést, és folytathatnám a sort. Azt gondoltuk ugyanis, hogy például az önkormányzatoknál sikeresebben képes az adósság kezelésére az állam. Most is azt gondolom, hogy az MTVAnál f elhalmozott adósság kezelésére - és nem is akarom kutatni, mert ez az előterjesztés nem erről szól, hogy mitől halmozódott ez ott fel - az állam sikeresebben lesz képes, mint ahogy azt az MTVA teszi. A másik terület már egy sokkal fontosabb kérdés. A rendk ívüli tartalékkeret, amely egyébként nagy volt, kimerült, és csak részben azért, mert egy nem várt dolog, ez a migrációs nyomás, ez a bevándorlás Magyarországot is terheli. Ahogy az előterjesztés megemlíti, két kormánydöntés már körülbelül 30 milliárd fori nt értékben rendelkezett a rendkívüli keret terhére a migrációs kérdések kezeléséről. Nyilvánvalóan könnyen belátható, hogy ez a migrációs nyomás akaratunk ellenére még az elkövetkezendő időszakban is belátható hosszú ideig fennmaradhat, ezért, ha akarjuk, ha nem, ezekre a területekre muszáj forrásokat áldoznunk, ha komolyan vesszük azt, hogy államként viselkedünk. Mert ha államként viselkedünk, akkor megvédjük az államhatárainkat, erre minket a schengeni rendszer is kötelez, ez pedig pénzbe kerül. Igen, ba ranyai képviselőként tudjuk jól, hogy mi történik a határaink mentén. Épül a kerítés. Nagyon sok ember, több ezer ember, rendőr és katona dolgozik ott éjt nappallá téve, hogy a kötelezettségeinket teljesíteni tudjuk. Ezeket a katonákat mozgatni kell, ellát ás kell számukra, kulturált kiszolgálás kell, amennyire ezek a körülmények ott biztosíthatók. Ezek a katonák többnyire önkormányzati intézményekben kerültek elhelyezésre, az önkormányzati intézményeket bérli az állam, ezek költségek, és még folytathatnám a sort. Tehát azt gondolom, indokolt ezeknek a költségeknek a fedezetét biztosítani, és ez a költséghely jó helyen van a rendkívüli tartaléknál. Nem mondjuk ezzel azt, hogy az összes pénzt, amit odateszünk, törvényszerűen menekültügyre kell fordítani. A men ekültügy egy eszköz vagy egy ok arra, hogy megnöveljük ezt a tartalékkeretet. Boldog lennék, ha nem kellene az egészet erre elkölteni, de ahogy a helyzet ma Európában áll, tartok tőle, hogy ennél több pénzre lesz még szükségünk ahhoz, hogy ezt a migránskrí zist kezeljük. Az is indokolt, hogy ha viszonylag gyorsan kell a pénz, akkor a Belügyminisztériumnál legyen egy olyan keret, amely felülteljesíthető, ha ez indokolt, és akut kifizetéseket teljesíteni lehessen. A KDNP képviselőcsoportja ezt a költségvetési módosító javaslatot, amelyet elsősorban ez a nem várt migrációs kényszer szült, támogatni fogja. ELNÖK : Köszönöm szépen, Hargitai képviselő úr. Most megadom a szót Hegedűs Lorántné képviselő asszonynak, jegyző asszonynak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérs zónokának. HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, engedje meg, hogy először egy olyan dologról szóljak, ami nincs benne ebben a törvényjavaslatban, de úgy gondolom, h ogy rendkívüli hiányérzetünk kell hogy legyen emiatt. Ezzel a hozzászólásommal és ezzel a megjegyzésemmel egyébként a kormányzat törvényalkotási munkáját is szeretném segíteni, megmondom őszintén, mert lehet, hogy elkerülte az önök figyelmét is ez a rendkí vüli hiányosság, és szeretném, ha ez mihamarabb pótlódna. Ez pedig az, hogy a kormányzat nemrégiben benyújtott egy szintén erre a törvényre vonatkozó módosítást, és ott létrehozott egy új fejezetet, ezt a XXI. fejezetnek hívjuk. Azoknak, akik nem