Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 22. kedd (98. szám) - A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK:
403 egyetértünk. Azt gondolom, hogy maga a temetkezés kérdése ebben az országban mindig egy kicsit alulértékelt, hiszen a temető emlékhely is, egy közösség emlékhelye is, ez különösen fontos vallási csoportoknak. De ha talán saját magunkra gondolunk, akkor a mindennapi életben is nekünk is egy kicsit fontos lehet. Éppen ezért mindaz a cél, amit a javaslat megfogalmaz, számunkra is támogatható. Támogatható azért, mert úgy gondoljuk, hogy valóban rendezni kell azoknak a temetőknek a helyzetét, amelyeket lezár tak, vagy amelyek sok okból már régebb óta nem működnek. Azt gondoljuk, hogy valóban, ez a javaslat azt teszi, ami a célja is, könnyíti azokat a szabályokat, könnyít azokon a szabályokon, amelyek jelenleg erre vonatkoznak. Éppen ezért, mivel a javaslat cél jával is egyetértünk, és úgy gondoljuk, a javaslat szolgálja is ezt az irányt, ezért mindenképpen támogatni fogjuk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Vejke y Imre képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/6158. számú törvényjavaslat a temetőkről és a temetkezésekről szóló 1999. évi XLIII. törvényt módosítja, egyrészt azzal a céllal, hogy a jövőben figyelembe kelljen venni a vallási közösség vallási szokásait a temetőkkel összefüggő egyes jogok, kötelezettségek és feladatok ellátása során, másrészt pedig azzal a céllal, hogy pont osítsa a lezárt temetők azon körére vonatkozó rendelkezéseket, amelyek lezárásától már több mint ötven esztendő eltelt. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A temetési hely feletti rendelkezési jog nem értelmezhető abban az esetben, ha a vallási közösség belső szab álya előírja, hogy a temető, illetve a temetési hely nem szüntethető meg, és a sírhely mentes az újraváltási díj megfizetésének kötelezettsége alól. A fentiek alapján a jelenlegi hatályos szabályozás veszélyezteti azoknak a temetőknek a fennmaradását, mely ekre az előbbiek szerinti vallási előírások vonatkoznak, valamint a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy, eltemettető vagy hozzátartozója nem állapítható meg, elhunyt vagy tartózkodási helye ismeretlen, és a temető nem az adott vallási közössé g tulajdonában van. Ezért az új szabályozás alapján amennyiben a lezárt temető tulajdonosának, fenntartójának, illetve üzemeltetőjének fel nem róható okból a temetkezésről vezetett korábbi nyilvántartások megsemmisültek, úgy a törvényben előírt nyilvántart ási kötelezettségnek a jövőben a fenntartóknak, illetve tulajdonosoknak nem kell eleget tenniük. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat alapján amennyiben a temetési hely szerinti temető, temetőrész, sírhelytábla jelenlegi tulajdonosa, illetve 1920. június 4én vagy azt követő időpontban a tulajdonos fenntartó vagy üzemeltető olyan vallási közösség volt, melynek belső szabálya tiltja a temető vagy a temetési hely megszüntetését, és a temető tulajdonosának rendelkezésére álló nyilvántartása alapján az eltemettető vagy az eltemettető közeli hozzátartozójának személye nem állapítható meg vagy elhunyt, vagy tartózkodási helye ismeretlen, a temetési hely felett a vallási közösség rendelkezik oly módon, hogy a rendelkezési jog időtartama nem korlátozható. A módosítás előírja az érintett vallási közösséggel való egyeztetés kötelezettségét már a helyi építési szabályzat előkészítése során is. Mindez lehetővé teszi, hogy a vallási közösség tulajdonában levő temető beépítési előírásainak meghatározása a vallási előírások lehető legteljesebb körű figyelembevételével történjen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindezek alapján a KDNP támogatja a T/6158. számú törvényjavaslatot. Kérem, támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból .) ELNÖK :