Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása
3197 Borbély Ildikó: Oda kell adni nekik!) Például Kőbányán, ahol évek óta biztosítjuk, 10 százalék alatti egyébként az igénybevé tel nagysága, 50 százalékkal kalkuláltak. És azt a választ is megkapta Borbély Ildikó, hogy abban az esetben, ha nagyobb összegre lesz szükség, akkor ezt a költségvetés biztosítani fogja. Tehát minden olyan gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi támogatásb an részesül, minden ilyen gyermek a szünetekben is ingyenesen fog étkezéshez jutni. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Még egy döntést hozott a kormány, illetve a parlament is: a jövőben nem háromszori, hanem négyszeri étkezé st fogunk biztosítani a gyerekeknek a szünetekben is (Az elnök ismét csenget.) és egyébként iskolaidőszakban is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Bangóné Borbély Ildikó: 2017től, képviselő úr!) ELNÖK : Megkérdezem, kíváne még szólni vala ki. (Senki sem jelentkezik.) Megállapítom, hogy nem. Az előterjesztők nevében, látom, Bangóné Borbély Ildikó kíván reagálni, MSZP. Parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor arról is ejtsünk szót, hogy múlt hé ten volt az Európai Parlament plenáris ülésén pontosan ugyanez a téma napirenden. Igaz, a Fidesz képviselői, a Néppárt képviselői megszavazták a javaslatot, viszont a néppárti képviselők kivették a végső javaslatból például azt a pontot, amely kötelező cél ként fogalmazta volna meg a gyermekszegénység elleni küzdelmet, de azt is megakadályozták, hogy az európai szemeszter és az Európa 2020 stratégia irányításának kifejezett prioritásába tegyék az iskolai lemorzsolódási rátát és a gyermekszegénység elleni küz delmet. A néppárti és a fideszes politikusok azt is leszavazták, hogy külön európai pénzügyi alapot rendeljenek a szegénységben élő gyermekek egészségügyi ellátását, oktatását és szociális biztonságát elősegítő gyermekgaranciához. Hát, könyörgök, magáért b eszél az, amit kint az Európai Unióban műveltek a néppárti és a fideszes politikusok! Beszélnek róla, de tenni meg nem tesznek semmit. Lehet dobálózni a számokkal, képviselő úr, csak az önkormányzati támogatásokat meg megvonták, és lényegében alig 3 milliá rd forinttal adnak többet erre a célra, mint mondjuk, 2010ben. A másik az, képviselő úr, hogy nem veszik igénybe az önkormányzatok. Akkor olvassa el azt a tanulmányt, amely leírja, hogy miért nem veszik igénybe a szociális étkeztetést az önkormányzatok, m i az oka, hogy szégyellik, meg nem akarják odaadni a gyerekeknek. A gyermekéhezésnél adják oda! Nem pályázni kell, hanem tessék odaadni! Ez nem politikai kérdés, hanem erkölcsi kérdés, képviselő úr. (Révész Máriusz: Arról szól a törvény, holnap fogunk szav azni róla! Meg kell pályázni.) Erkölcsi kérdés, hogy ezt a problémát megoldják, és amúgy meg ami az elmúlt két hétben zajlott a parlament falain belül és kívül, én nem állnék fel és nem mondanék semmit, képviselő úr, mert minősíthetetlen volt, ahogy ehhez a témához hozzáálltak, minősíthetetlen! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) (18.50) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. A Honvéd Eg észségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön a Honv éd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről