Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - DEMETER MÁRTA (MSZP):
3198 szóló H/7374. számú határozati javaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozatba vételt a Gazdasági bizottság utasította el. Elsőként megadom a szót az előterjesztők nevében fe lszólaló Demeter Márta képviselő asszonynak, MSZP. Tessék! DEMETER MÁRTA ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az közismert, a Honvéd Egészségpénztár tagjainak mintegy 1,84 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent és veszett el a BudaCash és a BRB csődje miatt. A több mint 27 ezer tag, akiket károsultnak nevezhetünk ettől a pillanattól, többnyire katonák, honvédségi dolgozók, rendvédelmi szerveknél dolgozók, illetve nemzetbiztonsági dolgozók. Tehát olyan emberekről b eszélünk, aki napi szinten a magyar állampolgárok életét és vagyonát védik, családjaink védelmét látják el. A határozati javaslatunk arra vonatkozik, hogy minél előbb megindulhasson ennek a több mint 27 ezer embernek a kártalanítása a következőképpen: a Ho nvéd Egészségpénztár a BRBvel szemben fennálló követelése az államra szállna, ezzel egyidejűleg az állam kifizeti a Honvéd Egészségpénztár számára a BRBvel szemben fennálló követelésnek megfelelő összeget, ezt követően pedig az államra átszállt követelés t az állam tudja érvényesíteni, egészen biztosan hatékonyabban, mint a Honvéd Egészségpénztár kárt szenvedett tagjai. Arról is szól a határozati javaslat, hogy az ehhez szükséges forrást - még egyszer ismételném, 1,84 milliárd forintról beszélünk - biztosí tsa a kormány a tagok számára a kifizetéshez. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy nem pártpolitikai ügyről beszélünk. Szeretném itt megemlíteni, hogy létezik egy fogalom, úgy hívják, hogy parancsnoki gondoskodás. Tudom, hogy mi itt politikusok vagyun k, tehát nem a katonai hierarchiában gondolkodunk, de azt gondolom, hogy ez a fogalom, még ha idézőjelbe is tesszük, nagyon jól példázza azt, hogy a politikusoknak milyen felelőssége van akkor, és igenis elkötelezettek kell legyenek a segítségnyújtásra akk or, amikor azok az emberek, akiktől a haza védelmét várjuk, olyan helyzetbe kerülnek, hogy rászorulnak erre a segítségre. Felmerült itt többször a vitában, mert írásbeli és szóbeli kérdésekben is nagyon sokszor szóba került és szóba hoztuk ezt a kérdést, a Miniszterelnökség kifejezte szándékát arra, hogy segítsen ezeknek az embereknek - sajnos a mai napig megoldás nem született. Illetve a Honvédelmi és rendészeti bizottságnak is volt egy bizottsági módosító javaslata, amit sajnálatos módon a Költségvetési b izottság elutasított. Ezekben a vitákban előkerült az, hogy katonák, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozók igényjogosultak, tehát akár a Honvédkórházban ellátást kaphatnak. Ez így igaz, viszont szeretném csak pár példával kiemelni azt, hogy mik azok, am it nem kapnak meg ebben az egészségügyi ellátásban mint igényjogosultak, viszont a honvéd egészségpénztári tagságukkal hozzájuthatnak ehhez. Ilyen a gyógyszertámogatás, táppénzkiegészítés, csecsemő, betegápolási cikkek, gyógyászati segédeszközök, otthoni gondozás, csak párat említettem ebből. Tehát ezek mind azok, amiktől úgymond megfosztja a parlament azokat az embereket, hogyha nem segít rajtuk, akik egyébként jóhiszeműen, egészségmegőrzési céllal tették félre ezt a megtakarítást. Továbbá a minisztérium ok, a foglalkoztatók, a Belügyminisztérium, a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium is a kafetériát ezekre a számlákra utalta, tehát azt gondolom ebből, hogy szintén egy megbízható lehetőségnek tartotta. Tehát jóhiszeműek voltak a tagok, az teljesen egyértelmű. Azt szeretném kérni, hogy ne várja azt meg a parlament, hogy ne adj’ isten, nem marad olyan vagyon, aminek az értékesítéséből felszámolási eljárásban kártalanítani lehet a tagokat, hanem igenis vállaljon szerepet abban, hogy azok, akik a haza védelmét szolgálják, kártalanítva legyenek ebben a kérdésben. Egy olyan törvény fekszik most a parlament előtt - és nem is fogok mélyebben belemenni, mert később lesz vita erről a parlamentben , amiben a túlszolgálat mértékét óriási módon kiterjesztik min d a katonák, mind a honvédségi dolgozók esetén. Azt gondolom, hogy amennyiben ez átmegy