Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Demeter Márta (MSZP) - a honvédelmi miniszterhez - „Mit tesznek azért, hogy a Honvéd Egészségpénztár tagjai hozzájuthassanak megtakarításaikhoz?” címmel - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (MSZP):
312 Köszönöm szépen. Mindezek alapján kérem, hogy képviselő úr válaszomat fogadja el. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) (18.50) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Font Sándor képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitká ri választ. Parancsoljon, képviselő úr! FONT SÁNDOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örömteli híreket hallhattunk államtitkár úrtól, és most már csak azt várjuk, hogy ez így teljesüljön is. Azon gazdálkodók, akik már vettek részt egykét ciklus vidékfejlesztési és agrárkörnyezetgazdálkodási programjában, sokszor a bonyolultságról, bennfentes információkról és egyebekről hallhattak. Amennyiben ez a cél, amely teljesen új koncepciót, új szemléletet tükröz a most hallhatott válaszban, megvalósul, h ogy egyszerűbb lesz, érthetőbb és talán kiiktathatók lesznek a közbenső tanácsadó cégek, akkor ez nagy segítség lesz a gazdálkodóknak, hiszen a források közvetlenül hozzájuk juthatnak el. Arra szeretném kérni államtitkár urat, hogy a mezőgazdasági szaktaná csadók, a falugazdászok legyenek felkészültek, hiszen a vidék egyszerű parasztembere ezekhez a személyekhez tud odamenni, akikkel élőszóban is meg tudják beszélni a problémájukat, és talán választ kaphatnak, hogy milyen fejlesztésre érdemes nekik majd konc entrálniuk. Köszönöm a válaszát, elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.) Demeter Márta (MSZP) - a honvédelmi miniszterhez - „Mit tesznek azért, hogy a Honvéd Egészségpénztár tagjai hozzájuthassanak megtak arításaikhoz?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr elfogadta az államtitkári választ. Tisztelt Országgyűlés! Demeter Márta képviselő asszony, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a honvédelmi minisz terhez: „Mit tesznek azért, hogy a Honvéd Egészségpénztár tagjai hozzájuthassanak megtakarításaikhoz?” címmel. Demeter Márta képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon, képviselő asszony! DEMETER MÁRTA ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az közismert, a Honvéd Egészségpénztárnak 1,8 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt meg a BudaCash Brókerház tulajdonosai által birtokolt DRB Banknál. A korábbi kérdéseinkre adott válaszaiból világosan látszik, hogy az egészségpénztár pénzét eltüntette a BudaCash csődje. Az egészségpénztár tagjai legfeljebb a távoli jövőben, a felszámolási eljárás végén juthatnak a pénzükhöz, feltéve, ha lesz miből kifizetni egyáltalán. Ez több mint 27 ezer katona, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozó egészségpénztár i befizetését érinti. Ennek következtében akár műtétek is elmaradhatnak, holott a Honvéd Egészségpénztár ügyfelei nem tőzsdéztek, hanem a kormány által is támogatott megtakarítási formát választották, és kifejezetten egészségük megőrzése érdekében tették f élre pénzüket. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ha a kormány javaslatára az Országgyűlés külön törvényt fogadott el a Quaestorkötvényekbe fektetők kártalanítására, akkor nem nézhető tétlenül emellett és ezen kívül sem, hogy eltűnik a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium több ezer munkavállalójának egészségmegőrzési céllal félretett megtakarítása, azoké az embereké, akik nap mint nap a magyar polgárok életének és vagyonának a védelmét szolgálják. E szolgálat megbecsülésének minimuma, hogy ilyen helyze tben a magyar állam segítséget nyújt részükre. Éppen ezért a Honvédelmi és rendészeti bizottság olyan