Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 14. hétfő (125. szám) - A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés...
3673 módosítás nem a törvényalkotási vita fol yományaként merült fel. De még egyszer mondom, mivel a kormány ezt készen hozta, és még a vita megkezdése előtt terjesztette elő, ezért ez nyilván szóba sem jöhetett. Még egyszer mondom, nem ezen szeretnék lovagolni. Ott is azt mondtam, hogy nem szokás egy mással kekeckedni a bizottsági ülésen, és itt sem ezt teszem, csak azt tudom mondani, hogy hála istennek, ez az első olyan eset, amikor azt tudom mondani, hogy a mi ügyrendünket nem tartottuk be. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy őszintén remélem, ez a jövőben is így lesz, és ez egy kirívó eset volt. Ennyit mondtam, és szerintem ezzel már túl is beszéltük ezt a témát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíváne még val aki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom, és megadom a szót Hornung Ágnes államtitkár asszonynak tízperces időkeretben, hogy válaszoljon az elhangzottakra. HORNUNG ÁGNES nemzetg azdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Nem szeretnék belemenni az előző vitába. A TABülés megtárgyalta az ügyrendi javaslatot és a bizottság elfogadta, ezért én nem szeretném ebben a témá ban tovább szaporítani a szót. A javaslat, amely előttünk fekszik, ezenkívül még számos érdekes és fontos pontot tartalmaz, olyan pontokat, amelyek mind alapvetően az állampolgárok, a fogyasztók érdekeit szolgálják. Ezek alapvetően harmonizációs célú módos ítások, amelyek kisebb pontosításokat, tisztánlátásokat tartalmaztak annak érdekében, hogy mind az uniós kötelezettségeknek, mind a pontosabb fogyasztóvédelmi szabályoknak megfeleljünk. Korábban több felszólalás is elhangzott a javaslat bemutatása során a témában, de azt gondolom, hogy ezekkel kapcsolatban általánosságban egyetértés van mind a képviselők, mind az egyes bizottságok között. Ezért szeretném kérni a tisztelt Országgyűlést, hogy ezt a javaslatot elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps a F idesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Hornung Ágnes államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Ország gyűlés! Soron következik a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott b izottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Gazdasági bizottság által benyújtott T/7378. számú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők.