Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Font Sándor (Fidesz) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „1300 milliárd forint támogatás az agráriumban. Mikor indulnak a vidékfejlesztési program pályázatai?” címmel - KIS MIKLÓS ZSOLT, a Miniszterelnökség államtitkára:
311 Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Kis Miklós Zsolt államtitkár úrnak, akitől a választ fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr! KIS MIKLÓS ZSOLT, a Miniszterelnökség államtitkára : Elnök úr, köszönöm szépen a sz ót. Tisztelt Képviselő Úr! Az Európai Bizottsággal a vidékfejlesztési programunkról folytatott egyeztetéseket 2015. augusztus 10. napján eredményesen lezártuk, és teljes mértékben sikerült megvédenünk a magyar gazdák és a magyar vidék érdekeit. A pályázato k előkészítésével ráadásul nem is vártunk a program elfogadásáig, hanem már jóval korábban megkezdődtek az egyeztetések. Ennek keretében úgynevezett pályázatelőkészítési munkacsoportokat hívtunk össze az ágazat legfontosabb szereplőinek és szakértőinek, a szakminisztériumok és a közreműködő szerv bevonásával, a munka pedig azóta is folyamatos. Az elsőként megjelenő felhívás egyben a legkomplexebb és legösszetettebb pályázat, az agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetésekhez kapcsolódik, közel 160 milliárd fori ntos keretösszeggel, amelynek részletei már a napokban elérhetővé váltak a gazdálkodók számára, és a kézikönyvön túlmenően egyébként a palyazat.gov.hu weboldalon már magáról a leírásról is a legfontosabb információk rendelkezésre állnak. Ezzel párhuzamosan októberig megjelenik az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos felhívás is. Még az ősszel pályázatot fogunk megjelentetni a LEADER helyi akciócsoportok részére, a helyi fejlesztési stratégiák megvalósításához is. Az ősz folyamán megjelenő pályázatok között szerepel a szaktanácsadók és a falugazdászok képzése is annak érdekében, hogy ők is megfelelő tudással felvértezve tudják a gazdákat segíteni. Napokon belül nyilvánosak lesznek többek között a trágyatárolók építésével, a kertészettel, az öntözés fejlesztés ével és az állattartó telepekkel kapcsolatos kiírások pontos idei dátumai és keretösszegei is. Még az idén decemberig meg fog jelenni például az élelmiszerfeldolgozást segítő komplett pályázati felhívás is. Tájékoztatom a tisztelt képviselő urat, hogy ös szességében az idén meghirdetésre tervezett források, amelyek keretszámai nemsokára végleg nyilvánosak lesznek, meg fogják haladni a 730 milliárd forintot. Ez a teljes program keretének több mint a felét jelenti; megjegyzem, rekordgyorsasággal az év végéig , a program elfogadását követő négy hónapon belül. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb beruházás esetében 50 százalékos támogatásintenzitás mellett maximum 500 millió forintig lehet majd támogatást kérni, de ez nyilván minden egyes pályázati felhívá sban részletesen ki lesz fejtve, hiszen ettől eltérhet a pályázati felhívás, ennél kevesebb is előfordulhat egyes esetekben. De például közösségi beruházások esetében ez az összeg jóval több is lehet. A fiatal gazdák pedig még ennél is jobb kondíciókkal fo gnak majd találkozni. Az új támogatási ciklusban a támogatások igénylésének eljárásrendje eltérő lesz az eddigiekhez képest. Az új eljárásrend rugalmasabb, ügyfélbarátabb, mert nem közigazgatási hatósági eljárás lesz a jogalap. Elég sokan, azt gondolom, az elmúlt években, az elmúlt hét esztendőben megtapasztalhattuk ennek negatív következményeit. A felek között a polgári törvénykönyv által szabályozott szerződéses jogviszony létesül majd. A támogatások felhasználásának feltételeit pedig közérthető nyelven m egfogalmazott, nem jogszabályi bikkfanyelven, hanem közérthetően megfogalmazott pályázati felhívások határozzák majd meg. Megnyugtatom tehát tisztelt képviselő urat, hogy a szocialista kormányzat által a 2007ben alkotott túlszankcionáló és bürokratikus re ndszer a múlté lesz, és a változások minden ügyfél számára pozitívak lesznek. A Miniszterelnökség már eddig is számos saját vagy a vidékfejlesztésben érdekelt szervezet rendezvényén ismertette a program tartalmát, a kamarával közösen minden ügyfél számára elérhető kézikönyveket jelentettünk meg és fogunk is megjelentetni, például a pályázati eljárásrendről vagy a finanszírozásról is. A magyar nemzeti vidéki hálózat referensi hálózata is biztosítja majd az információáramlást a kamarai falugazdászhálózaton t úlmenően.